Ha csak egyetlen ágy a szoba...

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tippek, hogyan nem lesz a faltól-falig ágy méretű hálószoba nyomasztó kis lyuk.

Ha a hálószoba csak akkora, hogy az ágy is épphogy csak elfér benne, akkor az ágyazgatással nem lesz könnyű dolga. De ettől még maga a szoba lehet kifejezetten meghitt, otthonos és kellemes is, ha kihozza a legjobbat a helyzetből.

Széles ágykeret

Ha a szobát valóban kitölti az ágy, azaz tényleg nincs mellette még egy akármilyen keskeny közlekedő sáv sem, akkor könnyen érezheti magát bezárva, mintha egy dobozban feküdne. Ezen egész jól segíthet, ha olyan ágykeretet választ, amelynek kifejezetten széles pereme van: így ugyan valamivel csökken a fekvőfelület, de cserébe kap egy kis "polcot", amelyre pakolhat, és mivel nem közvetlenül a fal mellett fekszik, némileg tágasabbnak is érzi a teret.

[PINTEREST] 5811c9e9e1640

Polcok

Faltól-falig ágy esetében az éjjeliszekrény funkciót sem könnyű megoldani, főleg ha fent már említett szélesebb ágykeret sem megoldható. Ilyenkor csak a fal marad: a sarokba helyezett, mutatós design polcokkal igazán egyedivé lehet tenni a teret. Nemcsak fel lehet dobni az egyébként nem éppen díszes szobát vele, de ráadásul az éjjeli lámpának és a könyvnek is lesz helye, amit éppen olvas. Sőt, így akár még egy-két növényt is elhelyezhet rajtuk, ami nemcsak a hangulatának, de a helyiség levegőjének is jót tesz majd.

A polcok elhelyezésével azonban érdemes óvatosan bánni, mert könnyen összenyomják a teret. Ne rendezze őket egymás alá, inkább elcsúsztatva tegye őket a falra, és ha lehet, ne zsúfolja tele őket felesleges kacatokkal. 

Háttámla

A falak díszítése ebben a térben igencsak korlátozott, hiszen egy képekkel-mintákkal telezsúfolt fal csak még kisebbnek mutatja a szobát. Míg azonban, ha az ágy háttámláját emeli ki, az szélesíti az ágyat, és ezzel együtt a szobát is.

Plafonig vinni semmi esetre sem érdemes a dolgot, de magasítani, hangsúlyosabbá tenni mindenképpen. Hogy ezt mivel teszi – redőzött, függönyszerűen feltett anyaggal, bepolcozható hátlappal, elegáns sötét fa háttérrel, kovácsoltvas háttámlával –, az már teljesen az ön ízlésére van bízva, de ahogy korábbi cikkünkben már ajánlottuk, az interneten rengeteg ötletet talál lakberendezésre is.

[PINTEREST] 5811ca54edf05

Fények és díszítés

Mivel az „ágyszoba” nagyon kicsi, mindenképpen nagyon ügyesen kell játszani a fényekkel és a dekorációval, hogy ne legyen belőle nyomasztó luk. Két lehetősége van: vagy optikailag nagyobbít a téren, vagy direkt ráerősít a kuckós hatásra. Előbbit például egy hatalmas, egész falas fotótapétával is megteheti, melyben folytatódik a tér. Emellé mindenképpen érdemes fehér, de legalábbis valami nagyon világos színt társítani mind a falakon, mind a dísztárgyak, kaspók, képkeretek esetében (persze árnyalati eltérések lehetnek, sőt, kellenek is).

A kuckós hatást például keleties beütéssel erősítheti: kerülhet a plafonra egy szép mandala mintás kendő, melyet a szoba négy sarkában rögzít. A közepét szintén szegezze a plafonhoz, és ha lehet, akkor a csillár is innen lógjon alá.

[PINTEREST] 5811c9b03efca

A fényekkel se legyen fukar, mert bár egyetlen lámpa is bevilágítja a teret, az egy nagyobb helyett sok kicsi sokkal kellemesebb hatást ad. Használja nyugodtan a karácsonyfaizzókat, akár a már említett, plafonra rögzített kendő mögé vezetve is, de ebben az esetben mindenképp figyeljen oda, nehogy hozzáérjenek a textilhez, és érdemes áttetszőbb anyagot választani. 

„További lehetőség, ha olyan vasalattal ellátott ágyat választunk, amit fel lehet nyitni a falra. Sokfélét lehet ezekből kapni, a legpraktikusabb, ha olyat választunk, aminek az alján polcok vannak, így ha felnyitottuk az ágyat, plusz pakolófelülethez is jutottunk. Ez a fajta megoldás akkor ideális, ha az ágy aljára szerelt polcok az ággyal együtt mozognak, mindig megtartva vízszintes helyzetüket, ugyanis ebben az esetben nem kell minden használat előtt lepakolni róluk. Ha ilyen ágyat választunk, a szoba egyből több funkcióssá válik, hiszen amikor fel van nyitva az ágy, a helyét máris kihasználhatjuk pl. egy baráti vacsora helyszíneként.

Ha a „hálónk” csak három oldalról zárt, olyan ágyat is választhatunk, aminek a keretébe alul polcok vannak beépítve a szoba nyitott oldala felől, így oda is pakolhatunk. Még jobb, ha fiókokat tervezünk bele, így akár a teljes mélységet is ki tudjuk használni” – tanácsolja Zsoltai Tünde látványtervező, lakberendező.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.