Szerelem a kenyai bozótok árnyékában

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Járjunk akár Egyiptomban, Kenyában vagy éppen Indiában, az európaiakétól élesen eltérő bőrszín, világító szempár vagy éppen a tradicionális ruhából kivillanó izmok sokszor megbabonázzák az európai nőket.

Amint a kompon megpillantotta a hagyományos harci öltözetet viselő férfit, már érezte, elveszett. Beleveszett a szobortestű maszáj szépségébe, és képtelen volt levenni róla a szemét, hiába állt mellette átölelve a vőlegénye. „A szenvedély elsodor, az ész a gyeplő, amely megfékez” – idézhetjük Benjamin Franklin amerikai írót, politikust, hiszen a svájci nőt annyira megbabonázta az ismeretlen, ébenfekete Adonisz a kenyai vakációja utolsó napján, hogy faképnél hagyta vőlegényét a repülőtéren, és elindult felkutatni gyönyörű testű harcosát
(a „lefékező” ész pedig csak évek múlva veszi át az irányítást).
A szőke és fehér bőrű, 27 éves Corinne most csak azt érzi, ha törik, ha szakad, a maszáj férfi mellett – pontosabban a karjaiban – kell lennie, bárhol is van. Hosszas keresgélés után Maralal városában újra összefut álmai fekete harcosával, Lemaliannal, s követi őt az afrikai vadonba, azaz a férfi falujába. A gyönyörű testű harcos iránt érzett, mindent elsöprő szenvedélye odáig fajul az üzletasszonynál, hogy felszámolja eddigi svájci életét (ruhaüzletét, lakását, családi kapcsolatait), hogy új életet kezdjen új szerelme mellett, aki immár a férje.

Ám ahogy telik-múlik az idő, Corinne egyre inkább szembesül a kultúrák közötti különbségekkel, amelyeket nehezen visel: kezdve a gyengédség, a csókok, a simogatások, az érintések hiányától a kislányok klitoriszmegcsonkításán át egészen a nők másodrangú szerepéig. Ugyan megpróbálja átnevelni büszke párját, és megtanítani egy-két újdonságra (pl. ne csak kutyapózban szexeljen vele, hanem úgy szeretkezzenek, hogy az a nőnek is jó legyen; a maszájok mindennapi eledelén, a félig nyers, füstölt kecskehúson túl is van más ennivaló), azonban nem minden erőfeszítését koronázza siker.

Hiába szül gyermeket maszáj férjének, hiába kezd üzleti vállalkozásba, hogy kivívja saját és férje elismertségét a közösségben, hiába nyit élelmiszerboltot a falusiaknak, hogy új ízekkel színesítse táplálkozásukat, a várva vár családi boldogság csak ideig-óráig tart. Helyette veszekedések, érzelmi viharok és párja féltékenységi rohamai mérgezik meg szerelmüket. S mikor már Corinne-nál betelik a pohár (csődbe megy a boltja, a férje verekszik és egyre erőszakosabb vele stb.), olyan hirtelen dönt a kislányával való hazaszökés mellett, mint amilyen váratlanul kenyai ottmaradását elhatározta.

A jelenleg Svájcban élő Corinne Hofmann önéletrajzi regénye bestsellerré vált: több mint húsz nyelvre lefordították, és világszerte mintegy négymillió példányban kelt el. A nagy sikerű német könyvből A fehér maszáj címmel (Die Weisse Massai – hazánkban Afrikai szeretők címmel került a mozikba) film is készült. Hofmann élettörténetének, azaz az Afrikai szeretők című művének két további folytatása is született: a Visszatérés Afrikába, illetve a Búcsú Afrikától című kötetek, amelyek azonban nem tudták lefölözni az első regény sikerét.

Corinne Hofmann:

Afrikai szeretők (kiadó: Ulpius-ház, 2003)
Visszatérés Afrikába (kiadó: Ulpius-ház, 2006)
Búcsú Afrikától (kiadó: Ulpius-ház, 2007)

Afrikai szeretők című német film (2005, a bemutató éve: 2006., dvd-n megvásárolható),
főszereplők: Nina Hoss, Jacky Ido

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.