Van még tippünk, milyen gyorséttermek jöhetnének Magyarországra

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Összeszedték melyik hálózatoknak van a legtöbb étterme külföldön. A tízes listából 6 nálunk is van, a többiről döntsön ön.

Ha úgy gondolja  minden sarkon egy újabb gyorsétteremlánc nyílik, akkor talán igaza van, de miután elolvastuk a Forbes listáját, egyértelmű, hogy lehetne akár több is. Összegyűjtötték, hogy melyik amerikai étteremláncnak hány külföldi leányvállalata van és kiderült, hogy még bőven van bepótolnivalónk. Szavazza meg hova térne be egy gyors étkezésre!

1. McDonald's 

A lista élén természetesen a McDonald's áll a 18.710 étteremmel az Amerikai Egyesült Államokon kívül, ebből Európában több mint 7400 található meg. Nálunk 1988-ban jelent meg a Régiposta utcában, azóta pedig több mint száz McDonald's nyílt Magyarországon. 

2. KFC

A rántott csirkés étteremnek összesen 11.798 étterme van Amerikán kívül, ebből 4200 Kínában, ami azért is érdekes, mert 2012 végén hatalmas botrány lett abból, hogy beteg csirkék húsából vásároltak és a forgalmuk is drasztikusan visszaesett. 1952-ben nyitott meg az első KFC, Sanders Harland ezredes speciális panírjával, amit mostanra a világ 109 országában meg lehet kóstolni. Magyarországon 30 éttermet üzemeltetnek, az 1992-ben nyitott Király utcai volt az első. 

Fotó: Newscast

3. Subway

A Subway a szendvicsek mestere, összesen 35 ezer éttermük van, ebből több mint 10 ezer található meg Amerikán kívül. 1965-ben nyílt az első szendvicsező Connecticutban és 1989-re már az USA összes államában volt Subway. Magyarországon 2005-ben jelentek meg, mára 15 éttermük van az országban. 

Fotó: Bloomberg

4. Pizza Hut

A legtöbb nem Amerikában található étteremmel rendelkező lánc listáján a negyedik helyen áll a Pizza Hut, akik 5890 étteremmel rendelkeznek az Egyesült Államok területén kívül. Magyarországon 1992-ben jelent meg, fénykorában 22 üzletet üzemeltetett, ám 2012-ben drasztikusan csökkent itthon a Pizza Hutok száma, ma már csak két éttermük van. 

Fotó: Bloomberg

5. Starbucks

A kávézó 1971-ben nyitotta meg az első üzletét Seattle-ben, azóta 5727 Starbucks van Amerikán kívül. Magyarországon viszonylag későn, 2010-ben jelentek meg, azóta 10 üzletet nyitottak. A kávék eladása mellett a cég egyik fontos kitűzése a társadalmi szerepvállalás is, így odafigyelnek honnan veszik a kávét és a dolgozóikat is folyamatosan biztatják, hogy vegyenek részt a közösségi életében. 

Fotó: David Livingston

6. Burger King

A McDonald's nagy riválisát, a szintén hamburgerben utazó Burger Kinget itthon 32, míg a világ nem amerikai területein 4998 helyen lehet megtalálni.  Első hazai éttermüket 1991-ben nyitották az Oktogonon, míg világ szinten a legelső Burger King 1954-ben, Miamiban nyílt. 

Fotó: Justin Sullivan

7. Domino's Pizza

Domino's Pizza egyelőre nincs Magyarországon, persze vannak Dominó nevű pizzériák, ezeknek azonban semmi köze a gyorsétteremlánchoz. A Pizza Hut után ez a második legnagyobb pizzás hálózat, ami több mint 70 országban van jelen. Az első éttermet 1960-ban alapították, azóta 4422 pizzázójuk van Amerikán kívül. A pizzák mellett tésztát és különféle sütőben sült szendvicseket is ki lehet próbálni, sőt van rántott csirkéjük és vegán pizzájuk is. 

Fotó: Bloomberg

8. Dunkin Donuts

Bár van több fánkos is Budapesten, a Dunkin' Donuts nincs. Volt, sőt még vidéken is lehetett anno fánkozni, de kivonult, sokak szerint azért, mert a magyar szájíznek túlságosan édesek voltak a fánkjaik. Pedig Amerikán kívül is 3005 üzletük van az 1950-ben alapított üzletnek, ami 33 országban van jelen. 

Fotó: Bob Berg

9. Dairy Queen

1940 óta van Dairy Queen, ahol hamburgerek, saláták és szendvicsek mellett több fajta fagyit, gofrit és fagylaltkelyhet is lehet venni. Amerikán kívül 802 üzletük van Amerikán kívül. Szintén voltak egy rövid ideig Magyarországon, de 1992-ben kivonultak és bár néhány éve úgy tűnt, hogy talán visszatérnek (el is kezdtek franchise partnereket keresni), ám az egészből mégsem lett semmi.

Fotó: Win Mcnamee

10. Papa John's

A Papa John's étteremnek 755 üzlete van Amerikán kívül, Amerikában viszont nagyjából 3200. Viszonylag fiatal hálózat. amit 1983-ban alapítottak. A szlogenje az, hogy "Jobb összetevők, jobb pizza" és ezt annyira eltalálták, hogy sokan tényleg úgy gondolják, hogy amennyiben minőségi gyors pizzára vágynak, akkor Papa John pizzáját kell rendelni. 

Fotó: Bloomberg
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.