Akciók már vannak, nyár viszont sehol

Olvasási idő kb. 3 perc

Ezen a hétvégén több bolt is kiárusítást tart kerti kiegészítőkből, de kánikula esetére is készültek néhány akcióval.

Még el sem kezdődött a nyár, de néhány helyen máris akciósak a nyári kerti kiegészítők, vagy akár a ruhaneműk is. Olcsóbbak a szerszámok, a kaspók, de még a kempingfelszerelések és kerti bútorok is. Kánikulára is készültek néhány akcióval, de most legyen előrelátó, lesz még nyár, legkésőbb jövőre.

Aldi

  • Az akciós kínálatban evezős gumicsónakkal találkoztunk 14.990 forintért, amit inkább majd a nyaraláshoz ajánlunk mintsem a katasztrófaturistáskodáshoz.
  • 3 év jótállással sátrat is lehet venni: a duplatetejű háromszemélyes 11.990 forintba kerül.
  • Mivel egyébként ázsiai ételek, wokszószok is akciósak, aki kedvet kapott kipróbálni ezeket, most beszerezheti hozzá a konyhai kiegészítőket is, például a wok serpenyőt 3499 forintért.
  • Bár rizst főzni nem a világ legbonyolultabb dolga, eltalálni a tökéletes arányokat és főzési időt már mégis valamivel nehezebb. Na, erre találták ki az elektromos rizsfőzőt, ahol szintén el kell találni az arányokat és a megfelelő időt, de 4999 forintba kerül.
  • Vasárnaptól a női nyári ruhák és kiegészítők lesznek akciósak, kalapot vagy kendőt vehet 2499 forintért, nyári szoknyát 2999 forintért. Multifunkciós melltartót 2499 forintért kap, aminek őszintén kíváncsiak vagyunk a többi funkciójára.

Auchan

  • A Törökbálinti Auchanban kertészeti kiárusítással készülnek a hétvégére, talán ők már feladták a reményt, hogy egyszer tényleg nyár lesz. Mindenesetre napernyőt vehet már 1300 forintért, utazósátrat 11.000 forintért, napágyat 8000 forintért, 5490 forintért grillt, vagy 10.000 forintért üvegasztalt. A készletek korlátozott számban állnak rendelkezésre, úgyhogy érdemes sietni.
  • Azért a többi Auchanban sem állt meg az élet, többek között nyári ruhákat is lehet vásárolni, a női papucs 2490 forintért például jó lesz otthonra, a 999 forintért vásárolható, elsősorban kánikulai viseletnek számító csőtopra pedig addig is felvehet egy blézert.
  • A kertbe szolárlámpa szettet vehet, ebből 4 darab kerül 1690 forintba, és elvileg 8 órán keresztül működik folyamatosan, ha majd napközben tényleg süt is a nap.
  • Televízió akció lesz a hétvégén, ami azt jelenti, hogy minden idei modell 15% kedvezménnyel lesz megvásárolható.

Penny Market

  • A Pennyben ezen a héten már a teljes kánikulára készültek. Mivel ez elmaradt, nem kell attól félni, hogy elkapkodják a termékeket az impulzusvásárlók, úgyhogy nyugodtan lehet készülni, ha más nem jövőre csak lesz nyár, amikor már lehet használni például az állóventilátort, ami 4990 forintba kerül, vagy az asztali típust, ami 3999 forint.
  • A női és a férfi rövidnadrágok is akciósak, 990 forint a hawaii életérzésű strandkiegészítő.
  • Jégkocka- és jégkrémkészítőt is lehet vásárolni. Előbbi 249 forintba kerül, és  több mintában fellelhető, a jégkrémkészítő pedig 4 darabos csomagban vásárolható meg 399 forintért.
  • A röviditalos pohárszett 8 pohárral tipikus bulikellék, ezen a hétvégén 2290 forintba kerül.

Tesco

  • A nyári kertészkedésre lehet készülni a Tescoban, fűnyírógépeket talál az ember különböző paraméterekkel, valamint minden kézi szerszám és kiegészítő 20% kedvezménnyel kapható. De házi vízművet is vehet 22.222 forintért, szennyvízszivattyút pedig akár 5990 forintért kap.
  • Ha kisebb intenzitással szeretne kertészkedni, akkor ehhez minden kaspó és cserép is 20% kedvezménnyel vásárolható meg.
  • Néhány nyári termék is nagy kedvezménnyel kapható most, strandmatrac 1590 forintért, szivacs vízágyú 349 forintért, de strandröplabdát is vehet 799 forintért.
  • Ha végképp elvesztette minden hitét, hogy a nyár folyamán a szabadban tud szórakozni vagy edzeni, akkor önnek való az elektronikus dartstábla 5690 forintért vagy a vibrációs tréninggép 69.990 forintért.
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.