Teszt: ezek a termékek nem is méltóak a pogácsa névre

Kóstolónk rávilágított, hogy a multis croissant-nál csak egyvalami rosszabb: a multis sajtos pogácsa.

Tesztünkhöz a szerkesztőségünkben elterjedt jelenségnek számító pogácsafüggőség adta meg a kezdő lökést. Kíváncsiak voltunk, mire számíthatnak azok az éhes munkavállalók, akik a reggeli rohanásban nem tehetik meg, hogy elzarándokoljanak kedvenc pékségükbe, ezért a nagy láncoknál szerzik be napindító betevőjüket, egészen pontosan a sajtos pogácsát. Vizsgálódásainkhoz Vajda József, a Pékműhely vezére nyújtott segítő jobbot, aki csakúgy, mint croissant-tesztünknél, lesújtó véleménnyel viseltetett a merítésünkben szereplő termékekről.

Mitől jó egy sajtos pogácsa?

Vajda József szerint attól, hogy lisztből, tejfölből (ami ad neki egy kis savanyú ízt), sóból, élesztőből és/vagy kovászból, illetve nem kevés vajból készül. Neki viszont az a szomorú tapasztalata, hogy egy csomó helyen pont a legfontosabb összetevőn, a vajon szoktak spórolni, az ugyanis baromi drága. Szakértőnknek a gluténről és a hozzáadott adalékanyagokról is volt néhány keresetlen szava. Ezekből szerinte semmi jó nem sülhet ki, például egy korrekt pogácsa sem.

DSC1358
Kaszás Tamás / Dívány

Mint mondta, az mindenképpen rossz jel, ha egy termék látványosan fel van fújva. A derekasan püffedező multis pogácsákért ezért már első ránézésre sem tudott lelkesedni. Szakmai észrevételeinél – melyeket dőlt betűvel, a pontszámokkal együtt emeltünk ki az értékeléseknél – így inkább csak külső jegyeiket, állagukat vette figyelembe.

Próbánk során hatféle sajtos pogácsán rágtuk át magunkat. Mindegyiket közvetlenül a kóstoló előtt szereztük be a nagy láncok polcairól, hogy a lehető legfrissebb állapotukban bírálhassuk el őket. Azt, hogy milyen megpróbáltatásokban volt részünk, talán a pontszámok tükrözik a legjobban.

DSC1364
Kaszás Tamás / Dívány

Vaktesztjeinken szerzőink szubjektív benyomásaik alapján értékelhetik a termékeket egy 1-től 5 pontig terjedő skálán. Itt azonban egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy bármire is maximális pontszámot adtak volna. Sőt, négyes osztályzat is mindössze kétszer szerepelt az értékelőlapokon. Az átlagolás után ezért kifejezetten szerény eredmények születtek.

4. helyezett: Lidl sajtos pogácsa – 1,93 pont (89 forint/85 g)

A Lidl masszív pogácsájának külseje első ránézésre ígéretesnek látszott – még szakértőnk számára is. De mint tudjuk, a látszat néha csal. Csakúgy, mint ebben az esetben! Tesztelőink úgy nyilatkoztak, hogy a termék állagra száraz, ízre meg jellegtelen, és szinte csak az nyújt benne némi élvezetet, hogy sajtos a teteje, de egyébként az sem különösebben jó.

DSC1338
Kaszás Tamás / Dívány
  • Külalak szép, illat lágy. 2 pont

  • Nagyon masszív, száraz. 
  • Száraz, felfújt, semmi íze. 
  • Az egyetlen élvezhető része a tetején a saját, és az se valami jó. 
  • Pogácsaszagú, íztelen. 
  • Ennek nincs íze, és az állaga sem jó. 
  • Sok íze nincs, de jól néz ki. 
  • A tészta alja összetömörödött, mintha nyers volna. Ízre visszafogott, azaz nem túl jó. 

2. helyezett: Penny sajtos pogácsa – 2,12 pont (55 forint/50 g)

A második helyen holtverseny alakult ki. Kezdjük a Penny részvevőjével, ami aranybarnára sült tetejével és kellemes sajtillatával váltotta ki csapatunk – köztük szakértőnk – kezdeti szimpátiáját. Azért csak a kezdetit, mert a kóstolásnál az érzésünk támadt, hogy belül nem sült meg rendesen, majd megállapítottuk, hogy alig van érzékelhető íze. Vagy ha mégis, abban sincs sok köszönet: ketten kesernyésnek nevezték.

