Mennyiért kap menő elektromos fogkefét?

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A legjobb fogkeféket már csak a fogához kell tartania és mindent intéznek maga helyett, mondjuk ennek már tényleg ára is van. De az olcsóbb kategóriákban is találtunk nagyon jókat.

A múltkor elmondtuk, hogy milyen szempontok alapján érdemes fogkefét választani, és mire kell odafigyelni mikor a boltban nézelődik. Tudja, nem mindegy, hogy elemes vagy akkumulátoros, ahogy az is számít, hogy hány fej van hozzá, vagy hogyan mozog, és hogy például jelez-e, ha a fogmosással már ártana a fogainak, mert mondjuk túl erősen nyomja rá. Most azt térképeztük fel, hogy ha az előbbieken felbuzdulva vásárolni is szeretne, a különböző árkategóriákban milyeneket talál.

10.000 forint alatt

Az olcsóbb árkategóriájú termékeket általában bármelyik drogériában beszerezheti. Ezek azok a darabok, amik általában elemmel működnek, így mindig kell legyen otthon pótelem, és amik ezért többnyire elég nehezek is. Nincsenek rajtuk programok és persze kijelző sem, így a legtöbbnél már az is csúcsszolgáltatás, ha méri közben az időt.

Laica elektromos fogkefe

Fotó: shopline.hu

Ár: 2290 forint

Ez az elektromos fogkefe elemmel működik  és a feje is cserélhető. A forgó mozgásnak köszönhetően sokkal hatékonyabb, mint a hagyományos fogkefék, ráadásul a fej az ínyét masszírozza, ami szintén hatékonyabbá teszi a fogmosást.

Violife Slim fogkefe

Fotó: emag.hu

Ár: 5390 forint

Ez a fogkefe is elemes verzió és két különböző fejjel érkezik. Oszcilláló mozgásával tisztítja a fogakat, és a fő különlegessége, hogy például úti fogkefének is ideális, mert egy dizájnos kis tartóban kapjuk, amik több féle mintában és színben elérhetőek.

Oral B Vitality Precision fogkefe

Fotó: shopline.hu

Ár: 5999 forint

Ha olcsón szeretne akkumulátoros fogkefét venni, akkor ez az Oral B egy jó választás lehet. Nem csak amiatt, mert szép színes változatokban is elérhető, hanem mert már időmérő is van rajta, úgyhogy pontosan tudni fogja mikor hagyhatja abba a sikálást. A feje természetesen cserélhető, és a lepedékeltávolításban is erős.

10.000-30.000 forint között

A közepes árkategória az, ahol már megjelennek a különböző programok, és az elemes verziót felváltják az akkumulátos modellek. Ezek könnyebbek, hosszabb az élettartamuk és persze többet is tudnak, mint az olcsóbb változatok.

Oral B D16 fogkefe

Fotó: emag.hu

Ár: 10.900 forint

Az Oral B fogkeféje percenként 20 ezer pulzáló és 7600 körkörös mozgást végez - próbálja ezt kézzel leutánozni a hagyományos fogkeféjével. Időmérő is van benne, és egy töltéssel 7 napig bírja majd.

Grundig Ultrahangos 3 az 1-ben fogkefe

Fotó: shopline.hu

Ár: 14.990 forint

Egy fogkeféhez négy fej és három speciális kiegészítő is jár. Ezzel nyelvét is tudja tisztítani, és mint tudja, az is fontos, hogy a fogközöket is rendszeresen tisztán tartsa - nos, ennek a fogkefének az egyik kiegészítője ezt is tudja, sőt a fogínyét is tudja masszírozni a harmadik kiegészítő segítségével. Falra szerelhető, és egy töltéssel 60 percig tud üzemelni.

