Öt nő, aki megváltoztatta a történelmet

Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A segítség című film olyan nőkről szól, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy szembeszálljanak a hatvanas évek Amerikájának társadalmi viszonyaival. A nagysikerű könyv alapján készült filmben fekete házvezetőnők törik meg az évszázadok óta tartó hallgatást, és mesélnek saját sorsukról, fehérekről úgy, ahogy előtte még senki. Összeszedtünk öt olyan nőt, akik szintén nem ijedtek meg a saját árnyékuktól, és életük végéig küzdöttek azért, amiben hittek.

Simone de Beauvoir

Simone de Beauvoir az értelmiségi nő szimbóluma, a feminizmus egyik legkiemelkedőbb, emblematikus alakja volt. A második nem című művében lefektette a feminizmus alappilléreit, számos feminista alapfogalmat elsőként definiált és vetett papírra. Beauvoir könyvének jelentősége abból fakadt, hogy nemcsak objektíven látja, és foglalja össze a nők történetét, alárendelt helyzetét, hanem szubjektíven, belső világán keresztül érzékenyen vizsgálja a kérdést.

A biszexualitását nyíltan vállaló Simone de Beauvoir neve összefonódott a francia egzisztencializmus egyik kiemelkedő filozófusával, Jean-Paul Sartre-val, és bár sosem házasodtak össze, és nyílt kapcsolatuk szexbotrányoktól volt hangos, legendás szerelmük mégis a sírig tartott. Beauvoir aktivistaként Sartre-ral együtt tiltakozott a vietnami és algériai háborúk ellen, majd a 70-es évektől a feminista mozgalmak vezetője lett, elsőként állt ki többek között az abortusz büntetlensége mellett.

Érdeklődése, munkássága középpontjában mindvégig a morális kérdések, a női sors, a nők szabádságharca állt. A tradicionális, anyagilag és sok tekintetben függő női szerep mellé elsőként vázolta fel a független nő helyzetét is. Életét a család helyett az értelmiségi létforma, a nagy célok és eszmék, a baráti kapcsolatai, és a hétköznapi örömök töltötték ki.

Betty Friedan

Fotó: womenshistory.about .com

Betty Friedan az 1960-as évek polgárjogi mozgalmak egyik vezető figurája. Friedan célja az volt, hogy megerősítse, és jogilag is stabilizálja a nők egyenjogúságát. Az 1963-ban megjelent The Feminine Mystique (A nőiesség mítosza) című könyve rázta fel csipkerózsika-álmából a feminizmust, és indította el a feminista mozgalom második, nagy hullámát. A nőiesség mítoszában Friedan azt fogalmazta meg, hogy a nőknek joguk van kibontakoztatni képességeiket, és nem azért tanulnak, hogy aztán egész nap főzzenek, mossanak, takarítsanak és pelenkázzanak. Az ötvenes években az amerikai női magazinok és hirdetések boldogságban úszó nők illúzióját keltették. A média azt sugallta, hogy ezek a nők azért olyan boldogok, mert lemondtak a karrierről, és kizárólag a férjüknek, a háztartásnak és a gyermeknevelésnek szentelték magukat. Friedan munkásságával ezt az illúziót döntötte romba. Fiatal nőkkel készített interjúi alátámasztották azt, amit maga is érzett, hogy az amerikai nők nem elégedettek a házitündér szerepével.

Friedan társaival együtt alapítótagja volt az óriási hatású Nemzeti Szervezet a Nőkért, azaz a National Organization for Women (NOW) nőjogi mozgalomnak. 1970-ben országos sztrájkot szervezett az amerikai alkotmány tizenkilencedik módosítása (amely biztosította a nők választójogát az Egyesült Államokban) elfogadásának 50. évfordulója alkalmából, melyen nők tízezrei vettek rész, egyenlő munkahelyi és házasságon belül jogokat követelve. Aktív szerepet vállalt továbbá a NARAL, az abortusz-tilalom ellen fellépő szervezetben is.

A hetvenes évektől fogva egyre többen támadták Friedmant, amiért kizárólag a középosztálybeli fehér nők problémáival foglalkozik. A NOW egyik ülésén Friedan nyílt támadást intézett a leszbikus feministák ellen, akik erre tiltakozásként tömegesen kiléptek a szervezetből. „Egyszer azon töprengtem, milyen sírfelirat illene hozzám – emlékszik vissza Friedan szavaira Woo. – Talán ez: Segített a nőknek, hogy nőként jobban érezzék magukat, és így szabadabban és tiszta szívből szerethessék a férfiakat.”

