A praktikus konyha kialakítása nem is olyan egyszerű

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A jó konyha praktikus, ám ahhoz, hogy ez teljesüljön, érdemes a lakberendező szakember tanácsaira hallgatni.

Sokan hihetnék, hogy konyhát tervezni nem is olyan nagy kihívás. Hiszen mit is kell vele csinálni? Kell bele hűtő, mosogató, tűzhely, meg polcok. Igaz, hogy ebben az esetben nem beszéltünk a konyha formájáról, funkciójáról, a benne használt anyagokról, arról, hogy hány személy fog benne ténykedni, hogy menni időt szándékozik itt lenni (vagyis inkább készételeket melegít, vagy ténylegesen főz), és még egy sor másik dologról.

Mindent egyben nem is érdemes tárgyalni, hiszen akkor ez a cikk nagyjából egy kisebb regény terjedelmével egyezne meg. Ugyanakkor az alapokat mindenképpen érdemes átvenni, hogy később ne bánja meg a döntéseit.

Multifunkciós tér

Ha a régi felfogás szerint értelmezzük a konyhát, akkor ki lehet jelenteni, hogy ez az ételek tárolásának és elkészítésének színtere. Ugyanakkor, ha egy kicsit belegondol, akkor ennél azért több dolgot is csinál ebben a helyiségben. A legtöbb esetben itt van az étkező, és mivel a magyarok sokat főznek, így a családi élet egy részét is itt éli majd (a házibulikról nem is beszélve, ahol valamiért mindig a konyha a legkedveltebb terület). Az étkezőnél lehet társasozni, a gyerekek leckét is írhatnak itt, a baráti beszélgetések színtere is lehet.

Rendszerint a konyhát és az étkezőt együtt alakítják ki, hogy aki főz, az se maradjon ki a család mindennapi dolgaiból. Emiatt az amerikai, vagyis a nappalival is egybenyitott tér igencsak népszerű, hiszen így valóban nem marad le majd semmiről. Azzal azonban számoljon, hogy az ilyen terekben bizony az illatok terjedésének sem lehet megálljt parancsolni, és a szagok előszeretettel ragadnak bele a textilekbe, kanapékba, függönyökbe is.

"Amerikában valamikor a 60-as években terjedt el az a szokás, hogy az emberek előre elkészített, fedett tányérokra, kompakt módon csomagolt ételeket vittek haza, amelyeket otthon csak átmelegítettek és máris kezdődhetett a családi vacsora. Ez a szokás a 80-as évek elején a mikrók ottani megjelenésével méginkább uralkodóvá vált, olyannyira, hogy az otthoni főzési tevékenység oly mértékben lecsökkent, hogy a konyhák szinte egy térbe kezdtek kerülni a nappalival.

Ha nincs szag és zajprobléma, akkor ez nagyon jól működik is, hiszen a család összes tagja egy térben lehet és senki sem záródik a konyha magányába. Tehát a kevés otthoni főzést folytató családok számára mindenképpen előnyös az amerikai konyhás alaprajzi kialakítás.

Az itthoni jellemző főzési szokásokat figyelembe véve, olyan megoldásokat javasolnék, ahol az egy térben elhelyezett konyha és nappali inkább valamiféle "igen is és nem is” jellegű kapcsolatban él együtt. Arra érdemes törekedni, hogy a két helyiség össze is kapcsolódjon – nagy térben érezhesse magát –, de ugyanakkor valamennyire el is legyen szeparálva egymástól.

Ennek sokféle eszköze lehet, tapasztalatom szerint a kapcsolódási keresztmetszet lecsökkentésével lehet a legoptimálisabb megoldást megtalálni. Tehát az alaprajz alapos átgondolásával tehetjük a legtöbbet a jó konyha-nappali találkozás létrehozásáért” – fejti ki Sághy Zoltán lakberendező.

A konyhai háromszög

Bár tény, hogy a konyha is egy olyan terület, amiben rendre eltűnnek dolgok (a sörnyitótól elkezdve a nagymama díszes tányérjain keresztül egészen a család fizetésének nagyrészéig), a konyhai háromszögnek mégsincsen semmi köze a bermudai rokonához. Ez a háromszög a használhatóságot hivatott megkönnyíteni.

„A konyhai háromszög a főzőlap-sütő, a mosogató és a hűtő között felrajzolható mértani alakzat, amely L és U alaprajzú konyhákban egy háromszöget ad ki.

Az L és U alakú konyhákban többnyire egyszerűen kialakítható a háromszög. Gondot inkább a kicsi, vagy soros konyhákban okoz, ahol a legtöbbször kompromisszumok árán sikerül csak elfogadható megoldást találni. Ezeknél az alaprajzoknál elsősorban a helyes technológiai sorrend betartása az elsődleges. Arra kell figyelni, hogy a hűtőből az ételt egy kisebb pultszakaszra téve elő tudjuk készíteni a tisztításhoz, majd ezután bele tudjuk tenni a mosogatóba. Mosás után pedig legyen még egy pultdarabunk, ahol az alapanyagok összeállítása elvégezhető, mielőtt a sorrend végét jelentő főzőlapra, vagy sütőbe kerülne az étel.

Persze, ha nem a helyszűke, hanem inkább a nagy terület miatt esnénk gondolkodóba az elhelyezést illetően, akkor azt mindenképp tartsuk szem előtt, hogy ne kényszerítsük magunkat arra, hogy forró vagy csepegő edényekkel kelljen tíz métereket gyalogolnunk!

A konyhai háromszög kialakítása valóban fontos, de néha akadnak olyan konyhák, ahol a nem szokványos adottságok miatt örülni kell annak is, ha egyáltalán elhelyezhető valahogyan a mosogató és a készülékek. Ezek a konyhák azután igencsak rendhagyó használatra kényszerítik a tulajdonosaikat, de az a tapasztalatom, hogy ezeket a konyhákat is belakják, kialakulnak a használatot segítő egyéni, néha egészen ötletes megoldások” – fűzi hozzá a szakértő.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.