Felejteni drága mulatság

Olvasási idő kb. 4 perc

Három lány mesélte el, hogy hogyan dolgozták fel, mikor a fiújuk félrelépett. A történetek különböznek, de a vége mindig ugyanaz: a pénzköltés.

Az egyik legrosszabb dolog, ami megtörténhet egy nővel, ha félrelép a pasija. Még rosszabb, ha a megcsalt fél rá is jön. Hárman mesélnek megcsalatásuk történetéről, a közös pont, hogy mind vásárlással vigasztalták magukat, a pszichológus pedig elmagyarázza, miért pont ezzel.

Kölcsönkenyér visszajár

Andrea három évig volt együtt a barátjával. Alkalomadtán más férfiakkal is lefeküdt, mint mondta, azért mert éreznie kellett, hogy vágynak rá. Az egyik este azonban, amikor egy klubban titkos pasivadászaton volt a barátnőjével, meglátta amint a fiúja egy szőke nővel csókolózik.

„A látvány úgy ért, mint a hidegzuhany. Megkapaszkodtam a barátnőm karjában, és egymásra néztünk. Nem volt lelkierőm jelenetet rendezni, hiszen én sem voltam különb nála. Másnap szakítottunk."

Andrea összeomlott, és először külseje átformálásával próbált kiutat találni a helyzetből. A vége az lett, hogy az egész fizetése ráment a szépészeti dolgokra, ő meg nem kevés adósságot halmozott fel.

„ Azt hittem, ha költök magamra, és minden olyat megveszek, amire korábban sajnáltam a pénzt, majd jó lesz. Befizettem magam egy tíz alkalomra szóló fogyasztóprogramra, amivel állítólag drámai hatást lehet elérni. Na, nekem nem vált be, de legalább ötvenezret otthagytam a szépségszalonban. Befesttettem a hajam egy menő fodrászatban, műkörmöket csináltattam, és még szoláriumoztam is. Ez körülbelül harmincezrembe került. Aztán vettem olyan fehérneműt, ami egyetlen egyszer volt rajtam akkor, amikor felpróbáltam. Az is volt legalább tizenötezer forint. Szépen lassan az egész havi fizum arra ment el, hogy a megvett ócskaságokkal kitöltsem az űrt, amit a pasim elvesztése okozott. A számlákra meg kölcsön kellett kérnem a szüleimtől..."

Az árulkodó mobil

Dorka a lehető legbanálisabb módon jött rá, hogy az élettársa megcsalja. Nem találta a saját mobilját, ezért a srác telefonjáról akart esemest küldeni, csakhogy az utolsó elküldött üzenet, nem törlődött ki.

„Este kapsz a hajadra". – Sokkot kaptam olvasás közben. Aztán megnéztem a többi üzenetet is: „most nem tudunk beszélni, nemsokára hívlak, hétvégén ráérek”. Mekkora egy féreg! – gondoltam. Riadóláncot indítottam a barátnőim között, és a csajok kitalálták, hogy utazzunk el lazítani. Volt egy csomó megtakarított pénzem, mert egy méregdrága ajándékra gyűjtöttem Lajosnak karácsonyra."

Dorka így Spanyolországban kötött ki barátnőivel, és két kézzel szórta a pénzt. Teljesen mindegy volt neki, hogy használható vagy haszontalan dolgot vegyen, a lényeg az volt, hogy költhessen.

„Elvittem piacozni a csajokat. Őrült jó cipőket vettem, magamnak és a barátnőimnek is. Persze sok bóvlit is vásároltam, például semmire nem jó kulcstartókat, minimum ötven darab fonott karkötőt, és tíz pár balerinacipőt. Végre nem szólt bele senki, hogy mire, és mennyit költök. Minden este buliztunk. Simán elköltöttem négyszázezret a vakáció alatt. Egyáltalán nem bántam meg, mivel olyan pénzt költöttem el, amit Lajos meglepetésére szántam."

A felejthetetlen nyaralás

Vikit egy év után jegyezte el a párja, egy romantikus olaszországi úton. A csodálatot azonban már másnap reggel megdöbbentő felismerés követte. Egy óvatlan pillanatban betekintést nyert a srác levelezésébe, amiből megtudta, hogy friss vőlegénye rajta kívül egy egész háremet tart.

„Azt sem tudtam, hogy mihez kezdjek. Toporzékolni tudtam volna és kérdőre vonni, de ehelyett inkább lementem a szálloda SPA-részlegébe, és a legdrágább masszázsra „fizettem be" magam. Egyáltalán nem érdekelt, hogy a kilencven perces kényeztetés 80 euróba kerül, mert úgyis a szoba számlájára írattam, amire természetesen az ő kártáyája volt a fedezet."

Mivel a 90 perces masszázs végeztével Péter még mindig aludt, Viki elhatározta, hogy visszautazik Budapestre, de előtte még magához vette hitelkártyáját, és vad ámokfutásba kezdett. Olaszországban volt, a divat egyik fővárosában, és megvett magának mindent, amikről addig, csak álmodozott. Valamivel több mint hatszázezret költött pár óra leforgása alatt, a felkeresett üzletek közt a Ferragamótól a Guccin át a Pradáig nagyjából a fél olasz divatipar legdrágább üzletei szerepeltek.

„Mikor ránéztem a luxusszatyrokra, úgy éreztem ha nem is mindent, de azért törlesztettem. Bementem egy netkávézóba, és még egy utolsó tranzakciót indítottam a kártyájáról: vettem egy repülőjegyet Budapestre. A bankkártyáját a reptéren összetörtem (nem volt könnyű), és a mobiljával együtt kidobtam egy kukába." És hogy mi volt a fickó reakciója minderre?

"A szemétláda itthon megkeresett, és ahelyett, hogy kiabált volna, zokogva a nyakamba borult. Nem tudtam, hogy azért-e, mert több százezres adósságot okoztam neki, vagy azért, mert megbánta amit tett, de már nem is érdekelt! Tudom, hogy a sztorim hihetetlennek tűnik, mégis megtörtént. Őrület, mire vagyunk képesek, ha beletipornak az önérzetünkbe."

Mit mond a pszichológus?

„A nők életében, énképében egyrészt társadalmi nyomás, másrészt egyéb tényezők miatt központi szerepet játszik külsejük" – mondja Fodor Tamás pszichológus. "Amikor megcsalják őket, gyakran magukban is elkezdik keresni a hibát, és önértékelésük rövidebb-hosszabb ideig megrendülhet. A szükséges pénzkiadásokon kívüli luxusvásárlások az emberek életében egyértelműen az örömszerzéshez kapcsolódnak. A csalódás után szívesen végzünk olyan cselekvéseket, melyek nagy biztonsággal korábbi jó érzéseinkhez kapcsolódnak (ilyen lehet például az evés, mely az egyik legkorábbi örömforrás az ember életében). Ilyen a vásárlás is, amely a mi kontrollunk alatt áll (mi választunk, és ha fizetni is tudunk, nekünk adják, amit szeretünk), továbbá a figyelmünk is elterelődhet mindeközben. A megvásárolt ruhák, kiegészítők, kozmetikumok, vagy bármi más, amire vágytunk, mind segíthetnek az aktuálisan megrendült önbizalom megerősítésében, és megteremthetik azt az érzést, hogy mégis vonzóbbak vagyunk annál, mint ahogyan elbántak velünk.”

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.