Oscar-jelölések: Király beszéde vs. Facebook film

Olvasási idő kb. 8 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az idei Oscar gálán várhatóan A Király beszéde fog tarolni, ellenfele az Eredet és a Közösségi háló lehet. Az Amerikai Filmakadémia közzétette az Oscar-díj jelöltjeinek listáját. A 2011-es mezőnyben több olyan opuszt találhatunk, amely komoly sikereket ért el kis hazánkban, de akad több olyan is, amit még nem tűztek műsorukra a hazai mozik, ugyanakkor már több magyar like-ot kapott, mint ahány hazánkfiához elviekben eljuthatott volna.

Említhetjük például a Facebook-alapító történetét elbeszélő Közösségi hálót, Leonardo DiCaprio álommeséjét, az Eredetet vagy a cowboy és az űrhajós közös történetét immáron harmadik alkalommal taglaló Toy Story-t, ezeket már ismerik a hazai mozinézők.

A Király beszéde 12 jelölést kapott

De Natalie Portman balettelőadásáért, a Black Swan-ért vagy Colin Firth királyi beszédéért, a King's Speech-ért is izgulhatunk. (Mindkettő februárban kerül hivatalos magyar moziforgalmazásba.)

Az imént említett filmek nem véletlenül kiemeltek: mindegyikük több jelölést is kapott, a legtöbb jelölés idei rekordját azonban A Király beszéde tartja – számszerint 12-vel, de a díjra váltott jelölések statisztikai adataiért meg kell küzdenie többek között a Félszeművel (True Grit), az Eredettel és a Közösségi hálóval is.

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="378" width="600"><param name="id" value="player-6f46510677"/><param name="src" value="http://assets.indavideo.hu/swf/player.swf"/><param name="quality" value="high"/><param name="menu" value="false"/><param name="bgcolor" value="#000000"/><param name="wmode" value="transparent"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="flashvars" value="vID=6f46510677&v=0075&onsite=1&autostart=0"/><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" bgcolor="#000000" flashvars="vID=6f46510677&v=0075&onsite=1&autostart=0" height="378" id="player-6f46510677" menu="false" quality="high" src="http://assets.indavideo.hu/swf/player.swf" type="application/x-shockwave-flash" width="600" wmode="transparent"/></object>

A Tom Hooper rendezte, A király beszéde szinte minden kategóriában tiszteletét teszi – kivéve természetesen az olyanokat, ahova annyira nem passzol (lásd animációs- vagy dokumentumfilmek). A történet szerint VI. György király (Colin Firth) beszédhibája miatt komoly gúnyolódás tárgyává válik, ám arról, hogy hogyan küszöböli ki problémáját, majd a későbbiekben.

A többi reménység

A legjobb film kategóriában az eddig megemlített filmek mindegyike helyet kapott, és noha a legesélyesebb a tárgyalt A király beszéde, a megrázó hegymászó-dráma, a 127 óra, az ökölvívó Mickey Ward történetét feldolgozó A harcos, A kölykök jól vannak és a Téli áldás is megmérkőznek ebben a különösen erős mezőnyben. Utóbbi kettőről szűkszavúságom oka, hogy egyelőre a magyarországi bemutató pontos ideje sem körvonalazódott.

A többi „legjobb film” mezőnyben olyanok versengenek, mint az Így neveld a sárkányodat, a Toy Story 3, az Éjjel és nappal vagy a Szennyezzünk (legjobb animációs film illetve legjobb animációs-rövidfilm), a dán Egy jobb világ és a görög Szemfog című filmek (legjobb idegennyelvű film), a Belső meló, a Restrepo és a Plakátlány (legjobb dokumentumfilm illetve legjobb dokumentum-rövidfilm), A szeretet istene és A gyónás (legjobb rövidfilm).

