Van, aki a Titanicot is túlélte, és akad, aki átoperáltatta magát egy gépeltérítés után. Nők, akik emberi jogokért harcoltak, esetleg robbantásban fejezték ki önmagukat.
Egyes nők száműzetésre ítéltettek, csak azért, mert tiltakoztak a szakrális női körülmetélés ellen, másokat bebörtönöztek és megaláztak, de az igazság mindig utat tört. A női aktivisták, képviselők és szüfrazsettek listájának se vége, se hossza, ám válogatásunkban igyekeztünk kiemelni a legfontosabb személyeket.
Elkobzott Nobel-díj
Shirin Ebadi iráni jogásznő és emberi jogi aktivista 2003-ban megkapta a Nobel-békedíjat példamutató erőfeszítéseiért. A demokrácia és az emberi jogok, különösen a nők, a gyermekek, és a menekültek jogaiért harcolt - ő az első iráni, és az első muszlim nő, aki megkapta a jelentős elismerést. Az iráni hatóságok 2009-ben állítólag elkobozták tőle a díjat, noha ezt később tagadta az iráni kormány. Ha ez igaz, ő lenne az első a történelemben, akitől Nobel-díjat erőszakkal foglalt le állami hatóság.
Ebadi száműzetésben él Kanadában, mivel 2009 júniusában egyre emelkedő népszerűsége és erős rendszerkritizáló felszólalásai miatt üldözni kezdték hazájában. Ebadi Iránban született, az apja a város vezető közjegyzője volt és a kereskedelmi jogok professzora. 1969-ben bírónak nevezték ki, hat év múlva pedig ő lett az első nő, aki jogalkotó bíróság vezető tagja lehetett. A következő iráni forradalom után, 1979-ben a konzervatív papok azzal érveltek, hogy az iszlám tiltja a nők hivatali működését, ezért megfosztották rangjától és titkári pozícióra fokozták le. Ebadi kreatívan használta ki a kényszerpályán töltött időt, ugyanis megpróbáltatásairól és az őt ért igazságtalanságról könyvet írt és számos cikket publikált - írásai világszerte ismertté tették.
Géprablás után szabasd át az arcod!
Bár a terrorizmus nem a nők jogaiért harcoló aktivisták területe, mégsem mehetünk el szó nélkül a Haifa-i születésű Leila Khaled mellett, aki először egy 1969-es repülőgép-eltérítéssel hívta fel magára a világ figyelmét. A dolog pikírt érdekessége, hogy a hölgy igen csinos, olyannyira, hogy sokan a militáns palesztinok plakátlányának is nevezték. 15 éves korában, bátyja példáját követve, csatlakozott egy meglehetősen radikális arab nacionalista mozgalomhoz és elhagyta szülőföldjét.
1969-ben sikeresen eltérítette a TWA 840-es athéni járatát Damaszkuszba. Arra utasította a pilótát, hogy repüljön át Haifa felett, hogy legalább felülről láthassa szülővárosát, ahova már nem térhetett vissza. A gépeltérítésben senki sem sérült meg, a repülőgépet viszont a túszok távozása után felrobbantották. A fotóriportereknek hála, Leila arca hamar ismertté vált a sajtóban - ezért műtétek sorozatát vállalta, melyek során megváltoztatták szépséges vonásait.
Az önmarketingben járatos nőt - mintha tudatosan teremtené saját mítoszát azzal, hogy soha nem néz bele a kamerába - a fotókon mindig csak profilból látjuk, gépfegyver társaságában. Egy sikertelen gépeltérítés során őrizetbe vették a londoni Heathrow repülőtéren, majd később a brit kormány egy fogolycsere program keretein belül kiadta hazájának. A terrorista szépség jelenleg a Palesztin Nemzeti Tanács tagja és azóta számos dalszerzőt és filmest megihletett regényes története.
Nőket a mecsetbe!
Shamima Shaikh Dél-Afrika legismertebb női aktivistája volt, elsősorban a muszlim nők jogaiért harcolt, néhol iszlám feministaként hivatkoznak rá. Az egyetemi évei alatt ébred fel benne a küldetéstudat és számos lázadó klikkhez csatlakozik, majd 1985-ben letartóztatják rendszerellenes röpiratok terjesztése miatt. Még ebben az évben, az egyetem elvégzése után, szülővárosában Pietersburg-ben vállal tanári állást. Ez idő alatt folyamatosan részt vesz emberjogi szervezetek munkájában, férjhez megy, és hamarosan gyereke is születik.
1989-ben Shaikh kapcsolatba kerül egy muszlim közösséggel és férjével közösen csatlakoznak hozzá. Mindketten egyre több szerepet vállalnak a közösség életében, majd lassan komolyodni kezd a szándék és egyre több felvonuláson, tüntetésen és gyűlésen vesznek részt. 1993-ban Shaikh fontos politikai pozícióba kerül, és a Muszlim Ifjúsági Mozgalom regionális elnökének választják meg - ezzel ő lett a második nő, aki ilyen pozícióba jut.
Shaikh azonnal reflektorfénybe került: nevezetes kampánya a Nők a mecsetben-akció volt, ami hatalmas zúgolódásokat keltett a térségben. A program kijelentette, hogy a nőknek is ugyanannyi joguk van valamennyi szertartáson részt venni, mint a férfiaknak. Hamar a legszókimondóbb, legmerészebb muszlim nőként vált ismertté. 1994-ben mellrákot diagnosztizáltak nála, sugárterápiák sorozata következett, ám minden erőfeszítés ellenére 1998-ban meghalt. A gyászszertartásra egy johannesburgi mecsetben került sor, és testét rengeteg aktivista nő kísérte utolsó útjára.
A nő és a szex
Nawal El Saadawi egyiptomi feminista író, aktivista, orvos és pszichiáter. Ő írta a legtöbb könyvet a nők és az iszlám témakörében, különösen a női nemi szerv rituális megcsonkításának primitív gyakorlatát támadta. Már egészen fiatal korában bírálta a nők megcsonkításának gyakorlatát, ő hívta fel a figyelmet egy 12 éves lány esetére, aki a női körülmetélés áldozata lett. 1955-ben orvosi diplomát szerzett a Kairói Egyetemen és számos tanulmányt publikált, melyek arra a megfigyelésre épültek, hogy a nők testi és lelki problémái nagymértékben kapcsolódnak az őket elnyomó, káros kulturális gyakorlathoz.
Több ízben világított rá a patriarchális elnyomásra és 1972-ben publikálta A nő és a szex c. könyvét, ami erőteljesen kivívta az ortodox vallási vezetők ellenszenvét. A könyv után elbocsátották állásából, az Egészségügyi Minisztériumból, majd egy egészségügyi folyóiratnál helyezkedett el. Ennyi még nem volt elég az ellentmondásos és veszélyes egyiptomi kormánynak, így Saadawi hamarosan börtönbe került.
Veszélyessé vált az életem, amióta tollat ragadtam és írni kezdtem. Semmi sem olyan veszélyes, mint az igazság egy olyan világban, ahol a hazugság az úr - emlékezett vissza később. Pár évet töltött rács mögött, majd amikor szabadlábra helyezték azonnal Amerikába, Észak-Carolinába költözött és híres egyetemeken tartott előadásokat. 1996-ban költözött vissza Egyiptomba és továbbra sem hagyott fel küldetésével, sőt, indult a 2005-ös egyiptomi elnökválasztáson is.
Harc a szabad szerelemért
Dora Black (Lady Russell) Bertrand Russell, a jeles filozófus második felesége volt. Rövid időn belül fajsúlyos feminista és szocialista képviselő lett belőle. Felső-középosztálybeli családból származott, 1911-ben egy évet töltött egy német magániskolában, ahol ösztöndíjakat kapott, ám a falakon belüli elvont véleményeken lovagoló diákcsoportok hamar magukhoz vonzották a szellemileg éhes és kíváncsi lányt. Megkérdőjelezte a hagyományos vallási dogmákat és senki nem akadályozta abban, hogy megtagadja a hagyományos értékeket és kifejlessze saját feminista gondolkodásmódját.
