Teszt: a lisztekben is akad ám kifogásolnivaló

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Azt gondolhatnánk, hogy a liszt egy igazán egyszerű élelmiszer, hiszen az élelmezési búza az alapja, és nincs sok összetevője. Mégis mi lehetne vele a gond?! A NÉBIH termékteszt oldala, a Szupermenta 24 búzafinomliszten elvégzett laboratóriumi vizsgálata arra jutott, hogy kisebb hiányosságok azért ennek ellenére is előfordulnak.

A teszt a következő szempontok alapján vizsgálta a termékeket: a penészgombák, mikotoxinok és növényvédőszer maradékok mértéke, a sütőipari érték, a nedvessikér-, hamu-, nedvesség- és folsavtartalom (egy terméknél), illetve a jelölések jogszabályi megfelelősége. Élelmiszer-biztonsági problémával szerencsére egyáltalán nem találkoztak, de ez nem jelenti azt, hogy minden a legnagyobb rendben lett volna: a búzafinomlisztek negyedénél tapasztaltak valamilyen hibát. Kettőnél a penésztartalom haladta meg az elvárható értéket, háromnál a hamutartalom nem felelt meg a Magyar Élelmiszerkönyv előírásának, egynél a feltüntetett vitamintartalom tért el a valóságtól, néhány másiknál pedig a csomagoláson fedeztek fel téves információkat. A minőségi és/vagy jelölési hibák miatt öt esetben indult hatósági eljárás, melyek összességében mintegy 800 ezer forintos bírságot vontak maguk után.

A penésztől nem kell félned

A szakemberek először is azt vizsgálták, hogy élelmiszer-biztonsági szempontból elfogadhatóak-e a termékek. A mért eredmények alapján a mikotoxinok (Aflatoxinok, DON, F2-toxin (zearalenon), Fumonizin (B1+B2), Ochratoxin-A) szintje minden esetben a kimutatási határ alatt volt, és mérhető mennyiségben növényvédő-szer maradékot sem találtak. 

Ha a búzát nem optimális páratartalmú raktárban tárolják, a penészgomba a lisztben is elszaporodhat. A szakemberek ezért ennek a jelenlétét is ellenőrizték, hogy meggyőződjenek róla, az előállítók maradéktalanul betartották-e a technológiai előírásokat. Mint kiderült, nem teljesen, mert a laboratórium két terméknél magasabb penészgombaszámot jelzett. Az eltérésekről a NÉBIH mindkét gyártót tájékoztatta, és elrendelte az előállítási folyamat felülvizsgálatát.

Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy a lisztet nem nyers formájában, hanem jellemzően hőkezelve fogyasztjuk, így az ilyen jellegű szennyeződés az emberi egészségre ártalmatlan.

A hamutartalom vajon mi?

A Szupermenta annak is a végére járt, hogy a lisztek sütőipari értéke, nedvessikér-, hamu és nedvességtartalma eleget tesz-e a Magyar Élelmiszerkönyv paramétereinek. Ezek közül egyedül a hamu hibádzott: 3 búzafinomliszt esetében a laboratórium az előírtnál magasabb értéket mutatott ki. Az érintett gyártók ellen a NÉBIH hatósági eljárást indított és élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabott ki.

Ha esetleg nem tudnád, a hamutartalom azt az ásványianyag-tartalmat jelöli, ami a 2 órás, speciális kemencében történő 900 Celsius-fokos égetés után a lisztben marad (ide tartozik a foszfor, magnézium, kalcium, kálium, mangán, réz, illetve kisebb arányban a cink és a vas). A termékek rövidítésére is használatos „kódban” feltüntetett szám (mint a búzafinomliszteknél a„BL55”) pedig a mennyiségét takarja. 

Vitaminnal dúsított liszt = kamu

A vizsgált 24 termék közül egy vitaminnal dúsított búzalisztként került forgalomba, amit a jelölése szerint az indokolt, hogy a búzaőrleményen kívül 250 µg/100 g hozzáadott folsav került bele. A bökkenő csak az volt, hogy annyi vitamint sem tudott felmutatni, hogy legalább a kimutatási határértéket elérje. A NÉBIH ezért hatósági eljárást indított, megbírságolta a gyártót és kötelezte a jogsértés megszüntetésére.

Jelölésbűnözés

A jelölések ellenőrzésekor csak apróbb hibák kerültek a felszínre. Az egyik terméknél az energiaérték és a rosttartalom is hibásan szerepelt a tápértéktáblázatban, ezért a hatóság eljárást indított a gyártóval szemben. Ezzel a liszttel már korábban is akadtak ugyanilyen gondok, de mivel az akkori figyelmeztetés láthatóan nem hatott, ezúttal már bírsággal került pont az ügy végére. 

Az átlagosnál jobb?

Egy terméket az „Általánosan felhasználható, magas minőségű búzafinomliszt“ jelöléssel látták el, ami értelemszerűen csak akkor lenne lehetséges, ha valóban bizonyítható, hogy a liszt jobb minőséget képvisel hasonló kategóriájú versenytársaihoz képest. És itt jön a váratlan fordulat! Ez a búzafinomliszt ugyanis mind a sütőipari érték, mind a nedvessikér-tartalom tekintetében megelőzte a mezőny legtöbb szereplőjét. 

További érdekesség, hogy néhány másik búzafinomlisztről szintén bebizonyosodott, hogy átlagon felüli a minősége – még magasztaló jelzők nélkül is.

Jó, de mitől függ a minőség?

A minőségét számos tényező befolyásolhatja. Kiemelkedően fontos például az említett nedvessikér- és hamutartalom, de sokatmondó lehet a magyar minőségi értékszám is, ami alapján a búzafinomlisztek különféle sütőipari értékcsoportba sorolhatóak. A Magyar Élelmiszerkönyv egyik előírása, hogy a „búzafinomliszt” megnevezést csak az A1, A2 vagy B1, B2 csoportba tartozó termékek viselhetik. Ennek a kitételnek valamennyi vizsgált liszt megfelelt.

A részletes eredményeket tartalmazó táblázatért klikkelj ide.

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.