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="378" width="600"><param name="id" value="player-f860e6e6f0"/><param name="src" value="http://assets.indavideo.hu/swf/player.swf"/><param name="quality" value="high"/><param name="menu" value="false"/><param name="bgcolor" value="#000000"/><param name="wmode" value="transparent"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="flashvars" value="vID=f860e6e6f0&v=0075&onsite=1&autostart=0"/><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" bgcolor="#000000" flashvars="vID=f860e6e6f0&v=0075&onsite=1&autostart=0" height="378" id="player-f860e6e6f0" menu="false" quality="high" src="http://assets.indavideo.hu/swf/player.swf" type="application/x-shockwave-flash" width="600" wmode="transparent"/></object>

Egyéniben a legjobbak

Egyéniben nagy esélyes a már említett A Király beszédében nyújtott alakításáért mindannyiunk Mr. Darcy-ja, Colin Firth – királyként értelemszerűen a legjobb férfi főszereplők között. Kategóriájában Javier Bardemmel és James Francoval kell megmérkőznie (utóbbi Anne Hathaway-jel műsorvezetőként is tiszteletét teszi) – viszont komoly meglepetésre valószínűleg nem kell számítanunk. A hölgyek között a többség Natalie Portman mellett tenné le voksát: a Fekete hattyúban táncával az egész világot elvarázsolta. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a újra anyai örömök elé nézett Nicole Kidmanről és a még nem említett Nyúlüregről, valamint Anette Bening is jó sansszal keresztűlhúzhatja a balett-számításokat.

Mellékszerepekben – cseppet sem mellékesen izgulhatunk többek között (természetesen) A Király beszédéből Geoffrey Rushért és Helena Bonham Carterért, A harcosból Christian Bale-ért, Amy Adamsért és Melissa Leo-ért.

A rendezés Oscar-ja kerülhet Darren Aronofskyhoz, a Fekete Hattyú vászonra viteléért, a Cohen-fivérekhez A félszeműért, David Fincerhez A közösségi hálóért, David O. Russel-hez A harcosért, vagy (és talán ez a legvalószínűbb) Tom Hooperhez, miután a Király beszéde ebben a kategóriában is esélyes.

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="378" width="600"><param name="id" value="player-55bb1baf23"/><param name="src" value="http://assets.indavideo.hu/swf/player.swf"/><param name="quality" value="high"/><param name="menu" value="false"/><param name="bgcolor" value="#000000"/><param name="wmode" value="transparent"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="flashvars" value="vID=55bb1baf23&v=0075&onsite=1&autostart=0"/><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" bgcolor="#000000" flashvars="vID=55bb1baf23&v=0075&onsite=1&autostart=0" height="378" id="player-55bb1baf23" menu="false" quality="high" src="http://assets.indavideo.hu/swf/player.swf" type="application/x-shockwave-flash" width="600" wmode="transparent"/></object>

Ami a forgatókönyveket illeti eredetiben az Eredet, A harcos, az Egy másik év, A kölykök jól vannak és A király beszéde verseng, míg az adaptált kategóriában a 127 óra, A közösségi háló, A félszemű, a Téli áldás és a Toy Story 3 szerzői szállhatnak ringbe az aranyszobrocskáért.

A kategóriák jelöltjeinek listája: (forrás: Az Amerikai Filmakadémia Oscar-díjának hivatalos honlapja, www.oscars.org)

Legjobb film:
127 óra(127 Hours)

Fekete hattyú(Black Swan)

A harcos(The Fighter)

Eredet (Inseption)

A kölykök jól vannak(The Kids Are All Right)

A király beszéde(The King's Speech)
A közösségi háló (The Social Network)
Toy Story 3
A félszemű(True Grit)Téli áldás(Winter's Bone)

Legjobb rendező:
Darren Aronofsky, Fekete hattyú (Black Swan)

Ethan Coen és Joel Coen, A félszemű (True Grit)

David Fincher, A közösségi háló (The Social Network)

Tom Hooper, A király beszéde (The King's Speech)

