Ilyen lesz a tízmilliárdból átépülő CEU

Olvasási idő kb. 1 perc

Ötszintes könyvtár, kávézó és megújult előadótermek várják a hallgatókat 2016-tól.

A dublini O'Donnell + Toumey cég nyerte el a budapesti Közép-európai Egyetem (angol nevén Central European University, CEU) átépítését és kibővítését, amelyet a magyar M-Teampannonnal közösen végez majd el. A 34 millió eurós (kicsivel több mint tízmillárd forintos) beruházásnak többek között része a tetőterasz, egy ötemeletes könyvtár (benne kávézóval), illetve egy előadóterem is – utóbbi nemcsak óráknak, de zenei előadásoknak is helyet ad majd.

A CEU oktatási és adminisztratív helyszíneit jelenleg kettéválasztja a Duna, az építkezés célja pedig az, hogy egy egységes, 35 ezer négyzetméteres kampuszt hozzanak létre Budapest UNESCO Világörökség részét képező belvárosában. Azért, hogy az Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal előírásainak eleget tegyenek, megőrizték a jelenlegi szerkezetet.

Ötszintes könyvtárat kap a CEU 2016-ra
Fotó: Dezeen.com

A látványtervek (amelyeket megnézhet a képünkre vagy ide kattintva) elég impozánsak, a kedvenceink talán a bordóra festett lépcsők. A könyvtár egyébként a legnagyobb angol nyelvű gyűjteménnyel bíró lesz Kelet-Európában, és tartozik majd hozzá egy kávézó és 450 egyéni, illetve társas tanulószoba is. A projekt várhatóan 2016-ban készül el, ami azért is lenne szerencsés, mert az intézmény akkor ünnepli fennállásának 25. évfordulóját.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.