Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse dr. Benjamin Spock, akinek gyereknevelésről szóló könyvénél csak a Bibliából adtak el többet Amerikában.
Dr. Benjamin Spock gyermekgyógyász, pszichológus a világ egyik legvitatottabb szerzője, akinek gyereknevelésről írt könyveit világszerte milliók olvassák a mai napig – az USA-ban a Bibliával vetélkedik az eladott példányok száma –, és nemzedékek nőttek fel szó szerint a tanácsain. Számos korábban megdönthetetlennek hitt gyereknevelési elvről ő maga mondta ki nyíltan, hogy tévedés. Saját állításai közül több máig relevánsnak számít, sok azonban nem állta ki az idő próbáját.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Spock doktor 1903. május 3-án született New Havenben, Connecticut államban, egy neves ügyvéd hat gyermeke közül a legidősebbként. Nem csoda, hogy már fiatalon tapasztalatokat szerzett a csecsemőgondozás, kisgyerekfelügyelet terén. A Yale és a Columbia egyetem orvosi karán tanult, de érdekelte az irodalom és a történelem is. A sportban is jeleskedett: az 1924-es párizsi olimpián tagja volt az aranyérmes amerikai evezőscsapatnak. Az egyetem elvégzése után gyermekgyógyászattal kezdett foglalkozni, de ezzel párhuzamosan pszichológiát is tanult, hogy jobban megérthesse pácienseit. Munkája során egyre inkább arra a meggyőződésre jutott, hogy a gyereknevelés addig vallott elvei alapvetően tévesek és változtatásra szorulnak. Gondolatait végül könyv formájában fogalmazta meg – az 1946-ban kiadott mű azonnal bestseller lett, és pillanatok alatt világhírűvé tette szerzőjét.
Dr. Spock ugyanis ma már evidenciának tűnő, akkoriban viszont botrányos, forradalmi gondolatokat fogalmazott meg művében. Közölte a szülőkkel, hogy a gyerekeiket ők értik a legjobban, ezért ne az orvosok tanácsaira, hanem a saját megérzéseikre hallgassanak (ironikus, hogy egy idő után persze dr. Spock is pont olyan megmondóemberré vált, akiktől óvta olvasóit). Ő beszélt először a szülői szeretet fontosságáról, arra biztatta a szülőket, ne hagyják sírni a kiságyban a gyereket, inkább vegyék fel és vigasztalják meg. Minden erejével a rögzült szabályok szerinti, dogmatikus nevelés ellen volt – a gyerekekre önálló személyiségként tekintett, akiket hagyni kell kibontakozni ahelyett, hogy szigorúan, korlátozó módon lépnénk fel vele szemben. A gyerekek akkor lesznek erősek, ha biztonságban és szeretetben érzik magukat.
Ugyanakkor számos olyan állítást fogalmazott meg, amelyek ma már idejétmúltnak vagy akár teljesen hibásnak tűnnek. Úgy gondolta, az apáknak nem szükséges kivenniük a részüket a kisgyerekek neveléséből, az teljesen az anyák dolga, akiknek nem szabad visszamenniük dolgozni a gyerekek születése után, minden idejüket a családnak kell szentelniük (később, a ’70-es években már támogatta a dolgozó anyákat). A szülés utáni depresszióval küzdő anyák gondjaira szerinte a legjobb orvosság, ha elmennek szépségszalonba, új ruhákat vesznek maguknak. A gyerekverés olykor megengedett (később ezt is visszavonta), a kisbabákat azonban nem szabad a hátukra fektetni, ugyanis így nagyobb a bölcsőhalál esélye. Szorgalmazta továbbá a vegán, de legalább vegetáriánus étrendet a gyerekek számára.
A szakember összesen tizenhárom könyvet jelentetett meg a gyereknevelésről hosszú karrierje során, melyekben számos kérdéssel foglalkozott, köztük a válással, a szülő-gyerek kapcsolatok problémáival, a fiatalkori szexualitással, a gyerekekre és kamaszokra leselkedő veszélyekkel (mint a drogok vagy a nemi betegségek). Még a ’80-as években is milliószám fogytak a könyvei, melyeket több mint ötven nyelvre fordítottak le. Gyakran szerepelt tévéműsorokban, külön rovata volt a Ladies Home Journal és a Redbook című folyóiratokban. Ő maga igencsak meglepődött a hatalmas sikeren, utólag úgy nyilatkozott, ha tudta volna, hogy ennyire kelendőek lesznek a munkái, sosem írta volna meg őket, ugyanis nem rendelkezik elég tudással ahhoz, hogy egész generációknak tanítsa a gyereknevelést.
A gyakorlatban nem tudta megvalósítani, amit a könyveiben leírt: első házassága boldogtalan volt, felesége alkoholizmussal küzdött, ő maga rideg, kiegyensúlyozatlan szülőnek bizonyult. Negyvennyolc év után adta be a válókeresetet, majd újra nősült, ezúttal egy nála negyven évvel fiatalabb nőt vett el. A közügyeket illetően ugyanolyan liberális felfogást hangoztatott, mint a gyerekneveléssel kapcsolatban. Felszólalt a marihuánafogyasztás, az abortusz és a homoszexualitás (ami akkoriban még erkölcsi kihágásnak számított az USA-ban) legalizálása mellett, sürgette a nukleáris leszerelést, törvényben meghatározott bérminimumot követelt a családos embereknek. A ’60-as években bekapcsolódott a polgárjogi mozgalmakba, aktívan tiltakozott a vietnámi háború ellen. A fiatalokat arra biztatta, égessék el katonai behívójukat, amiért 2 évnyi börtönbüntetéssel sújtották, de végül nem kellett rács mögé vonulnia. Sokan az egész hippimozgalmat és a generációk közötti szakadékot az ő téveszméinek tulajdonították. 1972-ben elindult az elnökválasztáson a New Party nevű párt jelöltjeként, azonban alig kapott szavazatot. Élete végéig aktív volt, előadásokat tartott, járta a világot. 1998. március 15-én, kilencvenöt éves korában érte a halál.
Ha szeretnél még kultbaitet olvasni, kattints ide:
