12 milliós ajándékcsomaggal és fogselyemmel vigasztalják a díjátadók veszteseit

Zanza!

Ez az elmúlt bő egy héten két nagy díjátadót is tartottak, egy zeneit és egy filmeset. Az egyik az MTV VMA, ahol zenészek és előadóművészek parádéztak, a másik pedig az Emmy, ahol ugyanezt sorozatszínészek tették.  A közös pont ezeken a díjátadókon, hogy az sem távozik üres kézzel, aki nem nyert, sőt az sem akit nem is jelöltek, csak mondjuk díjat adott át vagy fellépett, ezért azokat irigyeljük a legjobban, akik mindkettőre mentek. Minden celeb jutalma ugyanis egy ajándékcsomag, ami egy nagy szatyornyi szponzorajándék. Az idei Video Music Awards csomag nagyjából 3500 dollárnyi, azaz 800 ezer forintnyi ajándékot rejtett, míg az Emmy-ről 50 ezer dolláros, azaz majdnem 12 milliós ajándékkosárral térhettek haza a hírességek. Nézze meg, mi volt bennük.

A zenebiznisz

A Video Music Awards minden évben a legjobb klipeket díjazza egy hatalmas látványos showműsor keretein belül. Bevonulnak a sztárok a vörös szőnyegen, aki fellép, általában nyer is, aki pedig nem nyer vagy csak annyi a dolga, hogy felolvassa, kinek a neve áll a borítékban és átadja az űrhajós szobrot, az pedig bánatában felmarkolhat egy ajándékcsomagot. Általában a szponzorok rakják tele ajándékokkal, hiszen milyen jó kis reklám, ha mondjuk Beyoncé egy őszi napon úgy dönt, hogy felveszi az Ascot + Heart kamionos baseball sapkát, vagy egy másik  sapkát, amit amúgy 22 dolláért (5000 forintért) vehetne meg, ha erre vágyna. Az egész csomagot végignézte a Business Insider és megmutatjuk mi is volt benne. 

Hogy legyen miben hazavinni, az egészet egy 179 dolláros (nagyjából 43 ezer forintos) Lipault táskában  kapták, ami szintén ajándék, ebbe pakolhatták a Botran rumot, amit valószínűleg tényleg haza is vittek, hiszen jól jöhet, ha esetleg váratlan vendégek érkeznek.  Abban már nem vagyunk ennyire biztosak, hogy a csomag fogselyem is kellett nekik  igaz mindig jó ha van a háznál, szóval miért ne, főleg hogy tartót  is kaptak hozzá, ami nagyjából 500 forintba kerülne a drogériában (már ha el tudja képzelni mondjuk Snoop Doggot, amint a helyi Rossmannban keresi a törzsvásárló kártyáját, de nem találja, mert rég elhasználta csigának). A kedvencünk az a 400 dolláros (95 ezer forintos) okosgitár, ami egy applikáció segítségével tanítja meg az embert gitározni.  Ez egy zenészeknek szóló díjátadón pont kiváló ajándék, de minimum az év trollkodása. Kaptak 3 hónapos jógabérletet, aminek a becsült értéke 447 dollár, azaz nagyjából 116 ezer forint, Calvin Klein szemüveget, és egy majd 70 dolláros mixer applikációt, hogy kitanulják a koktélkészítést. Volt benne 7000 forintos Logitech egér  valamint egy 5000 forintos napelemes hangulatlámpa is, de csak egy darab, a 75 dolláros, azaz nagyjából 18 ezer forintos kulacsot meg majd vihetik magukkal a jóga órára. Ha máshogy ütnék el az időt, esetleg unalmas lenne az afterparty, akkor vihettek maguknak egyetemistáknak szóló játékokat, összesen nagyjából 10 ezer forint értékben. Az óra valószínűleg az értékesebb darabok közé tartozik, bár árat nem találtunk hozzá, de kaptak fürdőruhát, elképesztően béna ruhákat,  egy Los Angeles felíratú nyakláncot, néhány ezer forintos dugóhúzót  és 23 ezer forintos pizsamát is, szóval egy csomó olyan dolgot, amin a bejárónő és a bébiszitter vérre menő harcot fog majd vívni.

Fotó: Lipault
Fotó: LipaultFotó: Lipault

Bezzeg a filmesek

A zeneipar haldoklik, ezt tudjuk, és most kiderült, hogy az ajándékkosarak között is hatalmas a különbség. A CNN Money értesülései szerint  az idei jelölteknek szóló csomag értéke megközelíti a 12 millió forintot, így aki veszített, az is nyert, és nem fogselymet, mint a zenészek. Hanem mondjuk egy 5 napos utat Balira a Mulia Resortba, aminek az értéke körülbelül 10 ezer dollár vagyis máris majdnem háromszor annyi, mint a zenészeké. Aztán mehet 4 napra Cancunba a Moon Palace szállodába,  ahol golfleckéket is vehet, ennek értéke 2000 dollár, nagyjából 475 ezer forint. Sőt még síelni is elküldik a jelölteket és azokat, akik átadják a díjakat. Természetesen Aspenbe mehetnek luxus szállodába, aminek értéke a síbérlettel együtt 4034 dollár, azaz több mint 950 ezer forint. Aki még így sem tudja kipihenni azt, hogy veszített, annak utolsó mentsvárként marad Joanna Garzilli, aki egyfajta spirituális tanácsadó és még látnok is, így könnyen megmondhatja hogyan tovább, hogy hamarosan a szobor is meglegyen, ne csak a csomag. A tanácsadás értéke egyébként 1500 dollár, nagyjából 357 ezer forint lenne.

A színészek kaptak egy 10 dolláros koktélnyalókát is, aminél perverzebb dolgot a videó  alapján már rég nem láttunk, legyen elég annyi, hogy nyalogatni kell és spriccel az alkoholos ital, és bizonyára férfi találta fel. A kerti party sem lesz akadály, mert egy catering cég 65 ezer forint értékben tart egy 10-15 fős társaságnak ételkóstoló bulit. És ha a vendégek maradnának, akkor csak fogják a frissen kapott 3000 dolláros, vagyis nagyjából 710 ezres matracukat, ledobják a földre, és máris átmegy a buli pizsamapartiba. És hogy a sok nyaralgatás meg a nasi miatt formába rázódjanak, mire elkezdődik a forgatás, kapnak még egy 160 ezer forintos kondibérletet is.

shutterstock 150604376
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra