Azt hitte, ha csökkent a baromfihús áfája, akkor olcsóbb is lesz?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megnéztük, érezhető-e az áfacsökkentés hatása a baromfihúsból készült termékek árában. Hát nem.

Április közepén már rebesgették, hogy csökken a tej, a tojás és a baromfihús áfája, majd 2017 első napjától valóban 27 százalékról 5 százalékra mérséklődött az Áfa ezeknél a termékeknél, és ezt minden bolthálózat nagyon büszkén demonstrálta is az aktuális akciós újságukban. Mi pedig megnéztük, hogy mi is igaz ebből. 

Segítségül hívtuk az internetet, mert arra voltunk kíváncsiak, hogy a vásárlók mit érzékelnek ebből a nagy csökkenésből a vásárlók. Az elmúlt egy év akciós újságait nyálaztuk végig, hiszen mint minden, ez is megtalálható az interneten évekre visszamenőleg. Mivel teljesen egyforma termékek árát szerettük volna összehasonlítani, ezért olyat választottunk, ami ha nem is minden héten, de nagyjából minden második héten akciós, ráadásul abba sem futunk bele, hogy más márkákat (például a tej esetében) vagy más típusukat (például a tojás esetében) hasonlítunk össze, na meg ami nagyon keresett. Ezért a csirkemell piaci árának alakulását vettük figyelembe, amikor azonos időszakokat vizsgáltunk meg. Megnéztük, hogy mennyibe kerül most, és mennyibe került néhány héttel ezelőtt, szeptemberben, amikor már lehetett tudni, hogy hamarosan olcsóbban kell majd adni. 

Aldi

Az Aldi már január első napján bejelentette, hogy nem csak az Áfa változásából adódó árelőnyt tartja, de emeli a tétet és összesen 22 százalékkal csökkenti az érintett termékek árát. (A bruttó nettó ár különbsége miatt az Áfa százalékcsökkenés összességében 17 százalék csökkenést jelentene csak az árban). Ennek megfelelően az év első katalógusába be is került az akciós csirkemell, aminek láthatóan valóban csökkent az ára. 

Aldi 
Időszak Filézett csirkemell fajlagos ára
2017. 01.05-től érvényes katalógus 1239 forint helyett 1099 forint / kg
2016.12.08-tól érvényes katalógus 1599 forint helyett 1399 forint / kg
2016. 09.08-tól érvényes katalógus 1599 forint helyett 1349 forint / kg
2016. 01.21-től érvényes katalógus 1899 forint helyett 1499 forint / kg

Auchan

Az Auchanban furcsa helyzet alakult ki, ugyanis december elején olcsóbban lehetett filézett csirkemellhez jutni, mint most januárban, sőt gyakorlatilag csak tavaly ugyanekkor volt drágább a csirkemell. Egyébként az nem derül ki a katalógusokból, hogy akciós időszakon kívül mennyibe került a csirkemell 2016-ban, az viszont egyértelmű, hogy havonta legalább egyszer vásárolhatott belőle akciósan. 

Auchan 
Időszak Filézett csirkemell fajlagos ára
2017.01.02-től érvényes katalógus 1258 forint / kg
2016.12.08-tól érvényes katalógus 1195 forint / kg
2016. 09.01-től érvényes katalógus 1245 forint / kg
2016. 01.07-től érvényes katalógus 1269 forint / kg

Interspar

Az Interspar / Spar üzletekben is természetesen azonnal akciós lett a csirkemell, ráadásul valóban olcsóbb is, olyan 20 százalék körüli lett a csökkenés. Az évben egyébként tavaly ugyanilyenkor volt a legmagasabb az akciós csirkemell ára, azóta nagyjából ugyanazon az áron lehet hozzájutni ha bekerülnek az akciós katalógusba. 

Interspar / Spar
Időszak Filézett csirkemell fajlagos ára
2017.01.05-től érvényes katalógus 999 forint / kg
2016.15.15-től érvényes katalógus 1249 forint / kg
2016. 09.22-től érvényes katalógus 1249 forint / kg
2016.01.14-től érvényes katalógus 1299 forint / kg

Lidl

A Lidl 2016-ban a fél kilós kiszereléseket akciózta előszeretettel, így az összehasonlításban ezeknek vettük a fajlagos árát. Első ránézésre úgy tűnik, hogy nagyon megéri, de a fajlagos ár mindent elárul. Bár tény, hogy ugyan nem sokkal, de az előző akció kiindulási áránál azért olcsóbb. 

Lidl
Időszak Filézett csirkemell fajlagos ára
2017.01.12-től érvényes katalógus 1458 forint / kg
2016.12.15-től érvényes katalógus 1299 forint / kg (1599 forint / kg helyett)
2016. 09. 08-tól érvényes katalógus 1379 forint / kg (1589 forint / kg helyett)
2016.01.21-től érvényes katalógus 1379 forint / kg (1599 forint / kg helyett)

Tesco

A Tesco akciós csirkemell árai sem változtak sokkal a december végi akciós csirkemell árakhoz képest, az viszont jól látszik, hogy a vizsgált időszakban is a tavaly év vége volt a legolcsóbb. 

Tesco
Időszak Filézett csirkemell fajlagos ára
2017.01.05-től érvényes katalógus 1149 forint / kg
2016.12.20-tól érvényes katalógus 1199 forint / kg
2016. 09.29-től érvényes katalógus 1315 forint / kg
2016. 01.14-től érvényes katalógus 1299 forint / kg

+2 közérdekű információ: 

Legolcsóbban itt vehet filézett csirkemellet: Spar / Interspar

Tavaly átlagosan a következő áron vehetett akciósan csirkemellet: 

2016-os  átlag akciós árak
Aldi 1337 forint
Auchan 1242 forint
Interspar / Spar 1199 forint
Lidl 1378 forint
Tesco 1240 forint
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Edicsek
Edicsek
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.