Füvesítési egyszeregy

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sport vagy golf? Játék vagy pázsit? Ha nem tudja, hogy jönnek ide ezek a kifejezések, jobb, ha tovább olvas, mert ezek alapján kell majd megválasztania a vetendő fűfajtát. Segítünk, hogy tudja, mit keressen.

A kertben a legtöbben nem csak gyönyörködni szeretnének, hanem ki is élvezni azt. Ebben az esetben viszont nagy hangsúlyt kell, hogy fektessen a fűre is, nem csak a virágágyásokra. Előbb azonban végig kell gondolnia, mire is szeretné használni a füvet, ugyanis ettől függ, hogy milyen fajtát érdemes választania.

Jöjjön a fű!

A füvesítésnek két módja létezik: egyrészt magvetéssel, másrészt gyeptégla vagy szőnyeg letételével történhet. Természetesen a kettő ára és gyorsasága is nagyban eltér egymástól, ám azt, hogy önnek melyik a megfelelő, nem csak a pénztárcája dönti el. Mielőtt azonban gyorsan előhúzná az "a gyep egyetlen fajta fűféléből áll, míg a vettettek vegyesek" kártyát, gyorsan ki kell, hogy ábrándítsuk: ez nem igaz.

„A füvesítés magvetéssel, valamint gyeptégla (gyepszőnyeg) formájában kapható „kész” gyep telepítésével egyaránt történhet. Akár vetett fűről, akár gyepszőnyegről beszélünk, mindkettő közös jellemzője, hogy többféle fűmag keverékeként érheti el a várt eredményt” – mondja Kálmán Kata okleveles kertészmérnök, a Kertelünk Kft. cégvezetője.

Fotó: George Clerk / Europress / Getty

Vessünk füvet!

Ha a gyeptégla, vagy ismertebb nevén a gyepszőnyeg mellett dönt akkor igazából sok dolga nem lesz, hiszen szakember teszi majd le, egyengeti el, önnek csak a végeredményben kell gyönyörködnie. Ha azonban úgy dönt, hogy maga végzi a fűvetést, akkor bizony lehet, hogy elsőre kicsit megretten. Pontosan akkor, amikor belép az üzletbe, megtalálja a fűmagoknak fenntartott helyet, és azzal szembesül, hogy nemcsak gyártó, hanem fűtípus is rengeteg van.

„A kertészetekben, áruházakban vásárolható fűmagok közül a legismertebbek az úgynevezett golf vagy pázsit típusú és a sport vagy játék típusú magkeverékek. Előbbiek „finomabb”, rövidebbre nyírható, rálépve a perzsa szőnyegre emlékeztető gyepfelületet biztosítanak, ami valamivel több odafigyelést igényel, és sajnos kevésbé strapabíró, mint a sport vagy játék típusú fűmagkeverékkel vetett fű. Utóbbiak a jellemzően vastagabb fűszálaknak is köszönhetően jobban elviselik a gyermekek vagy háziállatok okozta nagyobb igénybevételt és az aktív használatot, épp ezért családi házakhoz jobban ajánlott típusok” – mondja a szakértő.

Fotó: Michael Krinke / Europress / Getty

Hétvégi és árnyékos

Akkor sem kell kétségbe esnie, ha különleges igényei is lennének. Persze ezek csak bizonyos keretek között valósíthatóak meg, de azért vannak lehetőségei. Ha például a telekre, vagy a vidéki házhoz szeretne füvet, akkor a gyeptégla nem biztos, hogy a legjobb megoldás, hiszen az bizony sok odafigyelést és gondozást igényel. Munka és a család mellett pedig - pláne, ha családi házban is él -, keveseknek van ideje (kedve) a hétvégi ház kertjének rendben tartására. Így hát a keverékek között olyanokat kell keresnie, amik megfelelnek ennek a kihívásnak.

„Az extrább fűmag típusok közé sorolhatjuk a szárazságtűrő keverékeket, melyeket olyan helyeken – például hétvégi házaknál - érdemes használni, ahol a rendszeres és kielégítő öntözés kevésbé biztosított. Ez a fűfajta ugyanis már kevés víz hatására is könnyebben regenerálódik, ugyanakkor drágább és talán kevésbé igényes pázsitot garantál, mint a fentebb említett keverékek.

Kevésbé napos helyeken, nem jó benapozású kertekben vethetünk úgynevezett árnyéktűrő fűmagot is, de fontos megemlíteni, hogy túl árnyékos helyen ez sem bírja sokáig, és az átlagosnál több ápolást is igényel az árnyéktűrő fűfelület”- tanácsolja Kálmán Kata.

Fotó: White/packert

Az, hogy milyen fűmagkeveréket vásárol, attól függ, milyen körülményeket és odafigyelést tud biztosítani a kertjének, és persze attól is, hogy milyenek a terület adottságai. Azonban azzal mindenképpen tisztában kell lennie, hogy függetlenül a strapabírástól vagy éppen a puhaságtól, mindegyik fűfajta sok törődést igényel, ami minimum a rendszeres öntözést és a nyírást jelenti. Ezek nélkül a fű vagy nagyon megnő, amitől a töve bepállik és akár be is gombásodhat, majd kirohad, vagy – öntözés hiányában - egyszerűen csak elszárad, kiég, esetleg más módokon sérül (például gyomosodik, fertőzések támadják meg).

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.