Mikulásgyalázás és álom luxuskivitelben

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Különös lelki alkata lehet annak, aki karácsonyi film készítésére vetemedik, különös, és a lélekgyógyászok még nem foglalkoztak eleget ezen típus patológiájával. Idén láthattunk mindenféle rágalmat Myra hajdanvolt, derék püspökéről, akit Mikulás néven ismerünk, kaphattunk belőle mindenféle formájút, neműt és korút, akadt belőle még miniszoknyás is, ami ellen a szent ember valószínűleg erősen tiltakozna, ha élne – bár nem tudni, az utóbbi idők időjárási katasztrófáit kinek is köszönhetjük… jobb lenne a mennyei hatalmakkal nem packázni. Mellesleg, aki jobban ismeri Myrai Szent Miklós életét, tudja, hogy a szakállas öregről – még jó, hogy szakállas, abban az időben minden görög férfi ilyet hordott – remek horror- vagy kalandfilmet lehetne forgatni, különösen arról a pillanatról, amikor feltámasztott három feldarabolt és üstben megfőzött ifjút, akik ezen állapotukat bizonyos kalózok közreműködésének köszönhették. Érdekes azonban, hogy gyertyagyújtásra minden adó abbahagyta a mikulásgyalázást, hogy még viharosabb tengerek felé evezzenek bíboran sötétlő vitorlákkal.  

Felfeslik az ócska, kopott selejt

A tévéműsor ilyenkor a leginkább egy monstre kiárusításra emlékeztet: villogó reklámok alatt, neonzöld, pinkszínű csomagolásban búvik meg a bóvli, amiről csak a kalmár tudja, mennyit is adott érte, mielőtt megpróbálta a nyakunkba sózni. És ahol felfeslik a műanyag, a krepp-papír vagy a valóság szövete, kilátszik a romlott áru, az ócska, kopott selejt. Valahol, valamikor szörnyű átkot mondhatott ránk egy vészbanya, és azóta Magyarhonban nincs Karácsony giccsek és Jackie Chan nélkül. Volt idén is bőven részünk a rettenetből – láthattuk a Muzsika Hangját, a Karácsonyi Éneket – érdekes, ez utóbbit mindenki látta már, de senki sem olvasta, pedig érdemes, jó kis gótikus kísértethistória -, ránk következett Pán Péter, aki képes rábírni még a legjámborabb lelkeket is, hogy Hook kapitánynak szurkoljanak és nem kímélt meg Stuart Little kisegér sem. Beindult a nyálgép, mindent ellepett a langyos, cukrozott zsír tengere. De lehet, hogy mégis van remény. 

Ne adjuk fel a csüggedést, ekkora szórásba okvetlenül bekerülnek nézhető műsorok is. Ritkán, de beesnek. Csak dicsérhető Varnus Xavér koncertje – igaz, egyes vájt fülű körökben a D-moll toccata és fúga zenei közhelynek minősül, de ez az előadás minden volt, csak elcsépelt frázis nem. Audrey Hepburn filmjei sem okozhatnak csalódást, igaz, erről nem a Magyar Királyi Televízió (M1) tehet, hiszen ők pénzszűkében lévén, ezeket a klasszikusokat valamelyik zsibvásáron szerezhették be, mélyen leszállított áron. Hepburn titka az, ami manapság feledésbe kezd merülni: nő volt. Nagyon nő. Ennyire egyszerű a misztérium, mégsem találunk a mai felhozatalban senkit sem, akit egy napon emlegethetnénk vele. A másik telitalálat természetesen a Shrek – vele nem lehet mellélőni. Zseni volt, aki feltalálta a bűzölgő mocsári ogrét, géniusz a javából, és valószínűleg remekül mulatott a showbusiness-paródián, amíg a forgatókönyvet írta. 

Hát itt tartunk, így, Karácsony után, a gyomrunk kavarog, a fejünk szédül, kedélyünk valahol a Marianna-árokban, egészségügyi állapotunk alapján katonai szolgálatra teljesen alkalmatlanok vagyunk és jobb, ha járművezetésre sem adjuk a fejünket. Kellett nekünk tévét nézni. Mindegy. Shrekkel szólva: Fertelmes Karácsonyt és Büdös Újévet!

Súlytalan szex, avagy merre áll a világűrben?

A baj azzal kezdődik, hogy a japán First Advantage és az amerikai Rocketplane Global cégek bejelentették, házasságkötéseket szerveznek a világűrben, potom kétmillió és háromszázezer amerikai dollárokért – a nászéjszaka lebonyolításával azonban lehetnek problémák.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.