Így védekezzen a kártevők ellen ősszel

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az ősz beköszöntével azzal is számolni kell, hogy a kertben felbukkant esetleges fertőzésekkel leszámoljon, még mielőtt áttelelve az egész kertet megfertőzik.

A permetezést jellemzően akkor szoktuk megtenni, amikor a növényeken még fenn vannak a leveleik, de egyes esetekben akár később is szükség lehet rá. Az ősz pedig ekkor is megfelelő idő, hiszen a téli pihenés a növények életének is fontos szakasza, tehát nem jó, ha azt fertőzések zavarják meg.

A kertben

A kertben a fák most még lombjukkal együtt állnak, de lassan megkezdődik a levelek hullása is. Ha fertőzés ütötte fel a fejét, akkor ez két szempontból is rossz. Egyrészt a növényt a levelein keresztül tönkreteheti a kór, másrészt a lehullott, fertőzött részekről a betegség a talajban is tovább terjed, újabb veszélyforrást jelentve a többiekre. Sőt, nem is hinné, de a fákon maradó gyümölcsmaradványok is rejthetnek veszélyeket!

„Ősszel azokat a növényeket szoktuk lepermetezni, amelyeken valamilyen súlyos betegség tünetei jelentkeznek tömegesen. Amennyiben nyár végén vagy ősz elején a levelek nagy része gombás fertőzés miatt lehullik, úgy a lombot gyűjtse össze a fa alól és semmisítse meg (elásással, elégetéssel). Ilyenkor a fán maradt lombon is telelhetnek a kórokozók, ezért érdemes valamilyen kontakt növényvédőszerrel lepermetezni a fát. Az elszáradt ágakat, főleg a monilis fertőzés következtében meggyen és cseresznyén jelentkező pusztult fás részeket még ősszel távolítsa el a fákról.

Fotó: Shutterstock

A csonthéjasok fáin fennmaradó, néha nehezen leválasztható megtöppedt, feketés-fehéres színű termések a gyümölcsmúmiák. Ezek a moniliás fertőzés után fán maradó képletek, melyeken nagy mennyiségű újbóli fertőzésre alkalmas spóra telel. Ezeket a további fertőzés megakadályozása végett el kell távolítani a fákról, és a földre hullottakat is szedje össze. Legjobb, ha mélyen és távol a fától elássuk ezeket, vagy elégetjük őket.” – mondja Kálmán Kata kertészmérnök a Kertelünk Kft ügyvezetője.

A lakásban

A fertőzések azokon a növényeken is megjelenhetnek, melyek a kertben csak „nyaraltak”, de télire bekerülnek a lakásba. Ráadásul ebben az esetben még a hideg és az esetleges fagy sem segít, hiszen a fűtött térben az nem áll fenn, így a fertőzések is könnyebben terjednek. Mielőtt bevinné a növényeket a lakásba érdemes lepermeteznie azokat, nehogy később az egész növényt elveszítse.

„A szabadban telelő növényeket a télire való behozatal előtt nézze át. Jellemzően többnyire rovar-fertőzést vehet észre. Ezek lehetnek levéltetvek (pl. kínai rózsa), pajzstetvek (leanderek) és molylepkék (fukszia, lágyabb lombú dísznövények). A gazdaboltban vásároljon speciálisan ezek ellen való szereket, amennyiben fertőzést tapasztal, és még a szabadban kezelje őket ellenük. A munkaegészségügyi várakozási idő után vihetjük be őket zárt térbe. Egészséges növényeket megelőzőleg nem érdemes és nem kell permetezni.” – fűzi hozzá a szakértő.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.