Az első nap nem sok érdekességet tartogatott, kivéve talán Bodrogi Gyula kalapját. Lassan kiderül Pécsett, meg végre talán az is, mire is számíthatunk idén a Pécsi Országos Színházi Találkozón. A kitágított Széchenyi téren beszűkül a mozgástér, korzózó hírességek és lesifotósok mérik össze gyorsaságukat - mintha csak a SZÚR (színészek-újságírók rangadója - szerk.) első félidejét tekintenénk meg a B-középből -, jegyzem meg más(odik)napos enerváltsággal a limonádém felett.
Vendégeimmel a színház felé tartunk, mai kötelezőnk Brecht: Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése - Örkény István Színház. Zsótér rendezés egy óriási karfiolról kevés mozgással fűszerezve, lassú tűzön érlelve. Két felvonás között menekülésszerű kiáramlás, erősen buzogni kezd ereimben a küzdésvágy, kitartó leszek, és akár feltartóztatják Arturót, akár nem, én végignézem ezt a darabot. Visszaszivárgok - most már szingliként, a többiek blöfföltek - és bőven marad egy órám a nézőtéren azon elmélkedni, vajon mi alapján válogatták össze az idei versenyprogramot. Kettőből kettő, nem győzött meg, vagy csak a szervezők a későbbiekre tartogatják a puskaporos hordókat?
{gallery}poszt2{/gallery}
Offolom az előadást, a tegnapi színészcsapat helyett ma újságírók közé keveredek. Sétatér, mozgás színház a székesegyház tornyai előtt, kifejezetten üdítő; ők legalább nem beszélnek zöldségeket. A villányi borok standja tisztára mossa a fejemet - egy darabig - elalvás előtt.
