Gondoskodjon tárgyai lelkéről - ajánlja Mari Kondo, a szelektálás és rendrakás koronázatlan királynője legújabb könyvében. Elolvastuk.
Marie Kondo neve néhány éve lett ismert világszerte, és nagyjából annyit lehet róla tudni, hogy ő az a japán nő, aki bárkit megtanít rendet rakni és azt fenn is tartani. Az idea nem új, sokan írtak már efféle könyvet, hogy csak a hazai példánál maradjak, ott van Polcz Alaine, aki a Rend és rendetlenség címmel foglakozott már a témával, meglehetősen átfogóan. A takarítás japán művésznője – akit csak KonMari néven emlegetnek a tökéletességre törekvő háziasszonyok – két éve jelentette meg első könyvét Rend a lelke mindennek címmel. A nyugati olvasótábor pedig ráharapott a helyenként már-már az Alice Csodaországban különcségeit idéző,zen-buddhista zokni-lélekgyógyászatra, és azóta sem tudják megunni.
A Bookline jó érzékkel lovagolta hát meg a hájpot, amikor Tiszta öröm címmel a szerző új könyvét is megjelentette. A 296 oldalas kötetet kemény borítóval, szép grafikával, elegáns kötésben adták ki, ráadásul még könyvjelző csík is került bele, amivel engem külön boldoggá lehet tenni. Kérdés, hogy a külcsín és a belbecs találkozik-e?
Kezdjük ott, mi ez az egész könyvből tanított rendrakási mizéria? Jómagam kényszeres rendszerező vagyok, és megfigyeltem már, hogy ha kupi van, nem tudok dolgozni, vagy csak lazulni. Mivel egy kamasszal élek együtt, elég sok lehetőségem van a pakolásra, ugyanis a kamaszok egyszerűen beterítik a teret: azt is, amit birtokolnak, és azt is amit nem. Úgy voltam vele: ha erre ez a Mari tud valami megoldást, akkor hajrá!
Boldog tárgyak boldog tulajdonosa
Az hamar kiderül, hogy a könyv a rendszerezésről szól elsősorban, a takarítás csak a szükséges plusz. A megközelítése alapján azokat a tárgyakat kell megtartani, amelyek örömet okoznak a számunkra, és amik nem, azoknak menniük kell.
Kondo egyéni módszere, hogy nem szobánként halad a szelektálásban, hanem terméktípusok szerint, amiben van némi logika, bár kétségkívül macerás összeszedni az összes ruhát, konyhai eszközt, szerszámot vagy könyvet az egész lakásból. Tanácsokat kapunk a hajtogatásra is, bár ez szerintem nagyon nem praktikus, viszont nagyon japán: kis helyekre akar besuvasztani mindent, aminek következtében mindent iszonyú picire hajtogat össze, ez viszont nem tesz jót a vasalt ruháknak. Annak pedig gratulálok, aki képes úgy összehajtani (!) a bugyijait (!!), hogy még arra is oda tud figyelni közben, hogy a "díszes derékpánt" látsszon...
Furcsul, egyre furcsul
Alapvetően azért más ez a könyv, mint az általam ismert, hasonló témájú könyvek, mert érzelmi alapon közelít a tárgyakhoz: a szerethetőség, a frusztráció, a megszokás és egyéb érzelmek oldaláról. Sokak számára nehéz lehet megérteni azt a megközelítést (ilyen vagyok például én is), hogy tisztelettel kellene bánni a tárgyakkal is, különösen a pénzzel. Kondo szerint például egy csupaszon hagyott bankjegy elveszíti méltóságának minden nyomát, szánalmas és megszégyenített lesz. Szerencsére erre a megoldás, ha visszatesszük a pénztárcánkba, mert onnantól büszkeséget és tekintélyt áraszt magából – na, akkor ezt most próbáljuk megemészteni, és elgondolni, mennyire más a japánok gondolkodásmódja.
Hasonlóan meglepő, hogy a játékok selejtezésénél azt ajánlja a szerző, hogy takarjuk le a babák vagy plüssjátékok arcát valamivel, "mert az energia a szemekben lakik". Ha ez nem jön be, akkor lehet használni durva szemcsés sót egy japán tisztító rítus keretében, melynek segítségével a szellemek útjukra kerülnek.
Mindenkit megnyugtatok, ilyen kis epizódokból azért viszonylag kevés van a könyvben, viszont minden típusú tárgy selejtezésére kínál megoldást. Igaz, ha végiggondoljuk, semmilyen új információval nem leszünk gazdagabbak, ezt viszont képes a szerző, majdnem 300 oldalon ragozni. Pedig nagyjából egy mondatban össze lehetne foglalni: amit nem használ, selejtezze ki, a többit pedig rendezze el úgy, ahogy magának a legjobb. De biztos, hogy vannak olyanok, akiket pont Kondo indít el azon az úton, mely a kupimentes lakás felé vezet.
