Ha lelassulsz, az életed izgalmasabb lesz

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Első lassú darabomban 110 percig néztem farkasszemet táncos partneremmel, hihetetlen sokminden történt köztünk – mondta Robert Stejin holland rendező, aki a magyar Tünet Együttessel közösen a slow life életmódra rímelő lassú színházban gondolkodik. Közös darabjuk a Proganda többek közt azt a kérdést veti fel, hogy ebben a világban hogyan találjuk meg a magunk nyugalmát.

PROPAGANDA! (a Trafóban 24-én, 25-én és 26-án este 8-tól) a united sorry, egy holland művész duó, és a Tünet Együttes közös munkája. Az itthon még újdonságnak számító „lassú színház” módszerét alkalmazó holland rendezők és Szabó Réka társulata úgy agitál, hogy elmélyülésre késztet.

Galéria ikon

8

Galéria: PROPAGANDA!
Fotó: Kováts Dániel

Szlogeneket gyártanak szlogenek ellen, és a silány közbeszéd helyettesítésén, az egyén felrázásán ügyködnek. A bemutató előtt például párnacsata-flashmobbal terjesztettek alternatív jelszavakat, amelyet a Facebookon bárki beküldhetett. A nyertes az “ Én érted. Te értem. Én értem. Te érted?” jelmondat lett, de kék párnák hirdették az „Ültess bogarat!” „Mindegy!” „Hozzuk divatba a türelmet!” felhívásokat is.  Az interjú idején még lázasan próbált a társulat, de Robert Stejin, aka DJ Sorry, és Szabó Réka beavattak a produkció szellemiségébe.

Mi a lassú színház lényege?

Robert Stejin: A gondolat rokon a lassú élet mozgalommal, de itt persze nem az egészséges életmódra koncentrálunk, hanem a tudati lelassulással, ekkor ugyanis a dolgok sokkal érdekesebbé válnak.

Egyik első lassú darabomban 110 percig néztem farkasszemet táncos partneremmel. Hihetetlenül sok minden történt közöttünk, bár szinte alig volt mozgás. Minél jobban lelassulsz, annál jobban megnyílnak a lehetőségek a sokszínű értelmezésre. A nézők a saját érzelmeiket is kivetíthették a jelenetre.

Lassú élet, lassú szeretők

A Slow Life, azaz a lassú élet mozgalom a fejlett nyugatról indult, és alapvetően az élelmiszerek minőségét és előállításának méltányosságát, és fenntarthatóságát hirdető Slow Food mozgalomból.

Mára a várostervezéstől a designig, a gyerekneveléstől a szexig, az élet szinte minden területén megjelent ez a törekvés. Itt persze nem azokról van szó, akik belekényszerülnek a tétlenségbe. A szabadon választott pörgés helyett a szabadon választott belassulást propagáljuk. Szállj ki a mókuskerékből, akaszd le a gépszíjat! Megmutatjuk, hogyan.

Hogyan reagál ez a fajta elmélyültség a politikára?

R.S.: A politikai és reklám- szlogenek hatnak az emberek érzelmeire. De mi nem egyszerűen azért ágálunk: „Ne hagyjátok magatokat manipulálni!” Az emberben lezajló érzelmi mechanizmusok érdekelnek, hogy miért történhet meg a manipulálás, és hogy mi is történik pontosan.

És konkrétabb társadalomkritikát megfogalmaznak?

R.S.: A közélet túl macsó. Vezetőink úgy próbálják beállítani magukat, mint jó apák, akik megvédenek minket, de nem szólhatunk bele, hogy mitől, vagy, hogy akarjuk-e ezt egyáltalán. Én azonban jobban szeretném, ha a politikusok anyaként viszonyulnának hozzánk, feltétlen szeretettel. Egyik darabomban az összes férfiszereplő szült a színpadon. És nem csak ilyen módon, de általában utat kell adni a női energiáknak: Itt megint bejön a lelassulás: másfajta érzékenységet, figyelmet tesz lehetővé. Elfeledkezünk arról, kik vagyunk, pusztán befogadunk. A politikai propaganda, a reklámok pedig arról szólnak: tudjuk, ki vagy, és elkapunk!

Galéria ikon

8

Galéria: PROPAGANDA!
Fotó: Kováts Dániel

Mennyire szólnak darabjaik aktuális kérdésekről?

R.S.: Például a társadalmi nem kérdése mostanában előtérbe került, nem tudom, miért. Itt Magyarországon azt láttam, hogy ezek a szerepek elég kötöttek. A férfiak nagyon férfiak, a nők viszont nem annyira nők. Mintha csak az lenne meg, a pasik szerint milyen egy nő, de a nő maga nem tudja....ezt erősen éreztem. Hollandiában és Ausztriában a kisebbséggel szembeni politikai intoleranciára reagáltunk, és azt vizsgáltuk, hogyan lehet tiszteletteljesen együtt létezni sok más emberrel, akiknek más a hátterük, a vágyaik.

Itt Magyarországon hogyan látja a helyzetet?

R.S.: Sokan tartanak a jelenleg lezajló változásoktól, mégis kevesen vállalnak szerepet. Inkább a saját életükre koncertálnak. Úgy éreztem, nem nagyon értettek, amikor a politikai szerepvállalás fontosságáról beszéltem.Azt is észrevettem, hogy az emberek nem figyelnek a saját testükre. Sokat beszélnek, de a testüket figyelmen kívül hagyják.

Milyen volt kipróbálni a lassú színházat?

Szabó Réka: Nagyon érdekes volt a próbafolyamat, ugyanis olyan alapvető kérdésekkel kellett állandóan szembesülni, hogy én mint előadó, hogyan létezem a színpadon, milyen elvárásaim vannak, hogyan „produkálom magam”, és mit tudok megtapasztalni egy ilyen helyzetben. Ugyanis a lassú színházban a színpadi létezésen és nem a produkción van a hangsúly.

Volt elég időtök belassulni?

Sz.R.: Maratoni próbák voltak, de közben nagyon jelen kellett lenni folyamatosan, agyban. Rendezőink nagyon következetesen megkövetelték tőlünk ezt a lassúságot. Ehhez talán önmagunk túl lusták lennénk, pedig ha elég hosszan és koncentráltan végzel valamit, biztos, hogy valami történni fog veled. És talán azzal is, aki nézi.

Galéria ikon

8

Galéria: PROPAGANDA!
Fotó: Kováts Dániel

A nézőktől is hasonló koncentráltságot vártok?

Sz. R.: Nem egy könnyű darab a Propaganda! abból a szempontból, hogy nem szórakoztatni kíván, nem jön bele az arcodba, hanem remélhetőleg inkább beszippant a színpadra, egy belső erőből fakadóan.

Szemtelen kérdés, de mi a PROPAGANDA! üzenete?

Sz.R.: Olyan kérdésekre keressük a választ, hogy hogyan lehet ebben a világban létezni, megtalálni a magad nyugalmát, csöndjét. Elkerülni azt, hogy a minket körülvevő reklámok és politikai szlogenek rögtön érzelmi reakciót váltsanak ki, és berántsanak egy csapdába. Nem konkrét aktuálpolitikai eseményekre reagál tehát, hanem arra az általános közhangulatra, ami nemcsak nálunk, hanem sajnos Európa-szerte elterjedt az utóbbi években.

SzabV
SzabV
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.