Most vegyen kerti grillt, hiszen itt a szezon vége!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kerti grillt venni a szezon végén éri meg, hiszen ilyenkor szépen leárazzák őket. Most már akár családi méretet is kaphatunk 20 000 forint alatt!

Sajnos lassan elérkezik az az idő, amikor a hétvégéket ismét kénytelenek leszünk zárt térben, vagy legalább is alaposan felöltözve tölteni. Ami azt jelenti, hogy a kerti bulikat és a grillezést még most kell kiélvezni, amíg lehet! Ez ráadásul most könnyebb is, mint eddig, mivel a szezon végéhez közeledve sok áruház (főleg a nagyobbak) szabadulnának a megmaradt készleteitől. Mutatjuk, hol és mit kap most, és főleg, hogy mennyivel olcsóbban!

Ha valamikor hát most megéri vásárolni, de persze azért azzal számolni kell, hogy mire is szeretné használni. Mi most a faszenes kerti grillek között nézelődtünk, és azon belül is a mobilizálható darabokat kerestük.

Kép: Mall.hu

Az extra kicsi, hordozhatóak

Oké, egyértelmű, hogy grillezésre használjuk mindegyiket, de hova, és hány személyt kell kiszolgálnia? Hiszen ez is befolyásolja az árat, és persze a formavilágot is. Bár a terasz- és erkélyszomszédok közt igen megosztó tud lenni, ha valaki a lakása erkélyén grillezik, de a gyártók azért gondolnak a városi „kerti" sütögetőkre is, és nekik is kínálnak kifejezetten olyan sütőt, mely a balkonra lett optimalizálva. Ezek a kicsi sütők hiába kisméretűek, mégsem olcsóak, hiszen speciálisak, de most ezek is leértékelve szerezhetők be 15 000 forintos áron. Túl sokat ne várjon tőle, a nagy, rokoni összejövetelek családi grillezéseire ez nem igazán alkalmas, de két ember romantikus vacsoráját könnyen el lehet rajta készíteni.

Ha nagyobb sütő kell, de még mindig fontos a kompakt kialakítás, akkor ma már elég nagy választék van hordozható grillezőkből is. Ráadásul a most divatos és valóban hatékony gömbgrillek vannak többségében, de nem kizárólag. A bulis kinézetű, vödör alakú grill most kicsit több, mint 3500 forintért szerezhető be, míg a gömb kivitelek a legolcsóbban 5000 forint körül kaphatóak. Az árak itt szaladhatnak el a leginkább, mert igazán apró változtatások miatt (és persze a különböző boltok árazási szisztémája okán) akár 10 000 forintos eltérések is lehetnek a grillezők árában. De persze valamit valamiért, így ha ön például kifejezetten lila és mutatós darabra vágyik, azért akciósan is majd’ 13 000 forintot kell leszurkolnia.

Kép: Praktiker

Lábasjószágok két személyre

Nem kell mindig a legnagyobb sütőre szavazni, hiszen sokszor elég lehet az is, ha egy kisebb, kétszemélyes grillezővel zsonglőrködik. Legalábbis, ha nem gyakran sütöget nagy társaságnak, akkor megérheti, hogy néha ugyan tovább tart vele több személyre sütni, cserébe azonban egy alapdarabot már 2000 forintért is beszerezhet (ami kevesebb, mint az egyszerre megsütött hús ára). De itt is érdemes figyelni, hiszen máshol másmilyen márka apróbb dizájnbeli eltérésekkel, de alapvetően ugyanazokkal a kapacitásokkal már 3000 forint felett szerezhető be.

Ha szereti a klasszikus kialakítást, és az is fontos, hogy egy nagyobb szél ne borítsa fel a grillezőt (valamint az a terve, hogy egy fix helyre fogja leplántálni és onnan soha többé el sem mozdítani), akkor az öntöttvas kivitelt érdemes választania. Elegáns, robosztus, sokáig tartja a hőt, és az ára is elfogadható, hiszen akciósan 6000 forint.

Kép: Praktiker

Családi formációk

Eddig tartottak a kisméretű kerti grillezők, most már inkább olyanokat kerestünk, amiken valóban mennyiségeket lehet készíteni, vagyis egy rendszeresen népes kerti bulikat tartó családban is megállják a helyüket. Ezért persze mélyebben kell a zsebünkbe nyúlni, cserébe nem ragadunk a grill mellett egész estére, és a vendégek (vagy a család) is egyszerre ehet, nem turnusokban.

A már említett divatos gömbgrillek között a középnagy méretűek (vagyis amikkel nagyjából 3-4 főre lehet kényelmesen, 5-6-ra szűkösen sütni) még mindig megszerezhetőek 10 000 forint alatt. Itt is érdemes keresgélni, mert az apró eltérések eredményezhetik, hogy míg egy rusztikusabb megjelenésű darab ára csak kicsit több, mint 7500 forint, addig ugyanezt dizájnosabb verzióban, azaz színezett fogantyúkkal, kissé légiesebb megjelenésben már 10 500 forintra árazták.

Ha viszont nem ragaszkodik a gömb formához, és az sem baj, ha nem tudja lefedni a grillt, akkor egy igazán praktikus, két sütési polccal ellátott darabot beszerezhet már 19 000 forintért. Ezzel pedig már egyetlen kerti bulin sem jelent majd gondot sem a sok hús, sem a különböző hőmérsékletet követelő ételek sütése.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.