1916-ban találkozott először majdani férjével, Bertrand Russellel - gyorsan kialakult az összhang, és már együtt lázadtak a katonai szolgálat és az I. világháború ellen, ezt követően bejárták a fél világot Oroszországtól Kínáig. Dora Black látásmódja szerint, csak a szülőket köti a társadalmi szerződés, és csak annyiban, amennyiben a közös gyermekük neveléséhez szükséges. Meggyőződése volt, hogy a férfiak és nők egyaránt alapvetően poligámok és ezért szabadon, akár házas, akár nem, bárkivel létesíthettek szexuális kapcsolatot, ha annak az alapja a kölcsönös vonzalom.
Harcolt a nők azon jogáért, hogy megfelelő tájékoztatáshoz és fogamzásgátló módszerekhez férhessenek hozzá. Elengedhetetlen, hogy a nők átvegyék az irányítást saját életük felett, és végül teljes mértékben függetlenek legyenek - mindez abban az időben, a cilinderes és meglehetősen sznob Angliában nagy port kavart.
Akinek a jéghegy sem árt
Margaret Tobin Brown elsősorban onnan szerzett magának hírnevet, hogy túlélte a Titanic elsüllyedését. Mai napig gyakran illetik az elsüllyeszthetetlen Molly Brown névvel. Emberjogi aktivistaként és szüfrazsettként is borzolta a kedélyeket, ám a közhiedelemmel ellentétben az elit réteg nem kerülte a társaságát, nem közösítette ki, és a pletykalapok is előszeretettel foglalkoztak vele. Vagyonos család nem támogathatta, ír emigránsok leszármazottja volt. Margaret mindig úgy tervezte, hogy gazdag férfihez megy majd hozzá, és ez sikerült is, amikor megismerkedik férjével, James Joseph Brownnal, akivel 1886-ban össze is házasodnak.
Ennek ellenére nem szaladt el vele a ló: sokat harcolt a nők jogaiért, segített a National American Women's Suffrage Association Coloradói részének megalapításában, ingyen konyhákon dolgozott, hogy segítse a bányász családokat. A család nagy vagyonra tett szert és férje részvényes lett egy bányászvállalatban.1894-ben a család Denverbe költözött, ezzel még több lehetőséghez jutva. Margaret a Denver Woman's Club tagja lett. A szervezet főleg azért küzdött, hogy a nők életét javítsák, tájékoztatással és a jogok kiterjesztésével.
1901-ben Margaret lett a New York-i Carnegie Institute első női diákja. Megismerte a művészeteket és tökéletesen megtanult oroszul, németül és franciául. 1909-ben elvált férjétől, de utána is tartották a kapcsolatot egészen a férfi 1922-ben bekövetkezett haláláig. Margaret éppen egy európai körutazáson volt lányával, amikor megtudta, hogy első unokája megbetegedett. Azonnal jegyet foglalt az első hajóra, ami az USA felé tartott. Cherbourgban lépett a Titanic fedélzetére, lánya azonban nem tartott vele. Mivel ilyen gyorsan döntött az utazás mellett, nagyon kevesen tudták, hogy a hajón van. Amikor a Titanic nekiütközött a jéghegynek és süllyedni kezdett, sokakat segített be a mentőcsónakokba, mielőtt ő maga beszállt volna.
A Charpathia fedélzetére érve megalapította a Survivor's Committee-t (túlélők bizottsága), annak biztosítására, hogy a kevésbé szerencsés és gazdag túlélőket is tisztességes elbánásban részesítse a White Star Line társaság. Ennek a bizottságnak ő lett az elnöke, és mire elérték New Yorkot, majdnem 10 000 dollárt gyűjtött össze a túlélők támogatására. Nyelvtudását is felhasználva segített megkeresni családtagokat, barátokat, orvosokat és segített a különböző nyelvű emberek megértetésében. A Titanic-kal szerzett hírnevét arra használta, hogy az őt igazán érdeklő ügyekről beszélhessen: a nők és munkások jogairól, valamint a gyerekek taníttatásáról. Beceneve, a Molly hollywood-i kreálmány, senki sem szólította így életében. Az életét feldolgozó könyvből 1960-ban Broadway-darab született , amiből később film is készült.
