Buli parton és múzeumban, levendulaorgia Tihanyban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Komoly fesztiváldömping várható ezen a hétvégén: a gigantikus Duna Partyval zárul a soros elnökség, miközben a Múzeumok Éjszakáján a város összes múzeumában garázdálkodhatsz. Tihanyban pedig igazi levendulafesztivál lesz, kihagyhatatlan.

Kerekedjetek fel és vegyétek be a Duna-partot és a lehető legtöbb múzeumot ezen a hétvégén.

Parti a Duna-parton

A soros EU-elnökség Duna party elnevezésű, június 24-26-ig zajló záróeseményét stílusosan a Duna két partján rendezik meg, hiszen a számos európai országot összekötő folyó találó szimbólum és nem utolsó sorban remek díszletet biztosít a közös ünnepléshez. Az egyik legérdekesebb és leglátványosabb eseménynek a szombati dunai hajófelvonulás ígérkezik: a másfél ezer vízijármű között a Távol-Keletről ismert sárkányhajók is felbukkannak, ráadásul versenyezni is fognak.

A könnyűzene, komolyzene, jazz, válogatott klasszikusok és kortárs zeneszerzők művei mellett operettben és musicalben sem lesz hiány, hazai és külföldi előadók is gondoskodnak arról, hogy ne unatkozzunk a hétvégén. Természetesen a népzene és a néptánc sem maradhat ki a szórásból, a régi Budapest nosztalgikus hangulatát pedig a kávéházak cigány-, szalon- és tánczenéi idézik meg. A nagy attrakció a Kapcsolat koncerten fellépő amerikai énekesnő, Kesha lesz, aki az 56-osok terén elégíti ki a világsztárra vágyók igényeit, bár tény, hogy egy Simply Rednek vagy Stingnek a nyomába sem érhet.

Éjszaka a múzeumban

24-én zajlik a Múzeumok Éjszakája is, amely már évek óta az egyik legizgalmasabb kulturális esemény Budapesten – vidéken ebben az évben 18-án zajlott. A város szinte valamennyi múzeuma akcióba lendül ilyenkor, és egy mindössze 1400 forintos karszalaggal annyi kiállítást nézel meg, amennyit csak tudsz. Ráadásképp rengeteg koncert, performansz, előadás és divatbemutató színesíti az estét, úgyhogy ha besokalltál volna a tárlatoktól, még számtalan választásod marad.

Levendulaillat és napsütés a Balatonnál

Úgy fest, ez a kuriózumok hétvégéje lesz, hiszen ekkor (23-25-ig) rendezik meg Tihanyban, a Belső-tó partján a Levendula Fesztivált, ahol a mai napig jeles hagyományai vannak a levendula termesztésének és feldolgozásának. A rendezvényen népművészeti kirakodóvásár, kézműves játszóház is helyet kap, ahol elsősorban a levendula feldolgozásának különböző módjait ismerhetik meg a látogatók. A fesztivál fénypontja a levendulaaratás lesz, amit bárki kipróbálhat.

24-e és 26-a között Tatán is felpezsdül az élet: a Víz, Zene, Virág Fesztivál - meglehetősen szerencsétlen neve ellenére is - sűrű és tartalmas programot ígér. A családi fesztivál a fenntarthatóság eszméje köré épül, 17 helyszínen több mint 200 program várja az érdeklődőket. Az Öreg-tó festői környezetében olyan ismert hazai és külföldi előadók lépnek fel, mint például Tolvai Renáta, Nagy Feró, az Első Emelet vagy éppen a Magashegyi Underground. A gyerekprogramok itt sem hiányoznak majd, emellett vízifelvonulás és -verseny, virágkiállítások, tűzijáték, légibemutató, kézművesvásár, borkorzó és haludvar is vár.

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.