DSC1316
Kaszás Tamás / Dívány
  • Állag, illat jó, megfelelően sajtos. 3 pont
  • Száraz, de van a mezőnyben sokkal rosszabb.
  • Ezt sem sütötték meg, kicsit keserű is, nem finom. 
  • Sós gumi pogácsaformában kidermesztve.
  • Megcsap a sajt szaga, van valami mellékíze és összeáll a számban. 
  • Puha, íztelen, gyomortöltelék. 
  • Színre pont jó, a teteje szép aranybarna, az oldala nem égett. Ízre viszont gyenge. 
  • Se íze, se bűze.

2. helyezett: SPAR sajtos pogácsa – 2,12 pont (79 forint/? g)

Tesztünkön a SPAR sajtos pogácsája volt az egyetlen, ami megugrotta a négy pontos álomhatárt. Kár, hogy három elégtelent is begyűjtött. Ennek megfelelően igencsak vegyes kép alakult ki róla. Akiknek tetszett, azt mondták rá, hogy különleges ízvilágú és talán nem csak hírből ismeri a vajat. A másik tábor ezzel szemben arra panaszkodott, hogy száraz a tésztája, nagyon mű, ráadásul mintha a sajtja is hordozna valami természetellenes aromát. 

DSC1308
Kaszás Tamás / Dívány
  • Kemény, száraz, kellemetlen illatú. 2 pont

  • Füstölt sajtos ízű, gyanús, hogy valami aromával is rásegítettek a dologra. 
  • Száraz, sajtos, vagyis valami sajtkrém íze van, kifejezetten rossz, de legalább megsült. 
  • Állott, hűtőízű, és tavalyról maradhatott itt.
  • Mű. 
  • Avas vaj? Margarin? Mi az ördög van ebben? 
  • Ennek kicsit különlegesebb az íze, nekem bejön. 
  • Ízletes. Ez ilyen vajas cucc lehet, de nagy mennyiségben lehet, hogy nem jönne be. 

1. helyezett: ALDI sajtos pogácsa – 2,37 pont (89 forint/85 g)

Kóstolónkon az ALDI terméke szerezte meg a tesztgyőztes címet – sajnos igencsak szolid, 2,37 pontos eredménnyel. Szakértőnk ugyan szépnek találta a külsejét, kóstolóink pedig megjegyezték, hogy a multis vonal korlátain belül egészen tisztességesen hozza a klasszikus pogácsaízt, de számukra veszettül sósnak érződött és szárazabbnak minősülő tésztája sem lopta be magát a szívükbe. Értékelései éppen ezért három pontnál tetőztek.

DSC1347
Kaszás Tamás / Dívány
  • Külalakra szép, illatra semleges. 2 pont

  • Klasszikus pogi íz, leveles, egész okés. 
  • Ugyanolyan száraz és felpuffasztott, se íze, se bűze. 
  • Rengeteg só és valami olcsó pálmazsír. 
  • Ruganyos állag, lapos, kevésbé zavaró a műíze.
  • Semmi íz, száraz külső. 
  • Kár, hogy száraz, kicsit több vaj kellene bele. 
  • Hát ez jó, talán a tésztában is lehet sajt. Ó, jaj, túl sós.

Futottak még

Az utolsó két helyezettről csak röviden írunk. Több szót nem is igazán érdemelnek, mert annyira alulmúlták várakozásainkat, hogy tesztelőink találó módon „szomorú pogácsaként" jellemezték őket.

5. helyezett: Tesco sajtos pogácsa – 1,37 pont (89 forint/90 g)

Tesco termékét leginkább felfújt állaga emelte ki a sorból. Tesztelőink emellett rettenetes szárazsága miatt marasztalták el. Egyikük szerint nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy kiflicsücsköt, amit néhány napra a konyhapulton felejtettek.

6. helyezett: Auchan sajtos pogácsa – 1 pont (69 forint/60 g)

Az Auchan-féle sajtos pogácsa átlagának meghatározása számológépet sem igényelt: senkitől sem kapott egy pontnál többet. Az hagyján, hogy már látványra sem bizonyult túlzottan gusztusosnak, de szakértőnk a vaj teljes hiányára gyanakodott, továbbá az a közvélekedés alakult ki, hogy nyers a közepe. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra