A vizsgált halrudacskák fele hasalt el a NÉBIH tesztjén

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Összesen 30 különböző halrudacskát vizsgált meg legújabb tesztjén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Az ellenőrzésen 15 terméknél találtak valamilyen hiányosságot, ami 12 esetben bírságot von maga után.

A NÉBIH termékteszt oldala, a Szupermenta azért szentelt kiemelt figyelmet a halrudaknak, mert a gyorsfagyasztott, panírozott, elősütött termékek a gyermekek körében is nagy népszerűségnek örvendenek. A teszt során a szakemberek hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálatokat végeztek. Megmérték például a halrudacskák fehérje- és sótartalmát, a nehézfém-szennyezettség mértékét, illetve ellenőrizték a termékjelöléseket. Mutatjuk az eredményeket.

Nincs bennük nehézfém

A laboratóriumi vizsgálat megállapításai szerint a nehézfém tartalom egyik halrudacskánál sem haladta meg a jogszabályban előírt határértéket, és sótartalmuk is egybevágott a csomagolásra írt értékekkel. A fehérjetartalommal viszont már akadtak gondok: két terméknél alacsonyabb volt a kelleténél, ráadásul ezeknél más jelölések sem fedték a valóságot.

Van, amelyik halhúspépből készül

A halrudacskák egyik lényeges tulajdonsága, hogy milyen alapanyagból készülnek. A nagy részükbe halfilé kerül, de olyanok is akadnak, melyeknek apirított, darált halhús, vagy halhúspép az alapja. Ide vágó szabály, hogy a nem filéből előállított termékeknél a gyártóknak egyértelműen tájékoztatniuk kell a vevőket a megnevezésben. A helytelen és hiányos elnevezés súlyos, míg a tápérték és az adalékanyagok pontatlan megjelenítése enyhébb hibának számított.

Tőkehalnak látszó hekk

A halfaj feltüntetése ennél az élelmiszercsoportnál nem kötelező, a 30 vizsgált halrudacska többségénél mégis megjelölték – általában hitelesen. A szakemberek 13 terméknél végeztek fajazonossági vizsgálatot, és hibát csak egynél találtak: a fajról, ami „chilei szürke tőkehalként” szerepelt a csomagoláson, kiderült, hogy valójában „észak-csendes-óceáni hekk”.

Fotó: NÉBIH/Szupermenta

600 ezer forintos bírság

Bár a teszten mind a 30 halrudacska biztonságosnak bizonyult, az egyéb hiányosságok folytán a hatóság összesen 15 termékkel kapcsolatban indított eljárást. Főként a súlyosabb jelölési hibák miatt 12 esetben szabnak ki élelmiszer-ellenőrzési bírságot, összesen 600 ezer forintot, három vállalkozást pedig figyelmeztetésben részesítenek és kötelezik a hibák kijavítására.

A kóstoláson a COOP halrudacskája nyert

A kedveltségi vizsgálat keretében laikusok és szakértők kóstolták végig a termékeket, majd az ízük, állományuk, illatuk, valamint külső megjelenésük alapján értékelték azokat. A pontszámok szerint a következő három vizsgázott a legjobban:

  1. COOP halfilérúd
  2. Tesco halrúd
  3. Gran Mare halrudacska

Ha bővebben is érdekel a teszt, ide kattintva merülhetsz el a részletekben.

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.