Sajtkrémek tesztje: nem taszították le trónjáról a műfaj királyát

Olvasási idő kb. 9 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nyolcféle sajtkrémet teszteltünk le, nem túl meglepő eredménnyel. Az első helyre az a termék futott be, melynek sikerét – rögtönzött szerkesztőségi közvélemény-kutatásunk alapján – már a legelején borítékoltuk.

A paprikás szalámik és a párizsik után tovább folytattuk kalandozásainkat a szendvicsek világában. Ezúttal a jól ismert vaj/margarin páros kitűnő alternatívájaként szolgáló sajtkrémekre esett a választásunk, amelyeket szakértői támogatással vettünk górcső alá.

Elöljáróban elmondanánk, hogy a kipróbált sajtkrémek zömét összességében teljesen vállalhatónak tartjuk. A pontszámok terén nem is volt akkora a szórás, mint általában: az utolsó és az első helyezett között mindössze 0,9 pontos különbség rajzolódott ki. Az eltérések főleg abból adódtak, hogy néhány termék sósabbnak érződött, mások meg mintha a vajkrémekből merítettek volna ihletet. Életidegen ízekbe viszont szerencsére csak elvétve futottunk bele.

Tesztünkhöz nyolc natúr sajtkrémet válogattunk össze a szupermarketek kínálatából. A termékeket magukban és kenyérre kenve próbáltuk ki, majd érzékszervi szempontok alapján értékeltük.

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Az értékelés szokás szerint 1-től 5-pontig zajlott, a végeredményt pedig átlagolással határoztuk meg. Ahogy legutóbb, úgy most is velünk tartott Traszkovics Zsolt élelmiszertechnológus mérnök, a DIATRA Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője, akinek meglátásait dőlt betűvel emeltük ki a termékek alatt.

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Újfent szeretnénk leszögezni, hogy az eredmény a jelenlévők ízlésvilágát tükrözi. Nem kizárt, hogy neked más az etalon, de veled ellentétben tesztelőinknek gőze sem volt róla, hogy éppen mit kóstolnak, így sem a márkanév, sem más tényezők nem befolyásolták őket. A vakteszt már csak ilyen!

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Nem minden sajtkrém, ami annak látszik

Traszkovics Zsolt ezúttal sem úszta meg kérdésözönünk nélkül. A kóstolás közben kifaggattuk, hogy mit érdemes tudni a sajtkrémekről. Át is adjuk neki a szót:

"A sajtkrémek, vagyis a sajtkészítmények nem csak sajtból készülnek, a gyártók mindenféle más anyagokat adhatnak hozzájuk, amelyekkel befolyásolhatják az ízt. Az összetevők egy részét pedig a gyártási technológia követeli meg. Ezekkel nincs különösebb baj, nem kell félni tőlük."

Szakértőnk számára csak az egy-egy termékben fellelhető kukoricakeményítő és szentjánoskenyérliszt jelenléte hatott furán, de szerinte ettől a két anyagtól sem fogsz rövid úton elpatkolni.

"A sajtkészítmények gyártása egy kicsit tágabb mozgástered enged meg, mint az ömlesztett sajtoké"

– folytatta Traszkovics.

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Mint mondta, a vásárlóknak ugyanakkor komoly fejtörést okozhat, hogy tulajdonképpen milyen termékekkel van dolguk, mert hiába esnek eltérő kategóriákba, a boltokban az ömlesztett sajtokat, a sajtkészítményeket és a szendvicskrémeket is ugyanarra a helyre pakolják ki. A káoszt tovább fokozza, hogy sok esetben a gyártók sem teszik egyértelművé az elnevezésében, hogy produktumuk hova sorolható.

"A vásárlásnál ezért érdemes megnézni a címkét, hogy tényleg azt választjuk-e, amiért elindultunk. Általánosságban kijelenthető, hogy minél több sajt van egy termékben, annál jobb a minősége."

8. helyezett: Penny Sissy natúr sajtkrém – 2,7 pont (189 forint/125 g)

Összetevők: trappista sajt (32,7%, tej, mikrobatenyészet, étkezési só, szilárdító anyag (E509), tartósítószer (E252), oltózenzim), tejszín, sajtok (tej, mikrobatenyészet, étkezési só, szilárdító anyag (E509), tartósítószer (E252), oltóenzim), vaj, emulgeáló sók (E451, E450, E339, E452), tejfehérje

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

A Penny sajátmárkás termékéhez – amelyet a Tolle gyárt – elég jutányos összegért, 189 forintért jutottunk hozzá, ezzel merítésünk legolcsóbb szereplőjének bizonyult. A pénztárcabarát árcímke hátulütője, hogy a sajtkrém összetevői között számos E-betűs anyag sorakozik (ami Traszkovics Zsolt szerint nem feltétlenül jelent rosszat, mindazonáltal elrettentő lehet egyes fogyasztók számára). De a nagyobbik baj inkább az, hogy csupán két tesztelőnknek ízlett, a többiek eszméletlenül sósnak találták és furcsa, folyós állagával sem voltak kibékülve. Szakértőnk közepes osztályzatot adott rá: jól kenhetőnek ítélte, de az íze neki sem feküdt annyira.

  • Jól kenhető, az íze kissé jellegtelen. 3 pont
  • Masszív sajtíz, nyami! Csak kicsit túl sós!
  • Ez nagyon sós és túlságosan folyékony is.
  • Egészen sós, nehezen karakterizálható.
  • Sósabb, savanykás!
  • Elég sós, amint alapvetően nem bánok, de itt túl sok.
  • Sós.
  • Brutálisan sós mackósajt szétkenve.
  • Túúúúúúl sós és elég undi állaga van. Nem venném meg.
  • Kolynos fogkrémes textúrájú, nagyon sós trutymó.

7. helyezett: ALDI Milfina ömlesztett sajtkrém – 2,8 pont (185 forint/125 g)

Összetevők: sajtok (tej, mikrobatenyészet, étkezési só, szilárdítóanyag (kalcium-klorid), tartósítószer (kálium-nitrát), oltóenzim), víz, tejszín, vaj, emulgáló sók (E451, E450, E339, E52), tejfehérje

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Az ALDI termékei rendszerint az élbolyban szoktak végezni tesztjeinken, a Tolnatej által gyártott Milfina sajtkrém most mégsem tudta megugrani a lécet. Rossznak azért nem neveznénk, de azt sem jelenthetjük ki, hogy új dimenziókba repítette ízlelőbimbóinkat. Szakértőnket jó kenhetőségével és tejszínes utóízével kenyerezte le, közepesnél jobb pontszámot viszont erre a termékre sem adott, mert kissé sósnak hatott a számára. Ebben szerzőink is egyetértettek vele, akik még ragadós, szájösszetapasztó állagát emelték ki.

  • Jól kenhető, csillogó felület, kissé sós, tejszínes utóíz. 3 pont
  • Ránézésre olyan, mintha tök folyékony lenne, de nem az. Kellemesen kenhető, krémes állag.
  • Ez is túl híg, sós és édes egyszerre, teljesen összezavarja az ízlelőbimbókat.
  • Egészen folyékony, hígított állaga van, sós ízű, semleges.
  • Sós, ragadós, de jó. Összeragad a szám. :)
  • Jó nyúlós, ragadós, ízre nem igazán sajtos, a retro tömlős sajtkrémre emlékeztet.
  • Kellemesen sós.
  • Ez olyan, mintha valami magyaros fűszeres ízesített verzió lenne, pedig elméletileg natúr versenyzőkkel van dolgunk. Nagyon-nagyon sós.
  • Ez valami tömlős rémség??? Nem finom!
  • Nyúlik, nagyon híg, savanykás. Ráadásul penészes sajt utóízű.