Ida B. Wells

Wells 1862-ben rabszolgának született Mississippi-ben, egy éves volt, amikor Lincoln elnök eltörölte a rabszolgaságot. Alig 16 évesen elvesztette szüleit és egy testvérét, megmaradt öt testvérét tanári fizetéséből próbálta eltartani. A feketék iskolájában havonta 30 dollárt keresett, míg a fehérek iskolájában ugyanezért a munkáért 80 dollár volt a fizetés. Ez az igazságtalanság indította el polgárjogi aktivista pályáján. 1883-ban nagynénjéhez költözött Memphis-be, ahol továbbra is tanított. Ekkor már erőteljesen kifejezte véleményét a feketék és a nők jogairól, feldühítve a fehér konzervatívokat.

1884-ben, pontosan 71 évvel Rosa Parks előtt megtagadta, hogy átadja a helyét a vonaton. Erőszakkal távolították el a kocsiból, esetét egy feketéknek szóló egyházi újságban publikálta, ami egy csapásra ismertté tette. Az Evening Star és a The Living Way című lapokban publikált mint újságíró, elsősorban a faji megkülönböztetés témájában. 1889-ben résztulajdonosa és szerkesztője lett a Free Speach and Headlights című szegregáció ellenes újságnak.

1892-ben faji alapú zavargások törtek ki Memphisben. Wells három fekete barátjának jól menő kereskedése sértette a szemközti fehér tulajdonosok érdekeit, és egy fehérekből álló banda rátámadt az üzletre. A támadásban több fehér embert meglőttek, hárman meghaltak. A fekete bolt tulajdonosait börtönbe vetették, de oda is betört a tömeg, és meglincselték őket. Ida Wells az események hatására bojkottot hirdetett, és felszólította a feketéket, hogy hagyják el a várost, ahol nincs biztonságban sem a vagyonuk, sem az életük. 6000 fekete hagyta el Memphist, mások pedig bojkottálták a fehérek üzleteit. Ida Wells oknyomozó riportsorozatot indított a lincselésekről. A feldühödött memphis-i csőcselék távollétében betört és lerombolta a szerkesztőséget.

Wells elhagyta Memphist és a The New York Age című lapban folytatta a délen történő lincselések, jogtalanságok bemutatását. 1893-ban a chicago-i világkiállításon bojkottot szervezett, mert a kiállítás hamis színben mutatta be az afro-amerikaiak életét. Chicagoba költözött és a Chicago Conservator-nak kezdett írni, ami a legrégibb fekete újság volt a városban. Amikor beperelt két memphisi fekete ügyvédet, az újság egyik szerkesztője, egy chicagoi ügyvéd-aktivista ingyen vállalta az ügyét. 1895-ben összeházasodtak. Egy évvel később Wells megalapította a színesbőrű nők nemzeti egyesületét, a Nemzeti Afro-Amerikai tanácsot, és egy fekete nőket tömörítő klubot. Vetélytársai fokozatosan kiszorították az egyesületi tevékenységből, de haláláig aktívan kampányolt a feketéket ért igazságtalanságok ellen.

Rosa Parks

Rosa Parks 1955-ben a buszvezető utasítása ellenére nem volt hajlandó átadni helyét a buszon egy fehér bőrű utasnak. Letartóztatása váltotta ki a montgomery-i buszbojkottot, a történelem egyik legsikeresebb, faji megkülönböztetés elleni megmozdulását, ami a polgárjogi mozgalom vezetőjévé emelte Martin Luther King-et.

A Jim Crow-törvények értelmében a déli államokban a színesbőrűeket és a fehéreket az élet minden területén elszigetelték egymástól, így a buszokon is. Parks először 1943-ban került összetűzésbe egy buszvezetővel, James Blake-kel, aki ragaszkodott hozzá, hogy szálljon le és a hátsó ajtó szálljon fel. Parks, mikor le akart szállni az első ajtón, elejtette a táskáját, és kis időre leült egy, a fehérek számára fenntartott ülésre, hogy felemelje a táskát. A sofőrt ez feldühítette, és otthagyta Parks-ot. Rosa több mint öt mérföldet gyalogolt hazáig az esőben. 1955. december 1-jén Parks felszállt a Cleveland Avenue-i buszra Montgomery belvárosában. Fizetett, majd leült egy üres helyre a feketéknek fenntartott rész első sorában. Ahogy a busz haladt tovább, lassan megteltek a fehéreknek fenntartott helyek. A buszsofőr, ugyanaz a James Blake, aki 1943-ban otthagyta az esőben, rászólt az ott ülő négy feketére, hogy álljanak fel és adják át a helyüket. Rosa Parks többszöri felszólításra sem állt fel, így letartóztatták. Azt mondta: „Egyszer s mindenkorra tudni akartam, mik a jogaim mint emberi lénynek és mint az Alabama állambeli Montgomery polgárának.”

Az események hatására hirdették ki a montgomeryi buszbojkott terveit. Vezetőjük egy baptista templom fiatal lelkésze, dr. Martin Luther King, Jr lett. Parks tárgyalásának napján, 1955. december 5-én a Nők Politikai Tanácsa 35 000 szórólapot osztott ki, arra kérve a feketéket, hogy bojkottálják a montgomeryi tömegközlekedés buszait. A bojkott végül 381 napig tartott. A busztársaság nagy pénzügyi veszteséget szenvedett, míg végül eltörölték a faji szegregációról szóló törvényt. Rosa Parks nemcsak a bojkott kiváltásában játszott fontos szerepet, hanem felhívta a figyelmet az afroamerikaiak egyenlőségért való küzdelmére és a polgárjogi harcokra. King azt írta, hogy Parks letartóztatása nem kiváltotta, csak felgyorsította a tiltakozást. Letartóztatását követően Rosa Parks az amerikai polgárjogi mozgalom szimbóluma lett, története legendássá vált.

Nadine Gordimer

Nadine Gordimer nem politikai aktivistaként, hanem íróként igyekezett megváltoztatni a világot. A dél-afrikai regényírót a faji megkülönböztetés-ellenes írásai tették ismertté. Gordimer apja jómódú zsidó ékszerész, anyja brit származású volt, gyerekkorának meghatározó élménye volt az apartheid, a faji szegregáció politikája, és annak a többségi fekete társadalomra gyakorolt hatásai.

Mindössze tizennégy éves volt, mikor első írása megjelent egy helyi folyóirat ifjúsági rovatában, és már húszéves korától már rendszeresen publikált küldönböző lapoknak. 1949-ben jelent meg első novelláskötete, a Szemtől szemben. Már első írásaiban is nagyfokú szociális érzékenységről tett tanúbizonyságot, már akkor is a faji alapon kettéosztott társadalom pszichológiai és morális hatása foglalkoztatta. Első regénye, az önéletrajzi ihletésű Hazug napok szintén hasonló témát feszeget.

A későbbi, ötvenes-hatvanas években megjelent regényeiben az úr-szolga viszony, a fehérek faji keveredéssel kapcsolatos paranoiája és a fehér telepesek kettős mércéjének liberális ideológiáját írta meg. A hatvanas évektől Gordimer világszerte ismert lett, az írónőt Dél-Afrika lelkiismereteként tartották számon.

Számos amerikai egyetemen tanított, a faji megkülönböztetés problémáira nem csak szépirodalmi írásaival, hanem esszékkel és fiával közösen forgatott dokumentumfilmekkel is igyekezett felhívni a figyelmet. 1991-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat.

Gyere és nézd meg velünk A segítség című filmet

Mississipi, Amerikai Egyesült Államok, 1960-as évek. Skeeter egy előkelő, fehér család lányaként nem a neki szánt háztartásbeli feleség sorsot választja, inkább íróként próbál szerencsét. Skeeter fenekestül felforgatja barátai és a mississipi-i kisváros konzervatív polgárainak életét, amikor elhatározza, olyan fekete nőkkel készít interjút, akik előkelő déli családoknál szolgáltak. Aibileen az első, aki mesélni kezd a kívülállók számára zárt fekete közösség félelmeiről és kiszolgáltatottságáról, majd egyre több nő töri meg a hallgatást. Mindeközben különös barátságok és szövetségek kötődnek, de még mielőtt mindenki elmondhatná véleményét, akaratukon kívül utoléri őket a változó idők szele.