David O. Russell, A harcos (The Fighter)

Legjobb férfi főszereplő:

Javier Bardem, Biutiful

Jeff Bridges, A félszemű (True Grit)

Jesse Eisenberg, A közösségi háló (The Social Network)

Colin Firth, A király beszéde (The King's Speech)

James Franco, 127 óra (127 Hours)

Legjobb női főszereplő:

Annette Bening, A kölykök jól vannak (The Kids Are All Right)

Nicole Kidman, Nyúlüreg (Rabbit Hole)

Jennifer Lawrence, Téli áldás (Winter's Bone)

Natalie Portman, Fekete hattyú (Black Swan)

Michelle Williams, Kék Valentine (Blue Valentine)

Legjobb férfi mellékszereplő:

Christian Bale, A harcos (The Fighter)

John Hawkes, Téli áldás (Winter's Bone)

Jeremy Renner, Tolvajok városa (The Town)

Mark Ruffalo, A kölykök jól vannak (The Kids Are All Right)

Geoffrey Rush, A király beszéde (The King's Speech)

Legjobb női mellékszereplő:

Amy Adams, A harcos (The Fighter)

Helena Bonham Carter, A király beszéde (The King's Speech)

Melissa Leo, A harcos (The Fighter)

Hailee Steinfeld, A félszemű (True Grit)

Jacki Weaver, Állati birodalom (Animal Kingdom)

Legjobb eredeti forgatókönyv:

Mike Leigh, Egy másik év (Another Year)

Scott Silver, Paul Tamasy, Eric Johnson, A harcos (The Fighter)

Christopher Nolan, Eredet (Inception)

Lisa Cholodenko, Stuart Blumberg, A kölykök jól vannak (The Kids Are All Right)

David Seidler, A király beszéde (The King's Speech)

Legjobb adaptált forgatókönyv:

Danny Boyle, Simon Beaufoy, 127 óra (127 Hours)

Aaron Sorkin, A közösségi háló (The Social Network)

Michael Arndt, John Lasseter, Andrew Stanton, Lee Unkrich, Toy Story 3

Joel Coen, Ethan Coen, A félszemű (True Grit)

Debra Granik, Anne Rosellini, Téli áldás (Winter's Bone)

Legjobb animációs film:

Így neveld a sárkányodat (How to Train Your Dragon)

Az illuzionista (The Illusionist)

Toy Story 3

Legjobb idegennyelvű film:

Biutiful, Alejandro Gonzalez Inárritu, Mexikó

Szemfog (Dogtooth), Yorgos Lanthimos, Görögország

Egy jobb világ (In a Better World),  Susanne Bier, Dánia

Gyújtogatók (Incendies),  Denis Villeneuve, Kanada

Törvényen kívül (Hors la Loi / Outside the Law), Rachid Bouchareb, Algéria

Legjobb operatőr:

Jeff Cronenweth, A közösségi háló (The Social Network)

Danny Cohen, A király beszéde (The King's Speech)

Roger Deakins, A félszemű (True Grit)

Matthew Libatique, Fekete hattyú (Black Swan)

Wally Pfister, Eredet (Inception)

Legjobb vágás:

127 óra (127 Hours), Jon Harris

Fekete hattyú (Black Swan), Andrew Weisblum

A harcos (The Fighter), Pamela Martin

A király beszéde (The King's Speech), Tariq Anwar

A közösségi háló (The Social Network), Angus Wall, Kirk Baxter

Legjobb látvány és díszlet:

Alice Csodaországban (Alice in Wonderland), Robert Stromberg, Karen O'Hara

Harry Potter és a Halál Ereklyéi I. (Harry Potter and the Deathly Hallows: Part I), Stuart Craig, Stephenie McMillan

Eredet (Inception), Guy Hendrix Dyas, Larry Dias, Doug Mowat

A király beszéde (The King's Speech), Eve Stewart, Judy Farr

A félszemű (True Grit), Jess Gonchor, Nancy Haigh

Legjobb jelmez:

