Így menthetsz meg egy elázott könyvet

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A kádba ejtett vagy eső áztatta könyvek néhány nap alatt újjávarázsolhatóak, legalábbis ha azonnal megindítja valaki a mentőexpedíciót. Vagy még időben lefagyasztja a bőrig ázott könyvet.

Egy egyetemi könyvtár szakértői szerint korántsem lehetetlen feladat helyrehozni a hibát, csupán néhány papírtörlő, egy ventilátor, és egy könyvprés - magyarul néhány tégla és egy deszka - kell a dologhoz. Először is meg kell ágyazni a csöpögő könyvnek néhány törlőkendővel, majd finom, óvatos mozdulatokkal ki kell nyomkodni a könyv által felszívott víz egy részét. Ezek után, vigyázva arra, hogy a könyv fedele maximum 90 fokos szögben álljon a lapokhoz képest, a könyv nagyjából negyedéig, feléig papírtörlőket kell majd elhelyeznie azoknak, akiknek tényleg fontos, hogy szép egyenes lapokat lássanak viszont, amikor újra kezükbe veszik kedvencüket. 

Néhány nap alatt helyrehozható a malőr

Nagyjából 10-20 oldalanként kell, hogy elhelyezésre kerüljön egy papírtörlő, mielőtt megint nekiállnánk az ÓVATOS nyomogatásnak, préselésnek. Miután a könyv másik fele is kisajtoltatott, terítsük ki legyezőszerűen a lapokat, majd állítsunk fel a kötet előtt egy ventilátort, és… ventiláljunk. Bő fél napig. Ezek után a megszáradt lapok hullámait kell még eltüntetni, amihez egy deszkára vagy egy nagyobbacska könyvre és valamilyen nehéz, lehetőleg lapos tárgyra van szükség. Ez a folyamat eltarthat néhány napig, de aki lelkiismeretesen végigcsinálja a dolgot, jó eséllyel visszaállíthatja a baleset előtti állapotokat. Ha pedig nincs idő minderre, elodázható a ráncfelvarrás, ha a még nedves könyvet egy műanyag zacskóba zárja valaki, és gyorsan benyesi a fagyasztóba. Később aztán – a felolvasztás után – kezelésbe lehet majd venni az elázott kötetet. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?