A világ 5 legkegyetlenebb nője

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Amikor elhangzik valahol a bűnöző szó, rögtön egy borostás, baltaarcú férfi képe ugrik be, pedig egy bandavezér vagy gyilkos egy törékeny nő is lehet. Összeállításunkban 5 hírhedt nőt mutatunk be, akik radikális módszerekkel teremtették elő a konyhapénzt.

A '70-es és '80-as években radikális változás állt be a Miamiban zajló kábítószer-kereskedelemben. Mivel elég sokan éltek droggal, nem fenyegetett az a veszély, hogy csökken a piac, így aztán az árak is mérséklődtek, és a kokain gyorsan átvette a vezetést a favorit drogok között. Az egyik Miami-i csempész- és terjesztőbanda feje egy Griselda Blanco nevű nő volt. Ennek ellenére a szakma nem nőiesedett el, ugyanis ő volt az egyik legerőszakosabb és legkegyetlenebb maffiavezér.

Griselda Blanco

Miami keresztanyja és a kokain

A kokainból hatalmas birodalmat épített: a piszkos pénzből egész közösségek és helyi vállalkozások épültek. Blanco karriertörténete már-már mozifilmes forgatókönyv klisé: egy szegény kolumbiai családban született, az anyja alkoholista volt, neki pedig már 11 éves korában meg kellett ismerkednie a prostituáltak életével Kolumbia veszélyes utcáin. Állítólag már a tinédzseréveiben erős vonzódást érzett a főállású maffiózó szakma iránt, és sorra kirabolta a környékbeli gazdagabb gyerekeket. A múltjában számos fehér folt van, de annyi biztos, hogy a kora 70-es években első férjével, Carlos Trujillóval az oldalán megkezdte saját kábítószer-kereskedelmi hálózatát kiépíteni New Yorkban.

Az üzlet remekül ment, amíg 1979-ben forró nem lett a talaj a lába alatt, ugyanis hamarosan vádat emeltek ellene. Elmenekült Miamiba, ahol tovább folytatta a terjeszkedést. A hatóságok 1985. február 20-án tartóztatták le otthonában. Börtönbe került, de a gyilkosságokat nem tudták rábizonyítani, így 2004-ben szabadulhatott, de azonnal vissza is toloncolták Kolumbiába.

A megénekelt keresztanya

Kate "Ma" Barker

Sokan a Boney M. 1977-es slágeréből ismerik csak Kate Ma Barker és hírhedt fiai tetteit. 1996-ban még film is készült belőle, Elsőszámú közellenség címmel. A Barker család a húszas évek Amerikájában a leghírhedtebb gengszterek közé tartozott. A rendőrség és az FBI vadászott rájuk, de amíg a család összetartott, sebezhetetlenek voltak. Vezetőjük, Barker "Mama" rendkívüli asszony volt, akit a sors tett keménnyé és kegyetlenné. Fiait arra nevelte, hogy a saját törvényeik szerint éljenek, és csak az ő hatalmát ismerjék el maguk fölött. Meg is tett ezért mindent - és ez lett a veszte, mert a fiai számára szerzett asszonyok vezettek a család bukásához. Ma Barker 1872-ben született Springfieldben. Egész fiatalon lépett a bűn útjára, és Jesse James, a legendás rabló volt a példaképe.

Mivel nem a szépségéről volt híres, ugyanis zord arcú, kövér teremtés volt, így a kérők nem álltak sorba előtte - hamar hozzá is ment egy George Barker nevű farmerhez. A frigyből négy fiú született, akik a szigorú anya irányítása alatt, hamar bandát alkottak – ám a hírhedt rablásokat és emberrablásokat soha nem dokumentálták pontosan. A kötelék anya és fiai között rendkívül erős volt, talán ez a momentum ihlette meg a későbbi zenészeket-filmeseket. George Barker 1927-ben bekövetkezett halála után Ma Barker viselte a nadrágot a családban. A bűncselekményekben sosem vett részt, csak a tervezésben. Később az FBI 1935. január 8-án, Chicagóban fedezte fel a banda búvóhelyét. Körbevették a házat, és az egyórás tűzharc során Ma Barker és fiai életüket vesztették.

Az ártatlan fejszés gyilkos

Lizzie Borden esete hasonló a Simek Kitty-ügyhöz, mind lefolyását, mind kimenetelét tekintve. A klisével ellentétben, Borden gazdag családban született, és egy zsarnok apa sodorta a bűnbe. 1860-ban született Fall Riverben, ám apja sosem tudta megbocsátani neki, hogy lánynak született.

