Zseniális ötlettel álltak elő Amerikában: a lebomló anyagú pohár magokat tartalmaz, lebomlás után pedig virágok és fák nőnek ki belőle.
Csak Amerikában 400 millió kávét isznak meg naponta, ami 146 milliárd eldobható poharat jelent évente. Elképzelhetjük, mekkora mennyiségű szemét termelődik csak ezekből – éppen ezt elégelte meg a Reduce. Reuse. Grow nevű szervezet is: biológiailag lebomló poharakat alkottak, amelyek nemcsak 180 nap alatt lebomlanak, de őshonos virágok és fák magjait tartalmazzák.
A szervezet szerint a legjobb az lenne, ha a kávézók külön kukát tartanának fent ezeknek a poharaknak, amelyek néhány alkalom után használhatatlanná válnak. A Reduce. Reuse. Grow rendszeresen elszállítaná a tartalmukat olyan területekre, amelyek virág- vagy fahiányban szenvednek. Természetesen az is egy opció, hogy a vendégek megtartják a poharakat, majd ötperces vízben áztatás után saját maguk ültetik el őket. Egyetlen "adagnyi" növény egyébként később évente egy tonnányi szén-dioxidot szippantana magába.

A projektre kitalálói a Kickstarteren tízezer dollárt (2,8 millió forintot) lőttek be, de úgy tűnik, nemcsak ők találták jó ötletnek: március 15-én több mint a duplájával, 21 ezer dollárnyi támogatással sikerült lezárniuk a kampányt.
























