Óriási hipszterszemüveg a recepcióba építve, az menő?

Olvasási idő kb. 2 perc

Moszkvában nyitott irodát a világ egyik legismertebb reklámcége, a Leo Burnett. Mutatjuk, hogy milyen lett, ön meg eldöntheti, bejön-e.

A NEFA-Architects csapata tervezte meg Leo Burnett legújabb ügynökségét, amit a napokban adtak át Moszkvában. Az iroda egyik legnagyobb látványossága pedig vitathatatlanul az az óriási, fekete keretes szemüveg, amivel az ügynökséget alapító világhírű reklámszakember előtt kívántak tisztelegni az építészek és a vállalat dolgozói. „Először nem gondolkoztunk abban, ahogy a szemüveg legyen a tér expresszív, központi eleme. Csillagokban és almában gondolkoztunk, amelyek szintén főszerepet töltenek be a cég életében, stílusjegyeivé váltak a Leo Burnettnek az elmúlt évtizedekben. Az első ügynökséget Chicagóban alapították 1935-ben, így úgy döntöttünk, hogy ennek az időszakban a stílusából merítünk ihletet.”- mondta az egyik dizájner, Maria Yasko.

Galéria ikon

6

Galéria: Leo Burnett moszkvai irodája
Fotó: Alexey Knyazev

„Nem ez az első alkalom, hogy reklámügynökségek számára tervezünk irodát. Egy korábbi Leo Burnett irodaépületbe például egy hatalmas ceruzát helyeztünk el. Ezúttal sem volt célunk túlbonyolítani a teret, bár az elképzelhető, hogy kikerül majd egy-két korábbi Burnett rajz illetve néhány arany betűs szlogen is a közeljövőben. „ – mondta a javarészt fehér, fekete és piros színeket kapott térről Dmitry Ovcharov,aki arról is beszámolt az archdaily.com-nak, hogy az irodaépületbe a Cappellini, a Haworth valamint a Boss bútorai kerültek be, a szemüveg elkészítéséért pedig az Арткор felelt.

Az ügynökség névadója, az 1971-ben elhunyt reklámszakember, Leo Burnett kampányai meghatározták a huszadik századi reklámpiacot, így semmi meglepő nincs abban, hogy 1999-ben a Time Magazin a huszadik század 100 legbefolyásosabb embere közé választotta. A reklámzseni ügyfélkörébe olyan multinacionális cégek tartoztak, mint a McDonald's, a Hallmark vagy a Coca-Cola. A galériában megnézheti, hogy milyen lett a Leo Burnett birodalom legújabb épülete, ide kattintva pedig bepillantást nyerhet a vállalat budapesti központjába is!

Galéria ikon

6

Galéria: Leo Burnett moszkvai irodája
Fotó: Alexey Knyazev
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.