30 éves nő és önerőből milliárdos

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Elizabeth Holmes a világ legfiatalabb olyan milliárdosnője, aki nem örökség vagy családi vállaltbirodalom révén került fel a Forbes leggazdagabb 400 emberét felvonultató listájára.

Ismerje meg Elizabeth Holmes-t, aki idén bekerült a világ leggazdagabb embereit felvonultató Forbes 400-as listába. Ráadásul ő a legfiatalabb nő rajta és a legfiatalabb nő a világon, aki saját erőből teremtette a 4,5 milliárd dollárnyi vagyonát, azaz nem örökségből, vagy szülei révén lett gazdag, hanem saját ötletéből. Holmes az iskolára félretett pénzét forgatta be a vállalkozásába, ami egyébként alapjaiban rengeti meg az egészségügyet. És mindehhez csak 30 éves.

Elizabeth Holmes a Stanford Egyetemre járt, amit másodéves korában otthagyott és a további tanulmányaira félretett pénzből megalapította cégét, ami mára Theranos néven félig az övé, félig a befektetőké, így az ő vagyona 4,5 milliárd dollárra rúg, a Business Insider az ötletét is részletezte.

A milliárdos ötlet

Holmes cége a vérvételt forradalmasítja, ugyanis az eddigi több fiolás, csak orvosnál végezhető hosszadalmas és sokszor ismételt, kellemetlen vérvételek helyett a Theranos előállt egy olyan megoldással, ami egyrészt sokkal kényelmesebb, mert hozzá elég egyetlen csepp vér, másrészt pedig olcsóbb, mint az eddig megszokott vizsgálatok. Hogyan néz ki egy átlag vérvétel? Bemegy az orvoshoz, kér egy beutalót, elmegy, levesznek több fiola vért, néhányan elájulnak közben, de a többség is a háta közepére sem kívánja ezt az egész procedúrát, majd vár és vár, egyszercsak jön valami eredmény, abból kiderülnek dolgok, ami után talán mehet újabb vérvételre is, és az egész procedúra indul elölről. Holmes módszere ezzel szemben az, hogy ön bemegy a gyógyszertárba, ahol szinte fájdalommentesen egy csepp vért vesznek az ujjbegyéből, majd (a legtöbb vizsgákat esetében) már négy óra múlva megkapja a vérképét, amivel elmegy az orvoshoz, és ha még további vizsgálatok kellenek, azt is el tudják végezni ugyanabból az egyetlen csepp vérből.

Fotó: Steve Jennings / Europress / Getty

Az eljárás

Igaz, egy évtizedébe telt, amíg ezt kidolgozta, de bejött az ötlete, ugyanis tavaly a Walgreen bejelentette, hogy Theranos Wellness központokat hoz létre országszerte, ahol bárki gyorsan, fájdalommentesen és olcsón tájékozódhat az egészségi állapotáról. A befektetőktől kapott 400 millió dollárja mára 9 milliárdot ér, és mivel az övé a részvények fele, így a vagyona 4,5 milliárd dollárra tehető. Az eljárás természetesen szigorúan titkos, de az biztos, hogy teljesen új metódusokat és módszereket tartalmaz, amelyek kevesebb hibaszázalékkal működnek, mint a hagyományos laborvizsgálatok. Holmes elmondása szerint azért választotta ezt a területet, mert a véreredmények szolgálnak alapul az orvosi döntések 80%-ában.

Gyorsabb, kényelmesebb, biztonságosabb mégis olcsóbb

Az egész módszer legfőbb erénye – és Holmes sikerének titka – az, hogy sokkal olcsóbb, mint a ma létező hagyományos eljárás. A legtöbb kritika, ami az amerikai egészségügyet éri, azt kifogásolja, hogy a tesztek árazása átláthatatlan, ezzel szemben Holmes tesztjében mindent megtalál feketén fehéren. Ráadásul a Theranos klinikák legtöbb tesztje a jelenleg piacon lévőknek a felébe kerül, vagy még olcsóbb. Például egy termékenységi teszt náluk 35 dollárba kerül, míg általában 2000 dollárt szoktak máshol ugyanezért elkérni. Az ötlete milliárdossá tette Holmes-t, aki reméli hogy a kényelmesebb és olcsóbb vérvételnek köszönhetően az emberek szívesebben ellenőrzik magukat és váltanak életmódot ha szükséges, vagy súlyos betegségekre még korai stádiumban fény derülhet, amivel akár életet lehet menteni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.