Jövőre jön Mary Poppins

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Madách Színház jövő szeptemberben mutatja be a P.L. Travers gyerekkönyvein és a nagysikerű 1964-es filmen alapuló Disney-musicalt.

Mary Poppins alakja gyerekek és felnőttek számára egyaránt ismert, hiszen a figurát megálmodó P.L. Travers gyerekkönyvei 1934-től kezdve közel 50 éven keresztül jelentek meg. A sikerkönyv-sorozatot 1964-ben a hasonló módon örökzölddé vált Disney-film követte Julie Andrews és Dick Van Dyke főszereplésével, majd a kettőn alapuló musicalt 2004-ben mutatták be Londonban.

A Sherman-testvérek (Robert B. Sherman és Richard M. Sherman) fülbemászó filmzenéje a musicalben George Stiles zenéjével és Anthony Drewe szövegével egészül ki. Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója nemrég jelentette be, hogy kétéves tárgyalást követően sikerült megszerezniük a Mary Poppins játszási jogát, amelyet 2011 szeptemberében mutatnak be.

„A Madách Színház nemzetközi elismertségének jeleként ezt is úgynevezett non-replika változatban kapta meg, így nem a londoni vagy a New York-i előadások kerülnek színre 2011 szeptemberében, hanem a magyar kreatív csapat elképzelései” – mondta az igazgató. Ugyanakkor hozzátette: a Mary Poppins egy technikailag nagyon bonyolult darab, „úgyhogy a Jézus Krisztus Szupersztár egy ujjgyakorlat ahhoz képest, amilyen színpadtechnikát ez a darab igényel”. A darab ugyanis „csoda csoda hátán pillanatonként: tudjuk, hogy a színpadi csoda egy másodpercig tart, de hónapokig készítjük elő” – érzékeltette a megvalósítás nehézségeit Szirtes Tamás.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?