A mai arcommal jó barátságban vagyok

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Utolsó jelentés Annáról című filmet tavaly októberben kezdték el forgatni, és egy évvel később mutatták be. Ha egy ilyen nagy előkészületet igénylő szerepről van szó, mint amit a filmben kapott, akkor nehezebb kivárni a bemutatót?

Furcsa érzéssel tölt el, hogy filmbemutatónk van, hiszen jelenleg az Othellot rendezem, amelyben filmbéli partnerem, Tibi (Fekete Ernő - szerk.) játssza Jagot. Tavaly márciusban felhívott Mészáros Márta, felkért a film főszerepére. Vártuk, hogy még tavasszal elkezdjük a forgatást, aztán nyár lett, s már azt hittük, nem lesz rá pénz. Végül elkezdtünk dolgozni, s ezzel egyidőben beadtam pályázatomat a Vígszínház igazgatói posztjára.

Sűrű időszak lehetett. A filmben a huszonéves, majd az idős Kéthly Annát is eljátssza, aki a hetvenes években brüsszeli emigrációban élt. Mi a véleménye az időskori alakításáról?

A forgatáson mindig visszanéztem a snitteket, főképp az időskori részeket, így gondoltam, hogy nagy meglepetés nem fog érni. Dinamikus vagyok, le kellett lassítanom magam. Márta azt is kérte, ne legyen annyi csillogás a szememben. Tanultam a felvételekből, láttam, ha túl gyorsan nyúltam a pohárért, s utána korrigáltam. Más miatt is nehéz volt az idős Annát megformálni. Komoly maszkmesteri munka előzte meg a felvételt. Egy folyékony állagú gumit kentek az arcomra, amit hajszárítóval szárítottak meg. Mindez három órát vett igénybe, és ilyenkor feszült lesz az ember, fél, hogy nehéz lesz ezek után koncentrálni.

Mészáros Márta azt kérte, ne legyen annyi csillogás a szemében? Milyen technikával lehet ezt elérni?

Arra próbáltam figyelni hogy minden arcizmomat elernyesszem, hogy minél fáradtabbnak tűnjek, ennek ellenére fenntartsam a figura szenvedélyességét.

A karakter megformálását tekintve van különbség aközött, ha egy nő a közélet iránt szenvedélyes, mint Kéthly Anna, és aközött, ha a magánéletében az?

A kettőt nem lehet különválasztani. Szenvedély vagy van az emberben, vagy nincs, és ha van, akkor az élete minden területére jellemző. Kéthly Annát becsületes, kitartó, szabadgondolkodású nőnek tartom. A fennmaradt dokumentumokból, híradórészletekből kiderül, hogy rendkívül intelligens, több nyelven beszélő nő volt. Mégis magányosan, szerelem és család nélkül élt. Proletár nagycsaládból származott, később férfiak közt a Parlamentben képviselte a szociáldemokrata eszméket. Nagyon kevés ilyen szenvedélyes, nagy nőalakunk van.

A legtöbb ember rengeteget foglalkozik a saját korával. Ha fiatal, ha idősebb, időről-időre számvetést készít. Miután a filmben egy nő több életkorát is bemutatta, saját magával is többet foglalkozott?

Számomra megszokott, hogy a televízióban láthatok fiatalkori felvételeket. Gyerekkori képeim azonban nincsenek olyan számban, mint egy mai gyereknek. Egy kis faluban nőttem fel, édesapám a fotóssal jó barátságban volt, így van néhány kép a családi albumban. Egy mostani fiatal akár még azt is végignézheti utólag, hogy az anyukája hogyan szülte meg. A mai arcommal jó barátságban vagyok, nem tervezek változtatást vagy beavatkozást.

A film sajtóvetítése után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a forgatás első napjaiban kameraláza volt.

Keveset forgatok mostanában és ahogy az idő halad, az embertől egyre többet várnak el. A színház más, nagyszínházban játszom, sok ember előtt, de ott nem vesz egészen közelről egy kamera. A filmben minden részletet ki kellett dolgozni. A kézmozdulatokat, a tartást, az arcot és a testet egyaránt. A forgatáson mindig olyan cipőt kértem, ami öreges, öreges ruháim voltak, és testtömésem. A magyar filmeknél számítanak az apró trükkök, mert sosem számolhatunk annyi pénzzel, mint amennyivel például a Benjamin Button készítésénél gazdálkodhattak.

Kovács Adél, aki a filmben az intrikus, brüsszeli kulturális attasét alakítja, azt nyilakozta, hogy részben személyes tapasztalataiból építette fel a karaktert. A gimnáziumi éveiben a történelemtanárát meghurcolták, ebből az időből volt ismerős számára a karakter, aki a rendszer győztesének gondolta magát. Ön mennyire tudott személyes élményekből építkezni a filmbeli hetvenes évekhez?

