Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Első lassú darabomban 110 percig néztem farkasszemet táncos partneremmel, hihetetlen sokminden történt köztünk – mondta Robert Stejin holland rendező, aki a magyar Tünet Együttessel közösen a slow life életmódra rímelő lassú színházban gondolkodik. Közös darabjuk a Proganda többek közt azt a kérdést veti fel, hogy ebben a világban hogyan találjuk meg a magunk nyugalmát.
A PROPAGANDA! (a Trafóban 24-én, 25-én és 26-án este 8-tól) a united sorry, egy holland művész duó, és a Tünet Együttes közös munkája. Az itthon még újdonságnak számító „lassú színház” módszerét alkalmazó holland rendezők és Szabó Réka társulata úgy agitál, hogy elmélyülésre késztet.
Szlogeneket gyártanak szlogenek ellen, és a silány közbeszéd helyettesítésén, az egyén felrázásán ügyködnek. A bemutató előtt például párnacsata-flashmobbal terjesztettek alternatív jelszavakat, amelyet a Facebookon bárki beküldhetett. A nyertes az “ Én érted. Te értem. Én értem. Te érted?” jelmondat lett, de kék párnák hirdették az „Ültess bogarat!” „Mindegy!” „Hozzuk divatba a türelmet!” felhívásokat is. Az interjú idején még lázasan próbált a társulat, de Robert Stejin, aka DJ Sorry, és Szabó Réka beavattak a produkció szellemiségébe.
Mi a lassú színház lényege?
Robert Stejin: A gondolat rokon a lassú élet mozgalommal, de itt persze nem az egészséges életmódra koncentrálunk, hanem a tudati lelassulással, ekkor ugyanis a dolgok sokkal érdekesebbé válnak.
Egyik első lassú darabomban 110 percig néztem farkasszemet táncos partneremmel. Hihetetlenül sok minden történt közöttünk, bár szinte alig volt mozgás. Minél jobban lelassulsz, annál jobban megnyílnak a lehetőségek a sokszínű értelmezésre. A nézők a saját érzelmeiket is kivetíthették a jelenetre.
Lassú élet, lassú szeretők
A Slow Life, azaz a lassú élet mozgalom a fejlett nyugatról indult, és alapvetően az élelmiszerek minőségét és előállításának méltányosságát, és fenntarthatóságát hirdető Slow Food mozgalomból.
Mára a várostervezéstől a designig, a gyerekneveléstől a szexig, az élet szinte minden területén megjelent ez a törekvés. Itt persze nem azokról van szó, akik belekényszerülnek a tétlenségbe. A szabadon választott pörgés helyett a szabadon választott belassulást propagáljuk. Szállj ki a mókuskerékből, akaszd le a gépszíjat! Megmutatjuk, hogyan.
Hogyan reagál ez a fajta elmélyültség a politikára?
R.S.: A politikai és reklám- szlogenek hatnak az emberek érzelmeire. De mi nem egyszerűen azért ágálunk: „Ne hagyjátok magatokat manipulálni!” Az emberben lezajló érzelmi mechanizmusok érdekelnek, hogy miért történhet meg a manipulálás, és hogy mi is történik pontosan.
És konkrétabb társadalomkritikát megfogalmaznak?
R.S.: A közélet túl macsó. Vezetőink úgy próbálják beállítani magukat, mint jó apák, akik megvédenek minket, de nem szólhatunk bele, hogy mitől, vagy, hogy akarjuk-e ezt egyáltalán. Én azonban jobban szeretném, ha a politikusok anyaként viszonyulnának hozzánk, feltétlen szeretettel. Egyik darabomban az összes férfiszereplő szült a színpadon. És nem csak ilyen módon, de általában utat kell adni a női energiáknak: Itt megint bejön a lelassulás: másfajta érzékenységet, figyelmet tesz lehetővé. Elfeledkezünk arról, kik vagyunk, pusztán befogadunk. A politikai propaganda, a reklámok pedig arról szólnak: tudjuk, ki vagy, és elkapunk!
Mennyire szólnak darabjaik aktuális kérdésekről?
R.S.: Például a társadalmi nem kérdése mostanában előtérbe került, nem tudom, miért. Itt Magyarországon azt láttam, hogy ezek a szerepek elég kötöttek. A férfiak nagyon férfiak, a nők viszont nem annyira nők. Mintha csak az lenne meg, a pasik szerint milyen egy nő, de a nő maga nem tudja....ezt erősen éreztem. Hollandiában és Ausztriában a kisebbséggel szembeni politikai intoleranciára reagáltunk, és azt vizsgáltuk, hogyan lehet tiszteletteljesen együtt létezni sok más emberrel, akiknek más a hátterük, a vágyaik.
Itt Magyarországon hogyan látja a helyzetet?
R.S.: Sokan tartanak a jelenleg lezajló változásoktól, mégis kevesen vállalnak szerepet. Inkább a saját életükre koncertálnak. Úgy éreztem, nem nagyon értettek, amikor a politikai szerepvállalás fontosságáról beszéltem.Azt is észrevettem, hogy az emberek nem figyelnek a saját testükre. Sokat beszélnek, de a testüket figyelmen kívül hagyják.
Milyen volt kipróbálni a lassú színházat?
Szabó Réka: Nagyon érdekes volt a próbafolyamat, ugyanis olyan alapvető kérdésekkel kellett állandóan szembesülni, hogy én mint előadó, hogyan létezem a színpadon, milyen elvárásaim vannak, hogyan „produkálom magam”, és mit tudok megtapasztalni egy ilyen helyzetben. Ugyanis a lassú színházban a színpadi létezésen és nem a produkción van a hangsúly.
Volt elég időtök belassulni?
Sz.R.: Maratoni próbák voltak, de közben nagyon jelen kellett lenni folyamatosan, agyban. Rendezőink nagyon következetesen megkövetelték tőlünk ezt a lassúságot. Ehhez talán önmagunk túl lusták lennénk, pedig ha elég hosszan és koncentráltan végzel valamit, biztos, hogy valami történni fog veled. És talán azzal is, aki nézi.
A nézőktől is hasonló koncentráltságot vártok?
Sz. R.: Nem egy könnyű darab a Propaganda! abból a szempontból, hogy nem szórakoztatni kíván, nem jön bele az arcodba, hanem remélhetőleg inkább beszippant a színpadra, egy belső erőből fakadóan.
Szemtelen kérdés, de mi a PROPAGANDA! üzenete?
Sz.R.: Olyan kérdésekre keressük a választ, hogy hogyan lehet ebben a világban létezni, megtalálni a magad nyugalmát, csöndjét. Elkerülni azt, hogy a minket körülvevő reklámok és politikai szlogenek rögtön érzelmi reakciót váltsanak ki, és berántsanak egy csapdába. Nem konkrét aktuálpolitikai eseményekre reagál tehát, hanem arra az általános közhangulatra, ami nemcsak nálunk, hanem sajnos Európa-szerte elterjedt az utóbbi években.
