Gyerünk a kertmoziba!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Csörsz utcai Mozikert egy látszólag bulvártémájú filmmel indít, Stephen Frears
A királynő
című mozija ugyanis a Diana hercegnő halála utáni egy hét eseményeit veszi sorra II. Erzsébet királynő szemszögéből. Ennek ellenére a film nem csupán a hazai bulvárrajongóknak készült, hiszen többek között komolyan vizsgálja Tony Blair és a királynő viszályát, történelmi rálátást nyújt az eseményekre, képes igencsak szemléletesen bemutatni a miniszterelnöki kampánygépezet királyi családra gyakorolt nyomását, mindemellett pontos képet tár elénk a szereplők karakteréről.

Egyáltalán nem megszokott, mondhatni ritka, hogy még élő személyekről készítsenek filmeket, még ritkább, ha a film egy egész királyi családról, illetve hatalomban lévő politikusokról szól. A rendező – a mű alapjául szolgáló, zseniális regényt jegyző Peter Morgannel közösen – az életrajzi filmet mint műfajt új megvilágításba helyezte, mivel csupán pár napot mutat be a karakterek életéből, ám ez a kevés idő elegendőnek tűnik ahhoz, hogy alaposan megismerhessük őket. Ha felületesen nézzük a filmet, az események centrumában Diana hercegnő halála áll, hiszen a tragédia körül zajlanak az események. Azonban Diana balesete csak ürügy ahhoz, hogy a rendező feltárja a tradíciókhoz ragaszkodó, a változó világról tudni sem akaró királyi család és az átalakuló brit társadalom között fennálló nézetkülönbségeket. A királynő – műfaji megjelölésével ellentétben – nem dráma, sokkal inkább egy finom iróniával átszőtt kritika, amely mindannyiunkhoz szólhat.

S hogy milyen filmeknek örülhetünk még a Csörsz utcai Mozikertben?
A vetítésre kerülő filmkínálat igen változatos: brit, amerikai, magyar, svéd műveket egyaránt láthatunk, ahogy lesz animációs film, vígjáték, romantikus dráma, középkori krimi és kultikus darab is. Megfér egymás mellett – pontosabban egymás után a sorban – a Macskafogó, a Pofa be!, a Sommersby, A rózsa neve, A Karib-tenger kalózai, a felejthetetlen és századszorra is megunhatatlan Picasso kalandjai, valamint egy igazi klasszikus is, a Római vakáció.

És ne feledd, a vetítések ingyenesek, csupán magadat hozd és egy esőkabátot!

Csörsz utcai Mozikert
2009. június 3.–augusztus 26-áig minden szerdán 21.00-kor

Első film: 2009. június 3-án, 21.00-kor
Stephen Frears: A királynő
Angol–olasz–francia filmdráma
Helyszín: a Csörsz utcai művelődési ház udvara
1124 Budapest, Csörsz u. 18.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.