Lizzie Borden

Lizzie anyja két évvel később meghalt, és apja hamarosan mostohát hozott a házhoz a kövér és közönséges Abby Durfee Gray személyében. Lizzie Borden csendes, jelentéktelen külsejű, visszahúzódó teremtés volt, igen vallásos érzelmű. Gyakran kereste a magányt. Ez így is maradt egészen 32 éves koráig, amikor is rájött, hogy apja az öröksége zömét a mostohatestvérére kívánja hagyni.

Egy szép napon, amíg mostohaanyja négykézláb sikálta a lépcsőt, hátulról tizenkilencszer fejbe vágta egy fejszével. Később ezt a terápiát apján is alkalmazta. A nyomozás során minden hozzátartozót sorra vettek, de végül Lizzie Borden maradt az egyetlen gyanúsított. Hetekig másról sem cikkezett az amerikai sajtó, mint Lizzie Borden ügyéről, aki véres bosszút állt zsarnok apján és mostoháján.

A következő év júniusában ismét tárgyalásra került sor, de a közhangulat már Borden mellé állt, mert akik ismerték, tudták jól, mennyire vallásos, és úgy gondolták, egy ilyen teremtés nem tudna fejszével gyilkolni. Jót tett az ügyének az is, hogy egyszer elájult a vádlottak padján, amivel újra az emberek együttérzését váltotta ki. A vádindítvány meginogni látszott, végül ejtették az ügyet, és Lizzie Borden a tömeg üdvrivalgásától kísérve hagyta el a bíróság épületét. A lány hatalmas vagyont örökölt. Még ma is megoszlanak a vélemények, hogy Lizzie Borden volt-e a gyilkos vagy sem. Borden magányosan élte le hátralévő életét. 1927-ben, 67 évesen halt meg.

A Pokol Macskája bandaháborúban

Scorsese filmjében Cara Seymour játszotta

Hell-Cat Maggie a New York-i alvilág kulcsfigurája volt az 1800-as évek közepén.
A Dead Rabbits nevű banda tagjaként vált hírhedtté Manhattanben, hosszú, karomhoz hasonló rézkörmöket viselt, ami később a védjegyévé vált. A konkurens bandákkal folytatott véres utcai harcokkal lopta be magát a rendőrség szívébe. Később a politikai erők sakkfigurájává vált, és a republikánus párt oldalán erőszakkal csikarta ki néhány választóból a szavazatát. Maggie későbbi sorsa ismeretlen, de állítólag letelepedett és családot alapított. A fémkörmű amazon még Martin Scorsese filmrendezőt is megihlette: 2002-es filmjében, a New York bandáiban Cara Seymour játszotta Maggie-t. Mivel ő volt az első olyan utcai vadmacska, aki igazi hírnévre tett szert, számos későbbi bűnözőnő tekintette őt példaképének, így Sadie Farrell, Gallus Mag vagy Battle Annie.

Anglia leggonoszabb asszonya

Következő versenyzők annyira aljas, hogy kiérdemelte az Anglia leggonoszabb asszonya címet. A rosszarcú Myra Hindley 1963 és 1965 között társával, Ian Bradyvel öt fiatal lányt gyilkolt meg, közülük négyet meg is erőszakoltak. Az áldozatok 5-10 év közötti gyermekek voltak. A rendőrség kezdetben csak három gyilkosságról tudott, de 1985-ben újabb testek kerültek elő a környéken.

Myra Hindley és tettestársa

Myra Hindley Manchesterben született, egy munkásosztálybeli családban. Apja alkoholista volt és rendszeresen verte. Olyan kis házban laktak, hogy az egész család kénytelen volt egy szobában aludni: anyja-apja az ágyban, Hindley pedig lent a földön. 8 éves volt, amikor egy környékbeli fiú megverte, és amikor sírva hazament, apja azt parancsolta neki, hogy keresse meg a kölyköt és adja vissza neki a verést, különben ő veri el még egyszer. Hindley megtalálta a fiút és az apja által tanított bunyózási technikával legyőzte őt. 1958-ban Hindley gyakornoki állást kapott egy helyi elektrotechnikai cégnél,  ebben az időben kezdte fehéríteni a haját. 1961-ben gépírónő lett egy másik cégnél - itt ismerte meg későbbi bűntársát. Hindley később azt állította, hogy Brady ötlete volt az egész, ő kezdett beszélni neki a "tökéletes gyilkosságról." Mindkettejüket életfogytiglanra ítélték és a börtönben haltak meg.

Rimóczi László
Rimóczi László
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.