6 sztár, aki nem hibázik

Miután szépen végignéztük az öregedési szégyenfalat, említsük meg azokat is, akiknek jár a respekt. Mert nem veszítették el a józan eszüket, nem kapaszkodtak tébolyultan húsz évvel ezelőtti önmagukba, és csak néha rohantak botoxoltatni, akkor sem úgy, hogy az arcukat felismerhetetlen maszkká bénítsák. Szavazz a legjobbra 10 ponttal!

Csúnya nők és ijesztő férfiak után végül nézzük meg azokat, akik nem estek szét a korral.

Audrey Hepburn

Szül.: 1929

Plasztikai műtét: Bizonyos források szerint valami minimális lehetett, de lényegtelen, mert annyira jól sikerült, hogy nem látszik.

Audrey Hepburn egész életében maga volt a megtestesült kecsesség és báj, úgyhogy semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy ezt az egész öregedés kérdést is végtelen eleganciával oldotta meg. Mondjuk az ő génjeivel - lássuk be - azért ez nem lehetett olyan tragikusan nehéz.

Diane Keaton

Szül.: 1946

Plasztikai műtét: Nem volt

A hetvenes évek óta van a pályán, ráadásul ennek a negyven évnek egy részét Woody Allennel töltötte úgy szakmailag, mint emberileg, úgyhogy rajta aztán tényleg nem lehetne számon kérni, ha az elsők között rohant volna a kés alá, mégsem tette, sőt: harcos ellenzője a plasztikai sebészetnek. "Van egy ilyen rögeszmém, hogy az arcomnak azt kell tükröznie, amit érzek, mert csak úgy lehetek hiteles" - mondta 2004-ben a More magazinnak.

Helen Mirren

Szül.: 1945

Az idén lesz hatvanhat éves, és a hozzá hasonló nőkre szokták azt mondani, hogy nyugodtan letagadhatna viszonylag sok évet, ha akarna. Mirren ugyan akarna, tavaly februárban arról nyilatkozgatott, hogy ha nem lenne állandóan szem előtt, már rég fölvarratta volna mindenét, és leszívatta volna a maradék mindenét - de mindnyájunk nagy szerencséjére szem előtt van.

Ian McKellen

Szül.: 1939

Plasztikai műtét: Még az internet se ad ki rá találatot, pedig az Audrey Hepburnre is adott.

Sir Ian McKellen a hetvenes évek eleje óta van reflektorfényben, és mindig pontosan a korának megfelelő szerepeket kapott vagy választott. Akkor is, amikor fiatal volt, és Shakespeare-i hősszerelmeseket kellett játszani, és akkor is, amikor öreg lett, és szakállas varázslókat vagy rangidős mutánst.

Meryl Streep

Szül.: 1949

Plasztikai műtét: nem volt

Négy gyerekkel a háta mögött is simán fölkerült a listára az idén hatvankét éves színésznő. Nemhogy plasztikai műtétet nem vállalt be soha, de a botoxot is ellenzi: "Mindenki azt kapja, ami jár - idézi őt az aceshowbiz. - Megértem az öregedéstől való félelmet, főleg nőknél, de szerintem inkább nevetséges, amikor az emberek megfagyasztják az arcukat."

Patrick Stewart

Szül.: 1940

Plasztikai műtét: nem volt

Mindenki kapitánya úgy öregszik, mint egy főnök, amit mi sem bizonyít jobban, mint a tény, hogy ő az egyetlen, aki a kopaszodásából szexepilt tudott csinálni. Mondjuk nem is próbálta meg a jó öreg megnövesztem-átfésülöm-a-másik-oldalra rutint, pedig úgy lehetett volna belőle endékás szexszimbólum is akár.

Sean Connery

Szül.: 1930

Plasztikai műtét: James Bondnak semmi szüksége nincs olyasmire

"Ha eléred a maximum szintet, akkor onnan már nem lehet továbblépni" - szól a klasszikus mém, kiről másról, mint az emberről, aki lassan húsz éve pontosan ugyanúgy néz ki minden komolyabb beavatkozás nélkül. Mondjuk a hegylakók tényleg nem öregszenek.

Érdekességek