5. helyezett: Medve Ementáli sajtos – 3 pont (449 forint/150 g)

Összetevők: tejszín, sajtok (31%, ebből ementáli sajt 38%), tejsavópor, vaj, emulgeáló sók (nátrium-foszfátok, difoszfátok, trifoszfátok), étkezési só, színezék (karotinok)

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

A Medve egy igazi magyar klasszikus, ezért a 3 pontos átlagnál fényesebb eredményre számítottunk tőle. Csapatunknak elsőként az szúrt szemet, hogy mennyire elüt a színe versenytársaitól, a tesztelt termék sötétebb, sárgás árnyalatokban pompázott. Szakértőnkben ezen túl még kenhető állománya hagyott nyomot. Sajátos halmazállapota azonban nem mindenkinek jött be, bírálói a tapétaragasztóhoz, sőt nyálkás űrlényhez is hasonlították. Ettől eltekintve nagyjából rendben volt. Páran felüdülésként élték meg karakteres, sajtos ízét, ami bizonyára annak köszönhető, hogy 4 hónapig érlelt ementálival készült.

  • Fényes szín, sötétebb, sárgás. Kenhető állomány. 4 pont
  • Színben nagyon király. Tök sárga. És nagyon műíze van.
  • Kiemelkedően furcsa, sárga színe van, gondolom van benne tojás is vagy színezőanyag.
  • Az első sajtízű termék, erősen sárga a színe. Nem túl bizalomgerjesztő, mégis nagyon finom.
  • Nagyon sárga, erőteljes íz, folyós. Penészes sajt?
  • Ránézésre majonéz, jó ragacsos, és eddig ennek leginkább sajtíze.
  • Túl sárga, jó sajtízű, de rossz az utóíze.
  • Nagyon sárga, elég sós, de legalább sajtos is. Karakteres íze miatt elég szimpi, talán cheddar sajt lehet.
  • Színre vaníliasodó, állagra tapétaragasztó, ízre meg elég semmilyen.
  • Nem elég, hogy lejárt szavatosságú vajnak néz ki, de savanyú, nagyon folyik és csöpög is! Ragad a kenyérre, a kezemre, a ruhámra, mint valami idegen bolygó agresszív, primitív lénye!

5. helyezett: Nádudvari natúr sajtkrém – 3 pont (299 forint/150 g)

Összetevők: friss sajt (61%), tejszín, víz, tejsavópor, élelmi rost (inulin), kukoricakeményítő, burgonyakeményítő, étkezési só

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

A Nádudvari sajtkréme egyből szimpatikus lett a dobozán álló feliratok alapján, melyek szerint kizárólag természetes, E-mentes összetevőkből készül és tisztességes adag (61 százalék!) sajt kerül bele. Az ígéretes kezdetet sajnos mérsékelt csalódás követte. Szakértőnk jellegtelennek és savanykásnak titulálta, szerkesztőségi különítményünk pedig arra a megállapításra jutott, hogy sajtkrém helyett inkább vajkrémnek tekinthető. Bár annak legalább nem volt rossz: akik meg tudtak békélni ezzel, többnyire finomnak minősítették.

  • Jellegtelen, kissé savanykás íz. 2 pont
  • Krémes, habos, szép, csodás.
  • Talán egy kicsit túl szilárd, az íze is furcsa.
  • Ez nagyon finom. Bár szintén inkább vajkrémnek mondanám, de akkor is elég jó.
  • Egybeáll, de kenhető, ízre viszont sajtra egyáltalán nem hasonlít, vajkrémnek is gyenge. Minta ez lenne a legolcsóbb.
  • Ez olyan semmilyen, még utóíze se nagyon van. Nem jó.
  • Íztelen, kicsit édes.
  • Savanyú, kicsit kefires, tejfölös.
  • Ez jó, nem nyúlós az állaga, kár, hogy az íze icipicit lisztes, ezért csak a második helyre teszem. De tényleg sokkal jobb, mint a mezőny zöme!
  • Bár vanília fagyinak néz ki, az íze kellemes, lágy. Kicsit tejfölös ízű.