Alice Csodaországban (Alice in Wonderland), Colleen Atwood

A király beszéde (The King's Speech), Jenny Beavan

Szerelmes lettem (Io sono l'amore / I Am Love), Antonella Cannarozzi

A vihar (The Tempest), Sandy Powell

A félszemű (True Grit), Mary Zophres

Legjobb smink:

Barney verziója (Barney's Version), Adrien Morot

Hosszú út hazafelé (The Way Back) Edouard F. Henriques, Gregory Funk, Yolanda Toussieng

Farkasember (The Wolfman), Rick Baker, Dave Elsey

Legjobb filmzene:

A.R. Rahman, 127 óra (127 Hours)

Alexandre Desplat, A király beszéde (The King's Speech)

John Powell, Így neveld a sárkányodat (How to Train Your Dragon)

Trent Reznor, Atticus Ross, A közösségi háló (The Social Network)

Hans Zimmer, Eredet (Inception)

Legjobb betétdal:

A.R. Rahman, Dido, Rollo Armstrong – If I Rise, 127 óra (127 Hours)

Tom Douglas, Troy Verges, Hillary Lindsey – Coming Home, Country Strong

Alan Menken, Glenn Slater – I See the Light, Aranyhaj és a nagy gubanc (Tangled)

Randy Newman – We Belong Together, Toy Story 3

Legjobb hangkeverés:

Eredet (Inception), Lora Hirschberg, Gary A. Rizzo és Ed Novick

A király beszéde (The King's Speech),  Paul Hamblin, Martin Jensen, John Midgley

Salt ügynök (Salt),  Jeffrey J. Haboush, Greg P. Russell, Scott Millan, William Sarokin

A közösségi háló (The Social Network), Ren Klyce, David Parker, Michael Semanick, Mark Weingarten

A félszemű (True Grit), Skip Lievsay, Craig Berkey, Greg Orloff, Peter F. Kurland

Legjobb hangvágás:

Eredet (Inception), Richard King

Toy Story 3, Tom Myers, Michael Silvers

Tron: Örökség (Tron: Legacy), Gwendolyn Yates Whittle, Addison Teague

A félszemű (True Grit),  Skip Lievsay, Craig Berkey

Száguldó bomba (Unstoppable), Mark P. Stoeckinger

Legjobb vizuális effektusok:

Alice Csodaországban (Alice in Wonderland), Ken Ralston, David Schaub, Carey Villegas, Sean Phillips

Harry Potter és a Halál Ereklyéi I. (Harry Potter and the Deathly Hallows: Part I), Tim Burke, John Richardson, Nicolas Ait'Hadi, Christian Manz

Azután (Hereafter),  Michael Owens, Bryan Grill, Stephan Trojanski, Joe Farrell

Eredet (Inception), Chris Corbould, Paul Franklin, Andrew Lockley, Peter Bebb

Vasember 2 (Iron Man 2), Janek Sirrs, Ben Snow, Ged Wright, Daniel Sudick

Legjobb dokumentumfilm:

Kijárat az ajándékbolton keresztül (Exit through the Gift Shop)

Gasland

Belső meló (Inside Job)

Restrepo

Waste Land

Legjobb dokumentum-rövidfilm:

Killing In The Name

Plakátlány (Poster Girl)

Idegenek (Strangers)

Feljön a Nap (Sun Comes Up)

Quigang harcosai (The Warriors Of Qiugang)

Legjobb animációs rövidfilm:

Éjjel és nappal (Day & Night)

The Gruffalo

Szennyezzünk (Let's Pollute)

Az elveszett dolog (The Lost Thing)

Madagaszkár (Madagascar)

Legjobb rövidfilm:

A gyónás (The Confession)

The Crush

A szeretet istene (God Of Love)

Na Wewe

Wish 143

szerző: Szita Kata

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.