Az Ikeától kellett megtudnunk, hogy hajnalban kel, és reggel ritkán szexel a magyar

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az új Ikea katalógus sajtótájékoztatója egy ágyban zajlott, de a fenti, lehangoló tényeken túl sok izgalom nem ért minket.

Magyarországra is megérkezett az új Ikea katalógus. Mostantól lehet nézegetni, cikizni, vagy épp álmodozni az új bútorokról és kiegészítőkről. A svéd vállalat szokás szerint mindenféle statisztikákkal felturbózva mutatta be, mik lesznek a 2014-2015-ös trendek, a sajtótájékoztató pedig a megszokott székeken ülünk helyett egy ágyban zajlott.

Galéria ikon

30

Galéria: Ikea 2014/2015 katalógus bemutató
Fotó: Németh Sz. Péter / Dívány

De előbb pár tény, amik engem személy szerint mélyen letaglóztak.

A vállalat idén a hálószobákra és a fürdőkre koncentrál, ezért is sikerült olyan számokkal sokkolniuk, hogy a magyarok 38 százaléka 6 óra előtt már talpon van. Csak hogy viszonyítani lehessen: globálisan ez a szám mindössze 6 százalék. Elsőként Tolnában kelnek fel, a nógrádiak azonban egészen nyolcig képesek aludni. A zalaiak 41 százaléka meztelenül alszik, a többiek (29 százalék) a pizsamát preferálják.

Teljesen hihetetlen módon másfél perc elég, hogy kitaláljuk ,mit veszünk fel, és egy óra múlva már robogunk a melóhelyünkre. Sajna nem a szextől, hanem a kávétól indulunk be reggel, előbbit legalábbis csak 16 százalék műveli, míg utóbbit 57.

A gyerekek viszont szívesen kúsznak be reggel a szüleik ágyába, 87 százalékunk ébred erre. Az állattartók harmada viszont kutyájával vagy macskájával kel, főleg az idősebb korosztály.

Hogyan telik egy magyar reggel?

Több mint 50 százalékunk kávéval indítja a napot, 36 százalék tusol egyet, 21 százalék benyomja a tévét, és van egy százaléknyi ember, aki képes reggel futni menni. Érdekes, hogy a Fejér megyeiek közt mennyire elterjedt a reggeli szex, 46 százalékuk műveli ezt – bár eléggé hihetetlennek tűnik, hogy csak ők, csak ott. 18 százalék az okostelefonja után nyúl, gyorsan szépítkezik, 31 százalék pedig reggelit is eszik. Beszélgetni a partnerrel viszont csak 18 százalék hajlandó – kérdés, hogy a "nem láttad a kék nadrágomat? " beszélgetésnek minősül-e.

Galéria ikon

30

Galéria: Ikea 2014/2015 katalógus bemutató
Fotó: Németh Sz. Péter / Dívány

Katalógus online és offline

Az új katalógusokat augusztus 14-től szállítják ki, 28-tól online is meg lehet rendelni, az áruházakba pedig szeptember 5-én érkeznek meg. Persze, aki nem szeret lapozgatni, vagy annyira környezettudatos, hogy miatta aztán egy fát se vágjanak ki, az már most böngészheti online, vagy letöltheti az appot hozzá (már amennyiben nem Windowsos telefonja van).

Az app azt is meg tudja mutatni, hogy az adott térben hogyan fog kinézni az adott bútor, így remélhetőleg már tényleg elkerülhetőek azok a balesetek, amikor a frissen megvett szekrénysorról kiderül, hogy igen bénán néz ki a nagyitól örökölt rekamié mellett.

Nagyon vadító, must have újdonságokra nem bukkantunk, a 2014-es PS kollekció bekerült a katalógusba, és szerencsére egyre több papíráru kerül a polcokra (ezek az igazi pénztárcagyilkos termékek), de igazi wow élmény sajnos elmaradt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.