Budapestre jön Bobby McFerrin és Sacha Baron Cohen „keveréke”

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

November 27. és december 4. között kilencedik alkalommal rendezik meg a Kortárs Drámafesztivált: a budapesti eseménysorozat a meghívott külföldi szakembereknek igyekszik megmutatni az utóbbi időszak legjobb magyar előadásait, a vendégprogram részeként pedig négy, az Egyesült Államokból érkező produkciót láthat a közönség.

Az izgalom színházi szempontból tetőfokára hág november 27. és december 4. között, hiszen ekkor rendezik meg Budapesten a IX. Kortárs Drámafesztivált. Az egyhetes szeánszon szép számmal teszik tiszteletüket külföldi színházi szakemberek, akik a Színházi Kritikusok Céhe által legalkalmasabbnak ítélt hazai előadásokat tekinthetik meg. Természetesen a közönség előtt is nyitva áll az előadások megtekintésének lehetősége: a magyar programban 4 kőszínházi és 3 alternatív produkció kapott helyet.

A hazai közönség számára viszont leginkább a nemzetközi program ígér izgalmakat: a vendégország ezúttal az Egyesült Államok, ahonnan négy figyelemreméltó színházi produkció érkezik. A „kísérletező és műfaji határokat feszegető” előadások a Trafó és a MU Színház színpadán kapnak helyet, és „finoman, a színház eszközeivel reflektálnak az aktuális kis- és nagypolitika eseményeire, miközben a felszínen az amerikai álmot: a csillogást, a boldogságot, a gyönyört kínálják”.

Reggie Watts, a tíz oktávot bíró csodabogár

A legnagyobb durranásnak kétségtelenül Reggie Watts fellépése - és workshopja - ígérkezik, akit a Jam Entertainment egyenesen „Bobby McFerrin és Sacha Baron Cohen elképesztő keverékeként” emleget. Az elementáris színpadi erővel bíró, világhírű alkotó egyszerre zenész, komikus, heves társadalomkritikus, hip-hop művész és énekes-előadóművész, tíz oktávnyi hangterjedelemmel és egyedülálló színpadi jelenléttel. A Szóló élő struktúrákra című performanszát november 29-én a Trafóban láthatjuk.

A nemzetközi porondon hasonlóan ismert Reid Farrington a Passió-projekt című, film és performansz határán egyensúlyozó alkotását hozza el, amelyben Carl Theodore Dreyer halhatatlan klasszikusát, a filmtörténet utolsó nagy némafilmjeként számon tartott, 1928-ban készült Szent Johannát gondolja újra.

November 27-én és 28-án a Temporary Distortion Isten hozott a semmiben címmel hosszú, baljós csendekkel és nyomasztó Lynch-i atmoszférával tölti meg a Trafót. A koreai származású – és a világhírnév felé tartó – Young Jean Lee drámaíró-rendező társulata pedig A szállítmány című, „vérkomolyságában is mókás, pusztító erejű”, a rasszizmus témakörét cseppet sem szokványos módon körüljáró előadásával okoz meglepetéseket.

Young Jean Lee Társulata (USA): A szállítmány

Lengyel és magyar program

A fesztivál kísérőprogramjában a legnevesebb kortárs lengyel szerzőkkel, rendezőkkel, színházi szakemberekkel, kritikusokkal és műfordítókkal találkozhatunk: lesz magyar-lengyel drámairodalmi szimpózium, könyvbemutató, felolvasó-színházi est és közönségtalálkozóval egybekötött előadás is.

A magyar programban látható lesz például a Szutyok című Pintér Béla-előadás, a Kasimir és Karoline (Örkény Színház), illetve a Nemzeti Színház Mein Kampfja. A fesztivál történetében először hívtak meg vidéki előadásokat: a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház a Hát akkor itt fogunk élni című produkciója mellett a kaposvári Csiky Gergely Színház Oidipusz királya érkezik Budapestre, hogy a lehető legjobb benyomást tegye a többek közt Amerikából, Németországból, Csehországból és Lengyelországból érkező színházi szakemberekre. A programba ráadásul egy ifjúsági előadást is beválogattak: Háy János Völgyhídját a Kolibri Színház mutatja be.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.