Bőrig ázva buliztunk a Törülközőnapon

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Olyannyira, hogy viharos jégesőben is képes a szabad ég alatt megemlékezni kedvenc írójáról, ahogy ezt egy csapat elszánt stoppos tette az idei Nemzetközi Törülközőnapon. Extrém körülmények közt buliztunk.

Két hónapja tartó szervezés és több mint 400 részvételi visszajelzés után május 25-én, kedd reggel igen vidáman keltem fel. Egy év elteltével ismét megrendezhettük a Nemzetközi Törülközőnapot és ráadásul az idő is ígéretesnek tűnt. A napközbeni záporokat azzal magyaráztam, hogy letudtuk a rossz időjárást, este hétkor ragyogó napsütésben, vagy legalábbis naplementében ünnepelhetjük kedvenc sci-fi írónk, Douglas Adams emlékét.

A törülköző csillagközi szinten és májusban fontos

Természetesen ha Murphy nem lép közbe. De Murphy közbelépett, ez nála afféle belső kényszer.
No de kezdjük az elején. A Nemzetközi Törülközőnapot először 2001 május 25-én tartották meg Douglas Adams váratlanul bekövetkezett halála után pontosan két héttel. A Galaxis Útikalauz Stopposoknak regénysorozat írója tragikus hirtelenséggel hunyt el az év május 11-én, pótolhatatlan űrt hagyva rajongói szívében. Egyikük ezért úgy döntött, hogy emléknapot alapít, s mivel nem akart egy teljes évet várni, kijelölte a szomorú naphoz szinte legközelebb eső csütörtököt. Hogy miért csütörtök? A regény első fejezetében erre is megvan a válasz.

Azóta világszerte több országban tartják meg a neves eseményt, amelynek keretében a stopposok egész nap törülközővel a vállukon járnak-kelnek, legyen szó iskoláról vagy munkáról egyaránt. Mert a törülköző a lehető leghasznosabb dolog, amit csak magával vihet a csillagközi stoppos.
Ilyenkor a tudatlan tömeg természetesen furán néz a frottír kiegészítőben pompázó egyénekre, ha viszont két stoppos találkozik, abból általában összekacsintás, majd végeláthatatlan sztorizgatás, netalán Vogon versszavalás lesz. Ez utóbbi igen veszélyes, ám kihagyhatatlan hagyomány, a miértekről itt lehet tájékozódni.

Fotózás a múzeum tetejéről

A tavalyi sikeres rendezvény után Garami Gergely főszervező idén is hamar nekiugrott a projektnek. A Facebook adta lehetőséggel élve bő két hónapja elkezdte hirdetni az idei összejövetelt, amiben jómagam is segédkeztem. Amikor a résztvevők száma meghaladta a százat, rádöbbentünk, hogy ez más lesz, mint a 2009-es esemény, amikor pár tucatnyi lelkes stoppos futott össze a Deák téren.
Kedd délelőttre már több mint 400 stoppos jelezte vissza részvételi szándékát, mi pedig örültünk, hogy ennyire sikeres napot tarthatunk a Hősök terén. Még azt is sikerült megszervezni, hogy fotósunk a Szépművészeti Múzeum tetejéről készíthessen felvételeket.

Délután már szinte tűkön ültünk, alig bírtunk magunkkal, indulni szerettünk volna. Én személy szerint órákon keresztül csavarókkal a hajamban tettem a dolgom, no nem feltétlen a Törülközőnap miatt, inkább egy másnapi rendezvény okán. Hat órakor elindultam otthonról, dacolva csillagász ismerősöm figyelmeztetésével, miszerint a meteorológiai radarképek esőt jósoltak, mi több, Budán ő már hallotta is a dörgést. Egy pillanatra átvillant az agyamon, hogy zöld gumicsizmát húzok, de aztán a szokás hatalma miatt vászontornacipőben keltem útra. Végzetes hiba volt.

{gallery}torcsi1{/gallery}

Fél hétkor már komor sötét felhők tornyosultak a Hősök tere felett s kisvártatva a zápor is megérkezett. Mit zápor, olyan erős jégeső és viharos szél támadt ránk, hogy csak csoda folytán maradt egyben apró zöld esernyőm. Alatta természetesen bőrig áztam, vászoncipőstől, törölközőstől, s a frizurámból sem maradt semmi. Húsz percnyi várakozás után pár fős csapatunk menedéket keresett a Műcsarnok épületénél, de töretlen kedvvel néztük a villámokat és vártuk az eső végét, hogy végre méltó módon ünnepelhessünk.
Aztán így is lett, a lemenő nap sugarai győzedelmeskedtek a fekete fellegek serege felett, s hét órakor a szélrózsa minden irányából ázott stopposok hada érkezett a tér közepére. Megkezdődhetett a várva várt ünneplés!
Boldogan üdvözöltük tavaly megismert társainkat, hisz akik Douglas Adams kapcsán találkoznak, azokat örökre összeköti valami. Természetesen elsőnek élőszoborból képeztük a 42-es számot, ami tudvalevőleg a válasz az élet, a világegyetem és minden kérdésére. Aztán megtartottuk a szokásos törülköző szépségversenyt, és a már említett Vogon versszavalást. A törülköző hajtógatóverseny sajnálatos módon elmaradt, mert a teret borító öt centiméter vizben senki nem akart térden állva ügyeskedni. Ennyire nem voltunk hősiesek.

{gallery}torcsi2{/gallery}

Eközben az időjárás alattomos módon ismét ellenünk fordult, így nem maradt más, mint fedél alá húzodni s elszopogatni pár Pángalaktikus Gégepukkasztót, aminek hatása olyan, mint amikor szétverik az ember agyát egy lédús citromszelettel, melyet vaskos aranytéglára erõsítettek.
Mindent összevetve, az 50-60 résztvevő egyöntetű véleménye az volt, hogy a 2010-es Nemzetközi Törülközőnap remekül sikerült. Persze, jobb lett volna, ha legalább 300-an vagyunk, mint a spártaiak, és nem csuromvizesen tocsogva hallgatjuk meg a Vogon kapitány versét, miközben a tér fölött tündöklő dupla szivárványt csodáljuk. Erre a napra viszont jobban fogunk emlékezni. Azok is, akik dacolva a másnapi vizsgával még a messzi Érdről is eljöttek, mert fontos nekik Douglas Adams emléke, és azok is, akik félig megszáradva kockáztak és hörpintgették italukat a vendéglőben a világ végén.
Mert Douglas Adams olyan sok jó pillanatot szerzett és szerez nekünk folyamatosan, hogy pár csepp eső sem riaszthat el a megemlékezéstől. Aki még nem tette meg, feltétlenül olvassa el Arthur Dent, Trillian és Zaphod kalandjait, s jövőre tartson velünk. Azután garantáltan másképp fog nézni a törülközőkre, és vigyorogva emeli majd fejét a 42-es szám hallatán.

Fotó: Boncók Dániel

Tóth Zsuzsa
Tóth Zsuzsa
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.