Olcsóbb vacsora, kedvezményes vonatjegy és plusz programok járnak a Volt-jegy mellé

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nemcsak bulizásra lehet használni a voltos karszalagját, de például spórolásra is!

Június 28-án rendezik meg a  Petőfi Díjátadót, aminek a Volt Fesztivál ad otthont Sopronban, szerdától pedig indulnak a koncertek. A bérletek már elfogytak, az Iron Maiden is teltházas, de lesz még Slayer, Prodigy, Wiz Khalifa, Allessandro és egy csomó más fellépő és program. De hogy jut le olcsóbban? Mit csinálhat délelőttönként? Egyáltalán, hogyan jut be idén a fesztiválra? Ezeket a kérdéseket szedtük össze.  

Utazás

A legtöbbet akkor tud spórolni ha idén is a fesztiválvonattal érkezik Sopronba, majd azzal is megy haza. Naponta egy járat indul kimondottan a fesztiválozóknak Budapestől: a 10.40-es járatot kényelmesen el lehet érni. Ráadásul a Volt vonat azoknak is tökéletes, akik csak egy konkrét koncertre ugranának le és nem akarnak szállásra költeni, ugyanis Sopronból 4:18 perckor indul vissza az első szerelvény, vagyis a buli fáradalmait a vonaton pihenheti ki. A vonatjegy ára 5540 forint oda-vissza, ami pedig külön jó, hogy ezzel a helyi buszokat is korlátlanul használhatja. 

Ha nem vonatozna, akkor válassza a Telekocsit: a BlaBlaCaron kereshet utastársakat, vagy a saját szabad helyeit is megoszthatja, hogy ezzel is csökkenthesse a benzinköltséget meg az autópályadíjat. 

Ha megérkezett, a fesztiválhelyszínre vagy a tömegközlekedéssel juthat el, ekkor a 12V jelzésű buszt keresse (amire ugye, érvényes a Volt vonatjegye is), vagy a Tisza tranzittal, a hivatalos fesztiváljárattal. Erre az egész fesztiválra szóló bérletet a Voltszálláson igényelhet a jegyével, vagy a helyszínen 2990 forintért. 

Fotó: Molnár Zsolt / Index

Szállás

Ne aggódjon, van még szállás. Igaz nem sok, és nem is feltétlenül túl kényelmes, de aki utolsó pillanatra hagyta a foglalást, annak le kell mondania néhány kényelmi funkcióról. Viszont a kempingben van még hely, oda várják a sátorral érkezőket. A főzést viszont felejtse el, mert tüzet rakni nem lehet és kemping főzőeszközöket sem engednek be. Konnektor sincs, és generátorral se próbálkozzon: maradnak a telefontöltő pontok, hajszárítónak pedig a zuhanyzókban talál konnektort. Aki nem akar a sátorral bíbelődni, az választhatja az előre felállított kényelmes sátrat, amihez jár ágy, matrac, asztal és székek is, igaz ennek meg is van ára: 11.500 forintba kerül éjszakánként. A másik lehetőség sem olcsóbb, a kétszemélyes fakuckó is ugyanennyibe kerül, jár hozzá egy zárható rekesz az ágy alatt és ennél sem biztosítanak hálózsákot. 

Kedvezmények

Volt karszalagja Sopronban többet ér annál, hogy a fesztivál területén töltse az összes idejét. Főleg, hogy egy csomó kedvezményt is kap az éttermekben vagy reggelizőhelyeken. Nagyon sok helyen készülnek külön programmal is városszerte, lehet majd csokit kóstolni a Harrer Csokoládéműhelyben, felavatják a Lemmy által dedikált széket a Volt Caféban a Tankcsapdával, de például olcsóbban tud felmenni a Tűztoronyba is, kedvezményes menüt ehet az Erhardt, a Deák, az El Gusto éttermekben és még számos másik helyen, ingyenesen nézhet meg kiállításokat, vagy  elmehet traktoros túrával megnézni, milyen lesz az idei szőlőtermés. 

Jó, ha tudja

Idén egy kicsit változik a beengedés, ez lesz az úgynevezett check-in, ami hasonló lesz ahhoz, mint mikor a reptérre megy. Amikor megkapja a karszalagot, akkor azt névhez kötik, a személyi igazolványt vagy útlevelet fogja leolvasni egy szkenner. Ez jó hír azoknak, akik szeretik biztonságban tudni magukat és felhőtlenül akarnak bulizni, rossz hír azoknak, akik rajta vannak valamilyen körözési listán, ők ugyanis megbuknak ezen az ellenőrzésen. Ami a legfontosabb, hogy a fentiekből következően mindenképpen vigyen magával személyit vagy útlevelet, egyrészt mert annak egyébként is mindig önnél kell lenni, másrészt pedig idén már csak így kaphatja meg a karszalagját. 

Fotó: Molnár Zsolt / Index
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.