Néhány kisebb trükkel is fel lehet dobni a konyhát

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha nem megy az egész konyha felújítása, elég egy kisebb részt is kezelésbe venni, hogy újszerű hatása legyen.

Az idei Konyhakiállításon arra is kíváncsiak voltunk, hogyan dobhatod fel a lakásod akkor, ha nem tervezel teljes felújítást, nem akarsz sokat költeni, vagy csak néhány kis változtatást szeretnél. Nem volt annyira könnyű, de találtunk néhány jó és ésszerű megoldást. Részletek a hajtás után! 

1. Háztartási gépek

Igen, ez elsőre hülyén hangzik, de valóban fel lehet dobni már azzal is a konyhát, ha az új mikrohullámú sütő nem unalmas fehér vagy ezüst, esetleg ha a kenyérpirító is színes. Egyre több cég jött rá erre, és sokan állnak elő kifejezetten harsány színvilággal is, vagyis nem ritka a piros gáztűzhely vagy a neonszínű robotgép sem. Persze árban van különbség, mégis érdemes elgondolkozni a következő háztartási kisgép vásárlásakor, hogy mennyire dobná fel a konyhát, ha elkezdenél a megszokottól eltérő színekben gondolkozni. 

2. Elég csak egy falat felújítani 

Ha nagyon unod a konyhádat, viszont nincs kereted, kedved vagy időd arra, hogy az egészet átalakítsd, akkor megoldás lehet az is, ha csak az egyik falat változtatod meg. Ehhez láttunk olyan mozaikmegoldásokat, ami biztos, hogy vonzza a tekintetet, és ami mellett senki nem veszi majd észre, ha esetleg kissé megkopott már a konyhabútor, vagy megviselte a használat a gáztűzhelyet. 

3. Új kiegészítők

Szintén jó ötlet lehet egy aprósággal megváltoztatni a konyha hangulatát. Ehhez elég egy új függöny vagy terítő, de a kiállításon hamar kiderült, hogy egy új étkészlet is csodákra képes, csak legyen hol tárolni a régit. A terítésre egyébként egészen sok megoldást láttunk, a kérdés csak az, hogy két gyertyatartó, némi dekorációs papír és tavaszi díszek között hogyan fél az asztalra még az étel vagy a só, de kicsire nem adunk. 

Galéria ikon

14

Vagy egy ilyen faltól.
Galéria: Néhány egyszerű trükkel is feldobható a konyha
Fotó: Szécsi István / Dívány

4. Megint menő a linóleum 

Volt, hogy mindenki kőre cserélte a linóleumot, most a követ lehet linóleumra ot lehet tenni a kőre. Vagy az asztalra. Eljött ugyanis a méretre kapható dizájnlinóleumok ideje, amiket több módon is fel lehet használni. A legegyszerűbb és legkézenfekvőbb ha a padlóra kerül, akár a fedett teraszra is. De lehet tányéralátét, poháralátét vagy asztali futó méretűt is találni, sőt arra is van lehetőség, hogy a konyhaszekrény és a konyhapult közé ragaszd. 

5. Új felület a konyhába

Sokáig a konyhapult és a konyhaszekrények közötti rész jellemzően a csempéké volt, aztán lehetett sikálni a sütés-főzés közben ráfröccsenő zsírfoltot. Na, most már ennek vége, sokan inkább valamilyen dekorelemet választanak csempe helyett, mert azt könnyebb tisztán tartani, ráadásul elég sok színben és mintával elérhető. Kérhetsz bele LED-világítást is (akár színváltósat is), vagy olyan képet is választhatsz, ami egyedivé teszi a konyhát.

Galéria ikon

14

És van olyan felület, aminél fel sem tűnik, hogy koszos.
Galéria: Néhány egyszerű trükkel is feldobható a konyha
Fotó: Szécsi István / Dívány
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.