Philips Sonicare elektromos fogkefe

Fotó: shopline.hu

Ár: 27.990 forint

A Philips fogkeféje természetesen eltávolítja a lepedéket, emellett pedig van egy olyan funkciója, amit csak dinamikus tisztításnak hívnak. Ezzel hatékonyan lehet eltávolítani a fogközökből is a lepedéket, miközben segít a fogak természetes fehérségének helyreállításában (ami kimondottan hasznos lehet a cigiseknek és a kávésoknak). Emellett olyan időzítővel rendelkezik, ami nem csak azt jelzi, mikor kell abbahagyni a fogmosást, hanem azt is, hogy mikor térjen át a fogsor következő negyedére, így 30 másodpercenként jelez. A fogkefefej hajlított, ami a hátsó fogak elérésében segít, ráadásul fogszabályzóval is lehet használni.

30.000 forintonnál drágább fogkefék

Ezek azok a készülékek, amiknél önnek már csak tényleg annyi dolga van, hogy a fogához emeli őket, minden mást elintéznek ők. Elsőre borsosnak tűnik az áruk, viszont ha okosan használja őket, akkor nagyjából ugyanannyira jön ki, mintha egy olcsóbb készüléket vesz, hiszen ezeket a különböző pótfejekkel az egész család tudja használni.

Emmi-Dent 6 Professional ultrahangos fogkefe

Fotó: emag.hu

Ár: 36.900 forint

Az ultrahangos fogkefével a szennyeződéseket és a baktériumokat tudja kiválóan eltávolítani. Ráadásul olyan fogkrémet is vehet hozzá, ami segít megszüntetni az elszíneződéseket. Lehet használni fogszabályzókhoz és implantátumokhoz is, valamit gyerekek fogmosásához is kiváló, pótfejekkel így az egész család tudja használni.

Oral B Professional Care Braun 20-535 fogkefe

Fotó: emag.hu

Ár: 45.900 forint

Ez már nem is fogkefe, hanem fogtisztító állomás, és szintén alkalmas arra, hogy az egész család használja. Ez a fogkefe is egyszerre tud oszcillálni és pulzálni, ráadásul a sebessége állítható, így az érzékenyebb fogmosáshoz is jó választás. Hosszított sörtéi vannak, amik arra kiválóak, hogy a fogközöket is elérjék. Ráadásul vannak benne indikátorszálak is, amik azért jók, mert mutatják, hogy mennyire használódott el a fogkeféjének a feje, azaz nem feltételezések alapján kell kitalálnia, hogy mikor vegyen új pótfejet. Van hozzá szájzuhany is, aminek a nyomása is állítható, és a nyomásérzékelő is diszkréten jelzi, hogy túl erősen sikálja a fogait és többet árt vele, mint használ.

Philips Sonicare Diamon Clean elektromos fogkefe

Fotó: mediamarkt.hu

Ár: 54.990 forint

A Philips csúcsfogkeféje megjelenésében egyszerű, letisztult, ha lehet ilyet mondani egy fogkefére, akkor elegáns. Funkciójában pedig tényleg mindent tud. Az ára tényleg durva, de - ahogy már írtuk - ha családi használatra veszi, akkor máris jobban megéri, mint a család összes tagjának olcsó elektromos fogkefét venni, ráadásul élettartamban is sokáig fogja bírni. Itt is bejut a víz a fogak közé a dinamikus tisztításnak köszönhetően, az oszcillációja 31 ezer mozdulat percenként, és az érzékeny ínyűeknek is tökéletes, ugyanis van rajta kimondottan nekik való program is, amit nagyjából úgy képzeljen el, mintha simogatnák az ínyét. Összesen 5 programot talál rajta, és a speciális feje fehéríti a fogakat. Természetesen mindent jelez, amit csak jelezni lehet, azaz ha túl erősen mossa a fogát, vagy ha túl sokáig, és azt is, ha az adott oldalt már eleget sikálta. Jár hozzá egy töltős utazótok és egy pohártöltő is, sőt ha éppen úgy tartja kedve, laptopról is töltheti a fogkeféjét, amit akár pink vagy fekete színben is megvehet.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.