Lámpát buli workshopon készíteni!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A textilkábeleket gyártó Tilka workshopján egyedül szereltünk össze egy közepesen vagány darabot.

Nincs is jobb annál, amikor saját kezűleg készített dolgot tudunk elhelyezni a lakásunkban úgy, hogy nem leszünk rosszul a látványától. Az esetek többségében ehhez mégiscsak az szükségeltetik, hogy legyen legalább minimális kézügyességünk. Vannak azonban workshopok, ahol úgy tudjuk elkészíteni, amit szeretnénk, hogy közben ki is segítenek azoknál a részeknél, ahol tuti elakadnánk. Mint a villanyszerelés. No, de ne rohanjunk ennyire előre. 

A textilkábeleiről nevezetes Tilka rendez ilyen workshopokat, most mi is elmentünk, hogy aztán hazavihessünk egy szinte bárhová passzoló, textilkábeles függőlámpát, és egy ilyen tapasztalattal a hátunk mögött bátran állíthatjuk, hogy otthon azért ne próbálják meg egyedül. Szóval ez nem egyfajta diy dolog, még abban sem vagyok biztos, hogy most újra meg tudnám egyedül csinálni. 

De workshopra járni jópofa dolog. Egy kis lakásban gyűltünk össze hatan, barkácsolási lázban égve, majd kiválasztottuk a sablonokat annak megfelelően, hogy ki, milyen lámpát szeretne készíteni. Volt aki színeset választott, annak még külön fóliát is kellett ragasztania a műanyag lapra, ami a lámpánk alapanyagául szolgált. Persze, én a gyerekszobába szántam, adekvát volt hát a magenta borításnak, meg is kűzdöttem vele alaposan. Mellesleg ez a rész nem sokban különbözik az iskolai füzetek borításának felhelyezésétől, így akinek ilyesmiben van rutinja, az annyira nem szenved közben. 

Galéria ikon

45

Galéria: Tilka workshop Pataki Dáviddal
Fotó: Szécsi István / Dívány

Jómagam ezután a sniccerezést választottam, körülrajzoltam vele a rombuszt, ahogy kell, majd ahol nem sikerült átvágni, ott ollóval rásegítettem. Kész origamit kellett kivagdosni, de valahogy megoldottam, szerencsére annál a résznél, ahová a lámpa foglalata került nem kellett ügyelni a szépségre, ami azért szerencse, mert ott kellett egyedül kört kivágni. A vágást lyukasztás követte, aztán jött el a textilkábelek kapcsolókkal való egyesítése, amit egészen biztosan nem tudnék mégegyszer végigcsinálni. 

Pedig amúgy nem bonyolult, csak az a baj vele, hogy sok olyan szerszám kell hozzá, amit egy átlagháztartásban nehéz megtalálni (blankoló, miazmás), pedig nekem még menő szerszámkészletem is van. A kis segítséggel amúgy olyan három óra alatt sikerült összeállítani a lámpát, és második összeszerelésre már működött is. Összességében jó buli volt lámpát csinálni, bár az üvegbúrákat valamivel jobban szeretem...

Ha kipróbálná

Van még lehetőség workshopozni, a Tilka műhelyben Koralevics Rita (PAPER UP!) segítségével lehet szombaton (november 29. 10-13)  lámpákat gyártani. A 9500 forintos árban egy kis méretű lámpa és 2 méter válaszható színű kábel és szerelevényt tartalmaz.

A workshopon Koralevics Rita grafikusművész avat be minket az általa megálmodott és létrehozott, hulladék papír masszából készült Paper Up! tárgyak elkészítésébe. Minden résztvevő egy kisebb PAPER UP! lámpabúrát kap, melyet Rita útmutatásával fejezhet be. A búrákat együtt lakkozzuk és igény szerint festjük. A végeredmény egy környezetbarát, tartós, egyedi lámpa, melyre biztosan szívesen pillantasz majd a lakásod bármely pontján!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.