Direktori szék rózsaszín háttámlával... és Oscarral

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A filmszakmában, legalábbis annak csúcsán, a direktori székekben valami miatt férfitöbbség uralkodik. A legkézenfekvőbb ok talán a hetedik művészet technikai jellegében keresendő. Bár a filmrendező elsősorban művész, nem árt, ha egyben szakemberként is jól funkcionál, és ennek tudatában vitatkozhatunk, hogy vajon mihez áll közelebb. A festészethez vagy a fizikához? A színházhoz vagy az elektrotechnikához? Egy dolog biztos, összetettsége, változatossága és variálhatósága révén nem köthető egyértelműen sem férfiakhoz, sem nőkhöz, másfelől viszont, mint az önkifejezés eszköze, kell lennie olyan jegyeknek, ami alapján megállapítható az alkotó neme.

Alice Guy

Alice Guy, az első filmrendezőnő már a mozgókép születésénél bábáskodott. 1896-tól rendezett filmeket, teljes filmográfiája több száz darabra rúg. Félelmetes munkatempójáról és bősz kísérletező kedvéről híresült el, feltalálta a kétszeres expozíciós takarási technikának nevezett speciális effektust. Utolsó jelentős filmje a Vámpír címet kapta 1920-ban.

A berlini születésű Lotte Reininger az árnyfilm feltalálója. Sziluett-bábjai aprólékos, precíz kézimunka gyümölcsei és egy szemet gyönyörködtető, meseszerű világ megteremtői. Egyetlen egészestés animációja, az Ahmed herceg kalandjai tette híressé 1922-ben.


<object data="http://www.youtube.com/v/8efZTkosaYw&hl=en_US&fs=1&" height="344" type="application/x-shockwave-flash" width="425"><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="src" value="http://www.youtube.com/v/8efZTkosaYw&hl=en_US&fs=1&"/></object>

A szintén berlini Leni Riefenstahl vitathatatlan tehetségét csak a náci kultúrpolitikával való szoros kapcsolata és együttműködése sározza be. Néhány évtizeddel később, a hatvanas évek elején kezdődött Doris Wishman - ellentmondásossága ellenére - üdítően érdekes karrierje. Az amerikai hölgy ugyanis 49 évesen megrendezte első nudie-filmjét, amely a hollywoodi óriások megingása korában a fiatalokat igyekezett a televízió elől az olcsó autósmozikba, éjszakai grindhouse lebujokba csalogatni. Wishman később jobban is elmerült az úgynevezett sexploitation műfajban. Erősen fetisiszta és erotikus indíttatású filmjei egyéni látásmódjukkal gyorsan elérték a kult-státuszt.

Marguerite Duras munkássága már inkább magaskultúrának nevezhető, Oscar-díjra jelölt forgatókönyvet írt ugyanis Alain Resnais, a francia új-hullám egyik alapítójának Szerelmem, Hirosima című filmjéhez. A sikert követően maga is rendezett több, kísérletezéssel vegyített önéletrajzi elemekkel átszőtt filmet. Lina Wertmüller kapta nőként az első Oscar-jelölést a legjobb rendező kategóriában Hétszépségű Pasqualino című filmjéért 1975-ben, ám ennél többet eddig még nem adtak női direktoroknak a mogorva és szigorú akadémiai zsűri tagjai. Jane Campion és Sofia Coppola szintén részesült jelölésben, negyedik jelöltként pedig most Kathryn Bigelow-n van a világ szeme: sikerül-e megkaparintania az arany szobrocskát?

A bombák földjén

A legnagyobbak között említhetjük még a francia új-hullám egyik zászlóvivőjét, Agnés Vardát Cléo 5-től 7-ig című rendhagyó alkotásáért, vagy az európai mozgóképművészetet megújító német új film jeles női képviselőjét, Margaret von Trottát is. A sor folytatódik, és nem feledkezhetünk meg hazánk kiválóságairól sem. Gyarmathy Lívia, Mészáros Márta, Ember Judit, Kocsis Ágnes vagy Goda Krisztina munkássága - a teljesség igénye nélkül - is hűen tükrözi a filmrendezés női vonalának sokszínűségét.

<object data="http://www.youtube.com/v/upsG9JUnzgo&hl=en_US&fs=1&" height="344" type="application/x-shockwave-flash" width="425"><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="src" value="http://www.youtube.com/v/upsG9JUnzgo&hl=en_US&fs=1&"/></object>

Ha tehát női rendezőkről beszélünk, csak az elismertségben lehetnek határok, stílus és műfaj tekintetében aligha. Hiszen akad itt minden, némafilmtől kezdve a kézműves munkán, táncfilmen, klasszikus hollywoodi produkción, magaskultúrán, szexista tömegfilmen át egészen az európai művészfilm gyöngyszemeiig. Így a nagy siker kapcsán, amely Bigelow Bombák földjén című háborús adrenalin-esszéjét kíséri, talán nem véletlenül merül fel a kérdés: vajon ő tanult Camerontól, vagy a sztárrendező tőle? Gyanítom, kölcsönösségről van szó.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.