3. helyezett: Spar natúr sajtkrém 3,1 pont (175 forint/100 g)

Összetevők: víz, trappista sajt (tej, mikrobatenyészet, étkezési só, szilárdító anyag (E509), tartósítószer (E252), oltóenzim), tejfehérje, emulgeáló sók (E339, E452), tejsavópor, étkezési só, sűrítő anyag (karragén)

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

A Spar Tolnatejnél gyártott sajátmárkás terméke egészen kellemesnek tűnt, ezt a szót használta rá szakértőnk is. Túlzottan karakteres jegyeket mondjuk nem hordozott az íze. Kritikaként az merült fel, hogy több társához hasonlatosan sósabb a kelleténél, valamint az utóízében is lappangott valamilyen behatárolhatatlan rendellenesség, amivel brigádunk nem tudott maradéktalanul megbarátkozni.

  • Kellemes íz, némi utóíz. 3 pont
  • Elsőre íztelen, aztán valami enyhe utóíz. De az se jó. Természetellenesen csillog.
  • Jó az állaga és a színe. Gyermekkorom táborait juttatja eszembe, nosztalgikus.
  • Sajtkrém ízű, végre, de nem túl selymes. A Camping sajt jutott róla eszembe.
  • Nagyon sós, szép a felülete, kenhető, penészes íz itt is.
  • Ennek nem sok íze van, nem venném meg.
  • Túl kemény, de jó.
  • Semleges, nem túl jellegzetes ízű, krémes, kicsit tejszínes. Az összhatás ok.
  • Túl zselés és átkozottul sós, egyéb ízek nélkül. Ócska.
  • Kellemesen átlagos termék, enyhe zöldhagymás ízzel.

3. helyezett: President natúr trappista sajtkrém – 3,1 pont (279 forint/125 g)

Összetevők: trappista sajt, tejszín, tejpor, emulgeáló sók, (trifosztrátok, difoszfátok, nátrium-foszfátok, polifoszfátok), étkezési só

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

A prémium termékek közé sorolható Président trappistás nekifutásának folyós, nyúlós állaga nem váltott ki elismerő csettintéseket, markánsabb ízvilága viszont kiemelte a mezőnyből. Arról, hogy ez előny-e vagy hátrány, megoszlottak a vélemények. Szakértőknek például határozottan ízlett, ezért 4-es pontszámmal jutalmazta, de nem mindenki osztotta nézeteit, savanykás ízeket emlegetve ketten is elégtelenre értékelték.

  • Karakteres íz. 4 pont
  • Áááá. Ilyen szarra nem számítottam. Ez iszonyú. 
  • Nagyon híg és az íze is vad. Savanykás, mesterséges mellékíze van.
  • Furcsán nyúlik, nem túl bizalomgerjesztő, semleges ízű.
  • Sós, tejszínes, állagra lágyabb.
  • Tömény, markáns íze van, finom.
  • Folyós, kesernyés kéksajtszerű.
  • Nagyon folyékony, kicsit tejszínes beütésű, de valamiért szerettem. Talán mert az állaga alapján valami rémes gagyira számítottam? 
  • Ennek legalább van sajtíze, kár, hogy folyós-nyúlós. 
  • Majonézes állagú, savanyú. Ráadásul nagyon híg, le is ettem vele magam! 

2. helyezett: Tolle ömlesztett sajtkrém – 3,5 pont (219 forint/125 g)

Összetevők: sajtok (tej, mikrobatenyészet, étkezési só, szilárdító anyag (kalcium-klorid), tartósítószer (kálium-nitrát), oltóenzim), víz, tejszín, vaj, emulgeáló sók (E451, E450, E339, E452), tejfehérje

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

A Tolle ömlesztett sajtkrémje nosztalgikus érzéseket ébresztett bennünk, egy az egyben hozta gyermekkorunk Camping sajtos ízeit. Úgy tűnik, nem csak a ketchupoknál hódít a retro! Szakértőnk számára minden téren tetszetős volt, ám itt is akadt némi véleménykülönbség. Néhányan sós, vegyszeres ízekre panaszkodva marasztalták el.

