Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Egyszer volt, hol nem volt egy mese, az volt a címe, hogy Oz, a nagy varázsló. Magyar földön ugyan sokan „Oz, a csodák csodája” néven ismerik, ez azért van, mert a filmváltozat címét félrefordították. Most pedig született egy könyv, melyben Oz nem kókler lufiárus, hanem igazi is mágus misztikus küldetéssel.
Az eredeti könyvet ugyebár Lyman Frank Baum írta, és valamivel alaposan megserkenthette munka közben a képzelőerejét, mert a bevált sablonok helyett egészen új ötletekkel állt elő: repülő majmok cikáznak, ezüstcipős boszorkányok kavarnak zöldszínű városokban, az android erdőirtóról és a génmanipulált nagymacskáról már nem is szólva. A mese világhírű lett, méghozzá megérdemelten, tengernyi módon feldolgozták, aztán lassan kezdett feledésbe merülni.
Mostanáig. Az ugyanis a helyzet, hogy bizonyos Gregory Maguire úgy gondolta, lehúz erről a rókáról még egy bőrt – bár meglehet, az vezérelte, hogy igazságot szolgáltasson a negatív szereplőknek, ki tudja? Tény, hogy írt egy regényt, A boszorkány címmel, melyben a Gonosz Nyugati Boszorkány életét és korát mutatja be az érdeklődőknek. Ez a kötet is bestseller lett – naná – bár a benyomás, amit kelt… hm… enyhén szólva is vegyes.
Oz nem is az, aki, a nyugati boszorkány ellenben aktivista
Arról van ugyanis szó, hogy Maguire úr szerint Baum teljesen félreértette az ozbéli helyzetet. (A helyszínül szolgáló kontinenst is Oznak hívják). Nála Oz (mármint a személy) egy amerikai kókler, végső soron lufiárus, Maguirenél viszont valóban varázsló, mindenféle misztikus küldetéssel, már maga az általa kiépített diktatúra is csak a küldetés politikai mellékterméke, mi több, az eseményeket sem ő irányítja.
Hogy végül is ki rángatja a drótokat, azt senki sem tudja, a kötetből nem derül ki, gyanús, hogy egy Jakal nevű vénasszony, aki alig jelenik meg és sok értelme nincs is a felbukkanásainak – valószínűleg a folytatásokban lesz majd komoly szerepe, azokban a folytatásokban, amelyek vagy megjelennek majd magyarul, vagy sem. Oz sorsa attól függ, kibírja-e a könyvkiadó a gazdasági válságot.
Mint az előbb felvázoltakból már sejthető is, a Gonosz Nyugati Boszorkányról megtudhatjuk, hogy sem nem gonosz, sem nem nyugati, de még csak nem is igazán boszorkány, viszont állatjogi aktivista, és ha teheti, támogatja a terrorizmust meg a szeparatista törekvéseket is. A világában tökéletes technológiai káosz uralkodik: Gillikinben fejlett vasútvonalak futnak, Smaragdvárosban és Sizben még a villamos is jár, és mechanikus robotok szolgálják arisztokrata uraikat, ehhez képest a kvarangyok még a kőkorszakban élnek, Nyugriában pedig lovasnomádok nyargalásznak.
Ez azért baj, mert ennek a regénynek a műfaja valahol mégis a fantasy lenne – viszont a sci-fi és a fantasy világokat kell teremtsen. Ezeknek a világoknak pedig, ha hihetőknek nem is, de legalább valószínűnek, koherensnek kéne lenniük: a nyugorok nem lehetnek annyira hülyék, hogy a vasút helyett a málhástevét válasszák, amennyiben már ismerik a tüzes vasparipát. No, mindegy, az olvasók nem ezért fogják szeretni vagy nem szeretni Maguire mester művét – bár valószínűbb, hogy nem kavar majd nagy vihart. Főleg nálunk nem. Ugyan minden megvan benne, ami ahhoz kell, hogy kultuszkönyvvé váljon – Amerikában, ahol az eredeti Oz kötelező olvasmány még az elemi iskolában is. Nálunk már mindenki elfelejtette, leginkább azok, akik nem is olvasták.
A történet meg csak ácsorog, totyorog
Másik hiba, hogy a szereplők jelleme ugyan izgalmas, ám elnagyolt és sablonos – soha nem lehet tudni, mit tesznek és főleg miért, ez leginkább a főszereplő hölgyre érvényes, egy idő után az olvasónak az a benyomása támad, hogy ez a nő mindenre képes. A történet sem eléggé dinamikus: meg-megtörik a lendület, ácsorog, totyorog, aztán nekiszalad, fut, fut, nekimegy a falnak, nagyot koppan, azután elhallgat – és mégsem lehetne azt állítani, hogy a szóbanforgó írás rossz vagy unalmas lenne. Nem erről van szó, kifejezetten jó könyvet tartunk a kezünkben csak éppen nálunk nem alakulnak majd rajongói klubok a megjelenése nyomán.
A magyar fordítás is jól sikerült, ami az utóbbi időben üdítő ritkaságnak számít – tényleg, valaki megtaníthatná már a mostani fordítókat magyarul is, mert a saját anyanyelvüket sem ismerik. Na jó, angolul sem tudnak, időnként egész mondatokat kell visszafordítgatni, hogy az ember rájöjjön, mit is akart a szerző – de nem ebben az esetben, Pék Zoltán derekas munkát végzett, bár mások is követnék a példáját. A kötés viszont maga a tragédia a borítón tátongó hatalmas, kerek lyukkal, amibe minden beleakad, minden tép egyet a puha fedélen – aki megveszi, azonnal köttesse be!
Mindent összevéve bátor kísérletnek nevezhetjük a Boszorkányt, bátornak és kissé sikertelennek, ami azonban mégis olvasmányos. Ha influenzásak lennénk, és ágynak dőlünk pár napra, ideális szórakozást nyújthat. Erre a célra tökéletesen megfelel – másra nem nagyon.
Gregory Maguire: A boszorkány
a gonosz nyugati boszorkány élete és kora
Kiadja a Kelly Kft.
Ára: 3980 Ft
Alkalmi süketeknek, kiskorú felügyelete mellett
Pandacsöki Boborján úr már megszületése előtt gépírónőnek állt, de a pötyögtetést viszonylag gyorsan abbahagyta, új időknek új szele fújt – zenélt hát, lemezeket írt, meg mindenféle mást is. Mostanra például egy könyvet. Csupán az érthetetlen, vajon miért pont Dolák-Saly néven jegyzi?
