Összedőlt az übermenő dizájnsuli

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A velencei Biennálén is éltették, a fél világ odavolt a lagosi, vízre épült iskoláért. Aztán jött az eső.

A Makoko úszó iskola ötlete 2012-ben született meg, majd 2013-tól három éven át szolgálta a lagoszi gyerekeket a 220 négyzetméteres épület – mely egész jól bírta a gyűrődést, de sajnos egy nagy esőzés most lerombolta az egészet. Az úszó iskola prototípusa kifejezetten a Makoko közösség számára készült, a modern technikát az ő saját házépítési szokásaikkal ötvözve. A projekt kifejezetten a vízen élő emberek igényeire koncentrált, fenntartható módon készült és jól illett a nigériai város vízen élő közösségének mindennapjaiba.

Facebookon tette közzé az építész a projekt szomorú végéről készült fotót

2016. június 7-én viszont sajnos elsüllyedt a különleges alakú építmény, melyet szerencsére márciustól épp nem is használtak – ugyanis felújításra várt –, így áldozatai sem voltak a süllyedésnek – számolt be az építész, Kunle Adeyemi a Facebookon az esetől. Az épület egyébként pont idén kapott díjat a 15. velencei Biennálén, de mint Adeyemi írja, már a prototípus újabb, modernebb változatáért ítélte nekik az Ezüst Oroszlán díjat a szakmai zsűri. Az Archdaily képein látszik, hogy a 256 műanyag hordón úszó, 100 gyerek befogadására alkalmas épület egyszerűen összeomlott az esőzések miatt.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.