Feltöltőkártyád van? Hamarosan megszűnhet a szerződésed!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 2017 előtt vásárolt előrefizetős SIM-kártyák adategyeztetésének határideje pénteken, június 30-án ugyanis lejár.

Az Országgyűlés tavaly november 22-i ülésén fogadta el az elektronikus hírközlésről szóló törvényt is módosító javaslatot a feltöltős SIM-kártyákra vonatkozó szabályok szigorításáról, és a döntés értelmében, aki június végéig nem egyezteti adatait, annak megszűnik az előfizetése.

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerint eddig az előrefizetős SIM-kártyák 60 százaléka esett át az adategyeztetésen, és a többi kártya tulajdonosának már csak néhány napja maradt online, telefonon vagy személyesen felkeresni a szolgáltatóját, illetve a Magyar Posta több száz kirendeltségét. (A Telenornál itt, a T-nél itt, a Vodánál itt lehet elintézni online.)

Azokat az előrefizetős kártyákat, amelyekre nem történik meg az adategyeztetés, július 1-jén a szolgáltatóknak ki kell kapcsolniuk. Azonban a határidő után sincs minden veszve, mert az NMHH álláspontja szerint nincs jogi akadálya a megszűnt szerződések újrakötésének, így bizonyos ideig a hívószámok és az egyenlegek visszaszerzésének sem. A Telekom, illetve a Telenor már hírt is adott arról, hogy lehetőséget is ad erre, a részletekről a szolgáltatók adnak részletes tájékoztatást.

A helyzet értékelésénél figyelembe kell venni azt is, hogy a rég nem aktív, feleslegessé vált SIM-kártyájuk adatait sokan valószínűleg szándékosan nem egyeztetik, mert már nem kívánják tovább használni – ahogyan ez feltételezhető volt.

A hatóság a törvény hatályba lépésétől fogva folyamatosan figyelemmel kíséri és jogértelmezéssel segíti a szolgáltatók adategyeztetési gyakorlatát. Az NMHH a határidő lejárta után ellenőrzi majd, hogy a szolgáltatók az előírásoknak megfelelően hajtották-e végre az adategyeztetést.

Máshol is  van ilyen?

Az adategyeztetést más európai uniós országok is bevezették. Az NMHH tudomása szerint például Belgiumban és Hollandiában – ahol eddig jogszerűen lehetett anonim SIM-kártyákat használni – tavaly év végén kezdeményeztek olyan törvénymódosítást, amely kötelezővé teszi a személyes adatok rögzítését a feltöltőkártyás előfizetések esetében. Belgiumban el is fogadták a törvényt, Hollandiában még nem. Belgiumban az érintett előfizetők – 3,4 millió prepaid SIM-kártya tulajdonosai – hat hónapot kaptak a személyazonosságuk igazolására, amelynek határideje 2017. június 7-én járt le. Ott a szolgáltatók végül az érintett kártyák közel 12 százalékát, 400 ezer SIM-kártyát blokkoltak, de ott is igaz az, hogy aki az igazolási kötelezettségének eleget tesz, visszakaphatja hívószámát és egyenlegét.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.