Valós, elveszett, keringő londoni tinédzserek, egy bohém squat, sok-sok pia, és marha jó zenék. Szürreális, kincset érő pillanatok és két egymásba fonódó történet. "Vannak emberek, akik egész életükben egy ágyban alszanak..." Nem így a Bevetetlen Ágyak főhősei.
A 2009-es Sundance Filmfesztivál Zsűri Nagydíjára jelölt, igazán ütős kis mid-kult (valahol a kommersz és a művészfilm között) indie filmet Londonban, a Sohoban, a Curzon moziban láttam. Most a Pedagógiai Intézet Helyzetek és gyakorlatok című pályázatának köszönhetően a Toldi moziban is vetítik, de már csak szerdáig.
Játék a sorssal
Axl, a húszéves spanyol srác minden reggel más-más ágyban tér magához, és másnaposan már semmire sem emlékszik az előző éjszaka történtekből. Azért jött Londonba, hogy emlékezzen, az előző éjszakára, gyermekkorára, és angol apjára, aki sok-sok éve elhagyta. A francia származású Vera ezzel szemben inkább felejteni akar, és nem tudni semmit. A régi szerelem emlékét próbálja kitörölni, miközben egy véletlen találkozás révén egy különleges kapcsolatba keveredik. Nincsenek nevek, telefonszámok, és megbeszélt időpontok. Csak két ember, sorsszerű találkák, motelszobák, idegen-intimitás, összeolvadó kép-, hang-, és testmozaikok.
A squat padlásán sok-sok matrac hever, mind történetre várva, sok régi bakelit lemez, amelyek már nem mesélnek a múltról, már nem viszi őket a gramofon. A szereplők gyermeki lelkesedéssel bukkannak e sok-sok kincsre a padláson, miközben önmagukat keresik az alkoholmámoros éjszakákon. A sorssal kísérleteznek, egymás határait keresik, hogy mennyire folyhatnak bele egy másik ember életébe. Igazi generációs film, a mai elveszett generációról, aki helyét keresi a világban, és akit nyomaszt a látszólagos határtalan szabadság, a lehetőségek vakítóan színes tárháza. Alexis Dos Santos filmje nem filozofáló, nagy monológokban, hanem apró, kreatív, bájos részletekkel mesél. Vera munkahelyén például azzal küzd a kiszámíthatóság ellen, hogy random módon helyez el könyveket a tematikus könyvespolcokon, esélyt adva az embereknek a váratlanra.
Újhullám és infantilitás
A film alaphelyzete a Lakótársat keresünk című francia filmre emlékeztet a sok együttlakó, útkereső fiatallal, de a Bevetetlen Ágyak költőibb irányba fordul. A bachália-szerű partikkal a Trainspottingot is megidézi, de itt nincsenek dealerek és heroin junkiek, annál sokkal gyermekibb, ártatlanabb a világ. A néhol sejtelmes, részletekre fókuszáló képek a francia művészfilmek világát idézik. Mikor Vera és névtelen kedvese bajuszt rajzolnak egymásra Francois Truffaut Jules és Jim-jét, a francia újhullám emblematikus filmjét idézik meg. Hogy teljes legyen a recept a Bevetetlen Ágyak ízharmóniájához, meg kell említenünk Michel Gondryt (Egy makulátlan elme örök ragyogása, Az álom tudománya), akinek a hatása - infantilis, organikusan kreatív ötletei- szintén érezhető.
Kötelező darab a fiatal generációról, annak taszító és szép, különlegesen kettős nyelvén, egy kitörölhetetlenül fülbemászó záródallal.
Fotó:www.port.hu
