Alvar Aalto könyvtára lett az év modernista épülete

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A finn építész 30-as években épült viipuri könyvtára a veszélyeztetett épületek listájáról került a legszebbek közé, két évtized alatt újították fel. Íme a végeredmény!

A New York-i MoMA és a World Monuments Fund / Knoll 2008 óta, két évente választja ki és díjazza azokat az építészeti vagy tervezési megoldásokat, melyek a modernizmust hivatottak megőrizni és népszerűsíteni. Így decemberben is átadták a 2014-es év legjobb modernista épületének járó díjat, mely a szakmai zsűri döntése alapján a finn építész, formatervező és várostervező, Alvar Aalto nemrég rekonstruált viipuri könyvtára lett – számol be a dezeen.com az elismerésről, amit 10.000 dollárral (kb.2.5 millió forint) is jutalmaztak a döntéshozók, a WMF elnöke, Bonnie Burnham, a Knoll bútor márka vezérigazgatója, Andrew B. Cogan valamint a MoMA kurátora és a modernista díj egyik zsűrije, Barry Bergdoll.

Galéria ikon

7

Galéria: Az év modernista épülete: Alvar Aalto könyvtára
Fotó: Viipuri Library

„Ez a 20.századi építészet egyik ikonikus épülete” – mondta Bergdoll az 1927 és 1935 között megépült könyvtárról, melyet a speciális kialakításai, jellegzetes tetőbevilágítója, üveg homlokzatos lépcsőháza miatt a kor egyik legfontosabb Aalto épületeként tartanak számon világszerte. A ma már Central City Alvar Aalto Library néven futó intézmény sajnos megszenvedte a szovjet rezsimet, de a Szovjetunió bukása után, 1992-ben néhány lelkes Aalto rajongó (Eric Adlercreutz, Tapani Mustonen, Maija Kairamo, Leif Englund, Maren Nielsen, Olli Helasvuo, Eero Pekkari, Heikki Pekonen, ben-Roger Lindberg, Aki Schadewitz és Mariel Pohlman) megalapította a Viipuri Könyvtár restaurálására felállított bizottságot és nekiláttak a munkálatoknak.

Galéria ikon

7

Galéria: Az év modernista épülete: Alvar Aalto könyvtára
Fotó: Viipuri Library

„A helyreállításhoz szükség volt a finn és az orosz kormány közötti közös együttműködésre, valamint a regionális hatóságok segítségére és nemzetközi támogatásra egyaránt. A projekt két évtized alatt fejeződött be, miközben a könyvtár kétszer is felkerült a World Monuments Watch által szerkesztett listára a veszélyben lévő modernista épületekről. A 2000-ben és 2002-ben is feketelistára tett épület felújítását a szervezet 300.000 dollárral (kb.77.2 millió forint) támogatta az elmúlt években. „A WMF alapvető küldetése és meggyőződése, hogy nemzetközi összefogással egyfajta katalizátorszerepet töltsön be a fontos történelmi helyek megmentésében világszerte” – mondta az újabb sikeres helyreállításról a díjátadón Burnham. Nézze meg a galériában, micsoda kincset mentettek át az utókornak Finnországban!

Galéria ikon

7

Galéria: Az év modernista épülete: Alvar Aalto könyvtára
Fotó: Viipuri Library
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.