Három motoros erőszakolta meg

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A könyvsorozat sikere nem véletlen: a történetek amolyan Charlie angyalai akciókönyvek. A regények hősei olyan csajok, akiken soha nem felejthető sérelem esett, ám a bűnelkövetők különböző okokból megúszták az igazságszolgáltatást. Egyiküket például három motoros erőszakolta meg egy parkolóban, a kamionban tehetetlenül ülő, Alzheimer-kóros férje szeme láttára, míg egy másik szereplőt szenátor férje fertőzte meg HIV-vírussal. Barbarát útban édesanyja születésnapi partijára, a családja szeme láttára, halálra gázolja egy ámokfutó. A vétkes sofőr diplomáciai mentességet élvez, így nem vonható felelősségre, megmenekül az ítélet elől. Myra, a lány anyja vigasztalhatatlan. Barbara halálával az ő élete is értelmét veszti. Minthogy a lányát már soha nem kaphatja vissza, bosszúvágytól vezérelve felkutatja és összegyűjti azokat a nőket, akik szintén igazságot követelnek ott, ahol a jog csődöt mondott.

Az Angyalok olyan titkos női szervezet, amelynek tagjai egytől egyig megszenvedték a múltat, és kizárólag saját erejükben bíznak. Az első kötet címlapján Várdai Anikó, a Jóban-rosszban sorozat Csillagvirág Klinikájának egykori recepciósa, aki a könyv kedvéért egy belevaló kamionos csaj bőrébe bújt. A filmszerűen pergő könyvsorozat következő részeinek borítóin hamarosan Deutsch Anitát és Oszter Alexandrát láthatják az olvasók. Noha a három színésznőt váratlanul érte a felkérés, mégis hamar megbarátkoztak a könyvekkel. Deutsch, akit sokan a Barátok közt Szilágyi Andreájaként ismernek – „dupla kalandnak” nevezte a nem mindennapi borítófotózást és a regényt.

Az itthon is egyre népszerűbb Fern Michaels 13 kötetes sorozatát Amerikában falják az olvasók, az Ulpiusnál idén összesen három epizód jelenik meg. A világszerte ismert és népszerű Vegas Saga-regények írónője új sorozatot kezdett. Eddig megjelent köteteit imádják Vegas-rajongók. Talán mert minden benne van: dráma, akció és családregény.



Fern Michaels: Angyalok – Hétvégi Harcosok
Kiadó: Ulpius-ház
Ára: 2999 Ft
Előkészületben:
Angyalok – Halálos becsvágy
Angyalok – Vérbosszú

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.