  • Csillogó felület, kenhető állomány. 4 pont
  • Baromi sűrű, jellegzetes íz. Ez a medve? Tök olyan az íze.
  • Klasszik tubusos macisajt íze van. Kicsit talán sós, de jó az állaga.
  • Maróan sós, ez is a Camping sajthoz hasonlít. Nem ennék meg ebből egy szendvicset. 
  • Változatos íz, retró Camping sajt ízű. 
  • Semmi extra, ez is gyeremekkorom íze.
  • Sajtos ízű, de ez nem minden esetben jelent jót – most pl. nem. 
  • Sós olvasztott plasztik+guargumi. 
  • Szuper, retró ízvilág, ami a Balaton partján eltöltött nyarak alufóliás szendvicses ebédjeit idézi! Ez vagy maga a kultikus, tubusos Camping krémsajt, vagy annak legjobb hazai másolata! 

1. helyezett: Philadelphia Klassisch sajtkészítmény – 3,6 pont (439 forint/175 g)

Összetevők: friss sajt, tejsavókészítmény, étkezési só, sűrítőanyag (szentjánoskenyérliszt), étkezési sav (citromsav).

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Tesztünk nyertese a várakozásoknak megfelelően a műfaj koronázatlan királya, a Philadelphia lett, amit a Lidlben szereztünk be akciós áron. Éppúgy, mint a Nádudvari sajtkrémnél, ennél is a vajkrémre asszociáltunk, de panaszra nem lehetett okunk, a teltebb, friss és tejszínes íz jól állt neki, ahogy az masszívabb, sűrűbb állag is. Érdekes módon szakértőnk nem dobott tőle hátast, pont a meghatározó tejszínes vonal miatt, csapatunk java része azonban ezzel együtt is szerette. Ha már a füleden jön ki a vaj/margarin és nem sajnálsz 439 forintot kiadni rá (ami nem kevés, a 8 termék viszonylatában csak a Medve terméke volt drágább nála), nyugodtan adhatsz neki egy esélyt.

  • Illatában, ízében a tejszín dominál. 2 pont
  • Sűrűbb, tejszínesebb cucc. Nekem túl tejszínes. 
  • Ez eddig a legfinomabb. Harmonikus ízvilág, az állaga és a színe is jó.
  • Telt ízű, de inkább vajkrémre emlékeztet. Sűrű állaga van, nincs túl nagy karaktere.
  • Tejszínes, inkább vajkrém ízű.
  • Olyan, mint a natúr vajkrémek, kellemes, lágy, de nem sajtízű.
  • Finom, tejfölös.
  • Állagra masszív, semmi sajt íze nincs, inkább vajas. Vajkrémnek jó lenne, sajtnak nem.
  • Ez finom! Nem nyúlós, és tök jó friss íze van! Bármikor megvenném.
  • Ránézésre olyan, mint a régi Leo jégkrémek. Ízre is retró, de ez egyáltalán nem baj, mert tökéletesen hozza a '90-es években forgalmazott Party Vajkrém ízét, amit mindig a hobbitelkünkön ettem hétvégenként, zsömlére kenve! 
Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Félig sziklaszirt alá építették ezt a falut: olyan, mintha másik bolygón járnánk

Spanyolország lenyűgöző tájai és városai között van egy kis település, amiről egy képet látva első pillantásra nehéz eldönteni, hogy nem csak egy mesterséges intelligencia által generált képet látunk-e. A dél-spanyol Setenil de las Bodegasban ugyanis a házak nem a sziklák lábánál épültek, hanem részben alattuk, vagy sok esetben a sziklába vájtan helyezkednek el. A település több utcája fölött hatalmas kőtömbök tornyosulnak.

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.