Egy kis faluban nőttem fel, ahol nagy volt a szegénység és gyakori volt az árvíz, ám mindezek dacára nagy boldogságban éltem a családommal. Már tinédzser koromban tudtam, hogy művészettel szeretnék foglalkozni.

Értem. Filmbeli partnerével, Fekete Ernővel közös tanáraik voltak a főiskolán. A közös tanárok közös szemléletet is jelentenek?

Mindketten a Horvai-Kapás osztályba jártunk különböző időben. Nagy élmény volt együtt dolgozni, jól ment a közös munka.

A filmben a főszereplő szakmai életútja hiteles, de magánéletének eseményei csak részben valósak. Elképzelhetőnek tartja, hogy sikeres lehetne úgy a film, ha csupán Kéthly Anna közéleti tevékenységének állítottak volna benne emléket?

Én szívesebben néztem volna többet Kétly Anna magánéletéből. Kevés adat áll rendelkezésre róla. Tudjuk például, hogy cipőmániás volt. Azok, akik azzal vádolják, hogy nagyon férfias nő volt, csak azért, mert férfiak között állt helyt a Parlamentben, elfogultak. Akkoriban még nem voltak önálló egzisztenciával bíró nők, innen alakulhatott ki az előítélet. De azt gondolom, hogy aki cipőket gyűjt és titokban szeretője van, az egy igazi nő.

Egy interjújában azt mondta, a Vígszínházat energiafürdőnek tekinti. Az energia áramlásának szempontjából mit jelent önnek egy filmforgatás?

Hozzászoktam ahhoz, hogy sok embernek játszom, van, hogy ezernek. Amikor önálló estjeim vannak, ott is legalább százan vannak. A nézőktől folyamatosan kapok impulzusokat, hallom a lélegzetvételüket, a köhögésüket, a nevetésüket és arra tudok reagálni. A forgatáson a kamera mögött állt a kiváló operatőr, Novák Emil, akivel mégis más jellegű a kapcsolat.

Amikor a Vígszínház élére került, elmondta, a magyar filmeknek is szeretne figyelmet szentelni. Hogyan?

Elindítottuk a Vígmozi elnevezésű sorozatunkat - mozi a színházban -, ennek keretében október 23-án levetítjük a Vígszínházban az Utolsó jelentés Annárólt. A kezdeményezésnek már volt előzménye, a Magyar Dráma NapjánPesti Színházban Kornis Mihály Kozmájának színházi felvételét láthatták az érdeklődők. A sorozatban nem csak magyar filmekre gondolok. A tavalyi Cannes-i Filmfesztivál fődíjas alkotását, Az osztályt nemrég hatan néztük meg egy kis moziban. Tapasztalatom szerint egyre kevesebb külföldi film látható magyar mozikban. A vígszínházi vetítésekkel szeretnénk lehetővé tenni, hogy  a nézők értékes alkotásokat lássanak.

Kéthly Anna élete

1889-ben kilencgyermekes munkáscsaládban született. A közélet iránt már egészen fiatalon is érdeklődött, 1917-ben belépett az MSZDP-be, két év múlva a párt Központi Nőszervező Bizottságának titkára lett. Publikált a Népszavában és a Nőmunkás című lapban. 1922-ben országgyűlési képviselő lett, másfél évtizeden keresztül ő volt az egyetlen képviselőnő. Az 1944-es német megszállás után hamis papírokkal elrejtőzködött, de a háborút követően ismét bekapcsolódott a szociáldemokrata párt újjászervezésébe, az 1945. novemberi választásokon pedig bekerült a Nemzetgyűlésbe. A párton belüli feladatokon kívül a külkapcsolatokért is sokat tett. Miután Peyer Károly kivált a pártból, az MKP és az SZDP fúzióját elutasítók vezéralakjává vált. Ez ellentéteket szült, 1948-ban kizárták a pártból, és megfosztották parlamenti mandátumától, majd két évig házi őrizetben tartották. 1950-ben, a szociáldemokrata perek kezdetén az ÁVH letartóztatta. Több mint három éves fogsága után kémkedés és államellenes tevékenység vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd nemzetközi tiltakozás hatására kegyelemben részesítették. Az 1956-os forradalom kirobbanása után ismét nekiállt újjászervezni a pártot, október 31-én a párt elnöke lett. November 1-jén kiutazott a Szocialista Internacionálé bécsi ülésére, de a szovjet intervenció miatt nem tudott hazatérni. New Yorkba repült, hogy részt vegyen az ENSZ közgyűlésén, ahol bejelentette, hogy emigrációba kényszerült. Brüsszelben telepedett le, ahol számos emigráns szervezet képviseletével foglalkozott. 1976. szeptember 7-én halt meg Blankenbergeben, Belgiumban, hamvait hazaszállították.

 fotók: marquez

Utolsó jelentés Annáról
A temetetlen halott, a Kisvilma – Az utolsó napló, a Szép lányok, ne sírjatok!, és az Örökbefogadás című filmek rendezőjének új filmjét október 15-én mutatják be.

Dénes Dóra
Dénes Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.