Tényleg spórolhat a MOL Fiskars-akciójával

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Pár ezer forinttal olcsóbban juthat hozzá Fiskars-termékekhez a MOL pontgyűjtő akciójában, csak legyen hozzá elég matricája. Amihez viszont sokat kell autózni.

Nemcsak a kisebb-nagyobb áruházláncok próbálják megfogni a vásárlóikat a pontgyűjtő füzetekkel, hanem a benzinkutak is. A MOL a téli kampányában például Fiskars- és Gerber-termékeket kínál matricáért (és persze némi pénzért/hűségpontért) cserébe, és azt írják, ezzel a módszerrel akár ötven százalékkal olcsóbban megkaphatjuk ezeket a termékeket, sőt, még multipontokat is adnak érte. A cég azért óvatos: az ötven százalékot megcsillagozták, és megjegyzésben elárulták: ez a MOL által alkalmazott kiskereskedelmi árhoz viszonyítva igaz. 

A játékszabályzat értelmében tavaly október végétől idén március elejéig minden (tetszőleges termékre vagy szolgáltatásra) elköltött kétezer forint után (ez kb. öt liter benzin ára) egy matricát adnak a pénztárnál (egy vásárlás alkalmával legfeljebb harminc darab matrica kapható). A pontokat 2013 novemberétől 2014 márciusáig lehet beváltani, termékenként változó mennyiségű (5, 10 vagy 15) matricára van szükség a kedvezmény igénybevételéhez. Na de megéri vagy sem? A Fiskarsnak biztosan.

A pontgyűjtős listában cikkünk írásának időpontjában összesen 23 tétel szerepelt, a MOL-féle teljes bruttó árak alapján ezek közül a legolcsóbb háromezer forintba, a legdrágább huszonháromezerbe kerül. Na de, ugye, itt jön az akár ötvenszázalékos akció, persze, miután beszereztük a pontjainkat. Az, hogy melyik termékhez hány darab pontra van szükség, látszólag minden koncepciótól mentes: ugyanúgy öt matricával vehetjük igénybe a kedvezményt a 3499 forintos Fiskars gyermek hótoló és a 12 999 forintos Fiskars snow light hótoló esetében is, míg a 4999 forintos balkezes ollóhoz csak tízet kell gyűjtenünk. 

Ennyit spórolhat a matricákkal
   Fiskars webshopban Molnál akciósan, matricákkal Különbözet
Általános olló, balkezes 5390 forint 3199 forint - 2191 forint
Általános olló, jobbkezes 4690 forint 3199 forint - 1491 forint
Kerti kesztyű 4490 forint 2999 forint  - 1491 forint
Gerber túlélő fejsze 14 990 forint 8999 forint - 6000 forint
Bear Grylls fejlámpa 8490 forint 4999 forint - 3491 forint

Mivel a MOL csillagozott megjegyzése nem hagyott nyugodni bennünket, a Fiskars oldalán utánanéztünk az akcióban résztvevő termékek valódi árainak. Mint arra számítani lehetett, a MOL által kiírt teljes bruttó ár az esetek többségében magasabb, mint a Fiskars oldalán megadottak, de az eltérés többnyire csak pár száz forint. Míg például közvetlenül a Fiskarstól stabilan 4390 forintért tudnánk megvenni a MOL-nál akciózott kerti kesztyűt, addig a benzinkúton, ha vannak pontjaink, már 2999 forintért megkaphatjuk (teljes ára ott 4999 forint). Persze, ahhoz, hogy legyenek pontjaink hozzá, előbb ott kell hagynunk húszezer forintot a töltőállomásokon, és az se nyújt igazi vigaszt, hogy ez a szerdától esedékes átlag 402-403 forintos benzinárakkal bárkinek hamar összejön. Viszont, ha már amúgy is tankol, akkor érdemes lehet, esetenként ugyanis több ezer forintot is megspórolhat így.

Így jönnek össze a matricák

Mennyi az annyi?

A szövegben használt adatokkal:

1 munkanap: (1 X 2 X 10 kilométer [odaút és visszaút]) X (7 [liter] : 100 [kilométer]) = 1,4 liter benzin, kb. 560 forint, nincs matrica

5 munkanap: (5 X 2 X 10) X (7:100) = 7 liter benzin, 2814 forint, 1 matrica

10 munkanap: (10 X 2 X 10) X (7:100) = 14 liter benzin, 5628 forint, 2 matrica

Mennyi idő alatt szedi ezt össze akkor, ha ön a szerencsések táborába tartozik, és a munkahelye körülbelül tíz kilométerre van az otthonától, sőt, még az autója is kis fogyasztású (7 liter/100 km)?

Amennyiben a hét minden munkanapján (5 nap) autóval megy dolgozni (20 kilométer), akkor hetente pont 100 kilométert utazik, amihez 7 liter benzint kell tankolnia – ha Fiskars cuccokra gyúr, akkor nyilván a MOL-nál. Ez 402 forintos benzinárral számolva 2814 forintjába kerül hetente, ami havi összesítésben 11256 forint. Ha hétvégén nem használja az autót, és hétköznap is csak a munkába menet, akkor majdnem két hónapba telik, hogy összehozzon tíz matricát. 

De nézzük másként: öt matrica megszerzéséhez 20 munkanapnyit, vagyis összesen 400 kilométert kell autóznia, tíz matrica esetében ez már 780 kilométer, húsznál pedig 1040 kilométer, 402 forintos benzin árakkal számolva. Ha pedig megszerezte a szükséges matricákat, már rögtön mehet is beváltani, és a megadott összegért megvásárolhatja a fejszét, az ollót vagy a hólapátot, amelyik tetszik, ugye.

Fotó: divany.hu

Mint említettük, az akcióban nagyrészt olyan termékekhez juthatunk hozzá, amiket közvetlenül az ollóiról, háztartási és kerti szerszámairól ismert Fiskarsnál is megvásárolhatunk, ám mint azt a cég egyik munkatársától megtuduk, akad néhány olyan Fiskar- és Gerber-termék a kínálatban, amik csak a MOL-pontok révén érhetőek el, Magyarországon ugyanis még nem hozták forgalomba őket. Egyebek mellett igaz ez több hólapátra és Gerber kulcstartóra is.

Hólapát akad azért olcsóbban is

Persze, nyilván nem a MOL az egyetlen, ahonnan hólapátot vásárolhat, máshol ráadásul jó eséllyel olcsóbban is jut hozzá. A Praktiker honlapján rögtön tizenegyfélét is találtunk, bár inkább műanyagokat, átlagosan 1000-3000 forintos áron. Az itt fellelhető legdrágább termék szintén egy műanyag darab volt, a kifejezetten széles fejű, 82 centis ún. dupla hólapát: ezért 8999 forintot kértek. Az alumínium eszközöket 5000-7000 forint körüli áron vásárolhatja meg (a MOL-os fém hólapátot teljes áron 12 999 forintért, akciósan, pontokkal pedig 8000 forintért veheti meg). A Szerszám Birodalom webáruházban 9000 forintért találtunk olyan darabot, ami összemérhető a MOL-félével, de ha eggyel olcsóbbal is beéri, akkor már feleennyiért is kaphat fémet ugyanott. Ha pedig tényleg nagyon gazdaságos megoldást keres, akkor ajánljuk a Homasita autós áruházat, ahol már 1340 forintért vehet fanyelű fém hólapátot. Ez tényleg elég olcsónak számít, a Gardena webáruházában ennyiért még magát a lapátot sem kapja meg.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.