Szabadtéri kikapcsolódás, számi kézművesség és fesztiválözön

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az enyhülni látszó kánikulában épp itt az ideje egy kicsit kimozdulni a lakásból: célba vehetjük például a Nemzeti Galéria Depero-kiállítását, a Margitszigeten meghallgathatjuk az ABBA szerzőpárosának musicaljét, vagy éppen a Millenáris parkjában merülhetünk el a kortárs tánc szépségeiben. Programajánló.

Ha a forróság enyhül, mi pedig olthatatlan vágyat éreznénk egy kis kultúra, vagy legalábbis kikapcsolódás iránt: íme néhány lehetőség az elkövetkezendő napok programkínálatából.

A Camparis üveg megálmodója, óriásplakátok és számi kézműves-munkák

Már csak néhány hétig – augusztus 22-ig – látható a Nemzeti Galéria üdítő kiállítása, az 1960-ban elhunyt olasz futurista festő, reklámgrafikus és formatervező Fortunato Depero életművéből összeállított válogatás.

A Depero a futurista és a futurizmus hatása a magyar avantgárd művészetben című tárlat egészen zseniális alkotásokkal teremt találkozási lehetőséget, nem beszélve arról az el nem hanyagolható tényről, hogy bizony Depero volt az, aki 1932-ben megtervezte a Campari üvegét, amelyet azóta sem mert senki egy másik dizájnra cserélni.

A galéria augusztus 5-én és 12-én 16 órától tárlatvezetést tart, nem érdemes kihagyni, hogy szakavatott kommentátor segítségével merülhetünk el ebben az igazán különleges, századeleji világban.

A héten nyíló kiállítások közül augusztus 7-én a Fogasházban megrendezett Tacepao ígér érdekes pillanatokat: itt az elmúlt 25 év társadalmi célú óriásplakátjaiban gyönyörködhetünk. A Néprajzi Múzeum viszont az egy személyben réntartó gazda, horgászati-idegenforgalmi vállalkozó és kézműves Ilmari Tapiola munkáiból csemegéz. A Lappföldről származó alkotó számi kézműves-munkákat hoz el Budapestre: ládái, dobozai, kései, csontkanalai és ékszerei többek közt rénagancsból, szaruból és nyírfából készülnek.

Sakk-musical és táncorgia

Bár a kőszínházak ilyenkor még nyári álmukat alusszák – persze az őszi premierek próbáitól eltekintve –, az állítólagos uborkaszezonban is bőven akad néznivaló színházi vonatkozásban is. A Margitszigeti Szabadtéri Színpad például a Sakk című musicalkoncerttel rukkol elő augusztus 6-án 20:30-kor, amelynek sikere már csak amiatt is borítékolható, mivel zenéjét az ABBÁ-ból ismerős Benny Andersson és Björn Ulvaeus, míg szövegét Tim Rice jegyzi. A főbb szerepekben Egyházi Géza, Kecskés Tímea és Szemenyei János lesz látható, így afelől sem lehet kétségünk, hogy az előadók is kitesznek majd magukért.

A kortárs tánc szerelmesei szintén a szabadban, a Millenáris parkjában tölthetnek el néhány kellemes percet (órácskát), ha ellátogatnak a Hódworks és a Spidronműhely augusztus 11-én, 19 órától esedékes performanszára. A Park Action-sorozatba illeszkedő produkció egyszerre lesz kellemes kikapcsolódás és izgalmas kísérlet: a zene együtt születik a mozdulatokkal és a zenészek is szerves részei a koreográfiának.

Ördögkatlan, Bánkitó, a Szigeten Cseh Tamás

Fesztiválokban sincs hiány: már javában zajlik a III. Ördögkatlan Fesztivál, amely 4-étől 8-áig Nagyharsányban, a Villány és Nagyharsány közötti Szoborparkban, Kisharsányban és Palkonyán vendégeli meg a betérőket. A zenén és kiállításokon túl színházi előadások – például a KoMa Társulat szimplán tökéletes Plazmája – és nem utolsó sorban kulináris élvezetek is hívogatják a városi porban fulladozó embereket erre a csodálatos tájra.

5-én kezdetét vette a Budapesttől csupán 70 km-re fekvő Bánk ereszdelahajamja, a négynapos Bánkitó Fesztivál. A társadalmi érzékenysége és környezetbarát hozzáállása okán igencsak szimpatikus happening szervezői mindenkit arra buzdítanak, hogy lehetőleg kerékpárra pattanva látogasson el hozzájuk, ám ha ez nem megy, még mindig ott van a - honlapjukon, a www.tekerjatora.hu -n üzemelő - telekocsi-szolgálat, illetve a busz, vagy vonat.

A Sziget Fesztivált már kevésbé kell bemutatni, de azért nem árt, ha már most bevéssük a naptárunkba az augusztus 11-16. dátumot, nehogy véletlenül rászervezzünk az egyébként is nehezen koordinálható Sziget-órarendünkre.

A rengeteg külföldi és magyar előadó közül most nem emelnénk ki senkit, inkább a nulladik napra, az augusztus 10-i Cseh Tamás emlékkoncertre hívnánk fel a figyelmet, amely során a Világzenei Nagyszínpadon mások mellett Palya Bea, a Quimby, a Csík Zenekar és a Heaven Street Seven hajt fejet a tavaly elhunyt énekes-zeneszerző előtt.

evia
evia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.